népszavazás
A hazaárulás bére
Június 4-e minden magyar ember számára gyásznap. A nemzet számára kivégzést rendeltek el, ám az elítélt túlélte a kegyetlen csonkítást, és bár megfogyva, időnként megtöretve, de most is itt vagyunk a Kárpát-medencében. A magyarok sosem adják fel, akkor sem, ha a XX. század világégései, majd a bő négy évtizednyi kommunizmus felbecsülhetetlen károkat okozott is a nemzetnek, sokak szerint többet, mint a török és mongol pusztítás, mert a lelkek nehezebben gyógyulnak. Mégis, ahogy a test gyógyul, úgy a magyarság lelke is gyógyítja önmagát, mögöttünk évezredes múlt, hagyomány és rengeteg sikerrel megvívott élet-halál harc mutatja az utat és adja a példát. Árulók, renegátok pedig minden korszakban voltak, de sosem ők voltak többségben és sosem ők tudták maguk mögött a többséget. A tatárjárás és a török hódítás renegátjai, a Rákóczi szabadságharcot és az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot elárulók nyíltan szégyenfoltok maradnak, ahogy Károlyi Mihály, a nyilasok és a kommunisták is. A XXI. századra azonban eljutottunk oda, hogy a renegátok akarják megmondani, hogy hogyan merjünk kicsit lenni, merre vezessenek bennünket külföldről, és megpróbálják a múltat végképp eltörölni. De sosem ők lesznek többen. Tragédia: Megbukott az alternatív népszavazás – The Fair Right (Videó)
A hatszor tíz a huszonharmadikon sorszámú diákszervezet ezúttal is gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk! Az Egységes Diákfront nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint 200 000 aláírás összegyűjtése az általuk csak "alternatív népszavazásként" emlegetett bohózat keretein belül. Vitorlát bontottak hát az ifjak, majd kiküldték legvitézebb legényeiket (és leányaikat) a stratégiailag fontos városokba, hogy toborozzanak híveket szent küldetésükhöz, a harcedzett(len) fiatalok azonban ismét kudarcot vallottak. Nem jöttek a népek. Csalódottan konstatálták, hogy ma sem váltják le Pintért. Ma sem lesz forradalom. Ma sem bukik meg "a Zorbán." Mondhatnánk, hogy legalább most megtanulják, milyen az, amikor a baloldal kihasználja a csillogó szemű fiatalokat egy politikai cél eléréséhez, de ez nem igaz. Persze nem azért, mert nem voltak kihasználva, hanem azért, mert nem tanulnak belőle. Sosem teszik. Az Egységes Diákfront kabaréján túl beszélgettünk még Nagy Ervin fergeteges fetrengéséről, Magyarország Halloweenesedéséről, és a CSOK bővítéséről is. Nézzétek meg a teljes videót!