nvb
"A kormánypártokat nem illeti meg a szólásszabadság" - Soros jogait védték a választási bizottság ellenzéki tagjai
A Nemzeti Választási Bizottság minapi ülésén jogsértőnek mondta ki, hogy a szocialista kispesti önkormányzat letakarta a Fidesz választási plakátjait. A bizottság ellenzéki tagjai viszont – lényegében egyetértve Gajda Péter szocialista polgármesterrel – a plakátokon ábrázolt Soros György védelmére keltek, mondván, azok sértik a bevándorláspárti milliárdos személyiségi jogait. A PS által megkérdezett jogász, Szánthó Miklós szerint az ellenzék érvelése teljesen szürreális.Újabb négy pártlistát vett nyilvántartásba az NVB
Négy újabb országos pártlistát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén, és nyolc nyilvántartásba vételét visszautasította, mert nem teljesítették az országos lista állításának feltételét. A bizottság törölte a nyilvántartásból a Szegényekért Párt listáját, mert a jelöltek száma a minimum 27 alá csökkent. Így amennyiben a jogorvoslatok nyomán nem változik a szám, 21 országos pártlista közül lehet választani április 8-án.Ennyi volt: felfüggesztette Czeglédy Csaba mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság (Frissítve!)
A Nemzeti Választási Bizottság pénteken felfüggesztette a szocialista Czeglédy Csaba mentelmi jogát. A bizottság erről sürgősséggel döntött Polt Péter legfőbb ügyész indítványára, amelyben kérelmezte Gyurcsány Ferenc ügyvédjének, a több mint hatmilliárdos csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított MSZP-s politikus mentelmi jogának felfüggesztését. Czeglédy maga is megjelent és felszólalt az NVB ülésén. A bizottság két tagja szavazott csak a mentelmi jog megtartására: egyikük az MSZP-s delegált, Litresits András volt.Nem lesz népszavazás a Katalán Köztársaság elismeréséről
Megtagadta a Katalán Köztársaság elismeréséről kezdeményezett népszavazás aláírásgyűjtő ívének hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).A Választási Bizottság nem hitelesítette a fű legalizálásáról szóló népszavazási kérdéseket
Megtagadta öt népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A kérdések közül egy a határon túli magyarok szavazati jogának megvonására, egy a szakszervezeti vétó visszaállítására vonatkozott, három a kannabisz legalizálásával függött össze.Az NVB megtagadta Vágó Gábor népszavazási kérdéseinek hitelesítését
Megtagadta a Vágó Gábor volt LMP-s országgyűlési képviselő által benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).Döntött a Kúria: lehet népszavazás a korrupciós cselekmények hosszabb elévülési idejéről
A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi döntését helybenhagyva hitelesítette a korrupciós cselekmények jelenleginél hosszabb, legalább 12 éves elévülési idejéről szóló népszavazási kérdést, továbbá az NVB döntését helybenhagyva elutasított két további kezdeményezést kedden - tudatta a legfelsőbb bírói fórum közleményben a honlapján.Itt van, miért tagadta meg Hadházy népszavazási kérdéseinek hitelesítését az NVB
Megtagadta a Hadházy Ákos (LMP) országgyűlési képviselő által benyújtott, a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos iratok és költségvetési számítások titkosításának feloldásáról szóló népszavazási kérdések hitelesítését a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtöki ülésén.Később fognak elévülni a korrupciós bűnügyek, átengedte a népszavazási kérelmet az NBV
Hitelesítette a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább 12 évre emeléséről szóló népszavazási kérdést keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), kilenc másik benyújtott kérdést ugyanakkor nem engedett át a testület.Ajánljuk még