nyugat-balkán
A katonai együttműködés erősítéséről állapodott meg Szerbia és Magyarország
A katonai együttműködés még sose volt ilyen erős a két ország között; ez derül ki a két fél által aláírt, a 2025-ös évre vonatkozó együttműködésről szóló megállapodásból is – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden Belgrádban.Szijjártó Péter a kettős mércét emlegetve kijelentette: elképzelhetetlen, hogy Ukrajnát a Nyugat-Balkán bármely országa előtt felvegyék az Európai Unióba
Lehetetlen, hogy Ukrajna előbb csatlakozzon az Európai Unióhoz, mint a Nyugat-Balkán országai, ez az integrációs folyamat érdemalapúságának teljes mértékben ellentmondana - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Dodik, a TEK és a magyar proxyháború – Valaki nagyon nem akar békét Európában
Félreértés ne essék, nem tudjuk, mikor ér véget az orosz-ukrán háború, az azonban egyértelműen látható, hogy valamiféle kiegyezés felé közelítünk. Mégis úgy tűnik, hogy Európa nem a béke évtizedei felé tart, valaki, vagy valakik ugyanis mindent megtesznek, hogy berobbantsák az összes létező lőporos hordót. És van-e alkalmasabb hely egy új konfliktus kirobbantására, mint a Balkán?Szijjártó Péter: a kormány minden támogatást megad a Nyugat-Balkán felé kacsingató cégek számára
A kormány továbbra is minden támogatást megad a nyugat-balkáni terjeszkedés felé kacsingató cégek számára, amelyek így sokat profitálhatnak a Magyarország és Bosznia-Hercegovina közötti, politikailag akadálytalan kapcsolatokból is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.Ursula von der Leyen: a szükséges alkotmánymódosítások után folytatódhatnak a csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával
A szükséges alkotmánymódosításokat követően folytatódhatnak az uniós csatlakozási tárgyalások Észak-Macedóniával – hangsúlyozta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön Szkopjéban.Szijjártó Péter: a soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az EU nyugat-balkáni bővítése
A soros magyar elnökséggel komoly lendületet vesz az Európai Unió nyugat-balkáni bővítési folyamata, újabb nagy siker, hogy decemberben várhatóan sor kerül négy csatlakozási tárgyalási fejezet lezárására Montenegróval - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Salzburgban.A nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatokat a brit hadsereg
A nyugat-balkáni térségben kezdett hadgyakorlatokat a brit hadsereg.Szijjártó: az Európai Uniónak szüksége van a Nyugat-Balkán frissességére, dinamikájára
Magyarországnak nemzeti érdeke a nyugat-balkáni béke, nyugalom és stabilitás, a kormány ezért nagy erőkkel dolgozik a térségbeli országok európai uniós csatlakozásának a felgyorsításán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Banja Lukában.Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is
Magyarország a felelős szomszédságpolitika keretében kiveszi a részét a Nyugat-Balkán stabilizálásából és fejlesztéséből is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.Ajánljuk még

















