oktatás
Kosztolányi, Radnóti és József Attila az érettségin
Egy Kosztolányi Dezső-novellát, egy József Attila- és egy Radnóti Miklós-költeményt kaptak a középszintű magyarérettségi második részében a diákok. A középszintű magyarérettségi második része két műértemező szövegalkotási feladatot tartalmaz, a diákoknak 150 perc alatt kell írniuk egy 400-800 szavas esszét. Az érettségizők döntik el, hogy egy megadott művet elemeznek a feladat szempontjainak megfelelően, vagy inkább két megadott művet hasonlítanak össze a feladat utasításai alapján.Orbán: előny lehet a nehezebb helyzetben való helytállás
Sok gyermek számára előnnyé válhat, ha nehezebb helyzetben is helyt tud állni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Mohácson, a Csányi Alapítvány hatodik közösségi házának átadásán.Ádert nem látják szívesen az ELTE gyakorlógimnáziumában
A Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumába látogat, és rendhagyó órát tart kedden Áder János köztársasági elnök, ugyanakkor a tanári karból negyvenen írták alá tiltakozó nyilatkozatot a látogatás ellen.Kizáratnák hazánkat az EU-s kutatási támogatásokból a CEU miatt
Németországban a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című konzervatív lap foglalkozott Magyarországgal. A lap A hatalom monopolistái címmel közölte Thomas König, a mannheimi egyetem politológus professzorának elemzését, amelyben a szerző kiemelte, hogy „Erdogan, Orbán és társai protekcionista autokráciává változtatnak nyitott demokráciákat", és „korlátozzák a szabadságokat és megakadályozzák a versenyt".Kunhalmi: A Fidesz már ne döntsön, várja meg Botka hatalomrakerülését
Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője szerint tovább mélyíti a tudásválságot a kormány oktatást érintő törvénymódosítási javaslatcsomagja. Az MSZP arra kéri a kormányt, hogy "lehetőleg ne döntsön semmiről a közoktatásban" 2018-ig, amíg az akkor felálló Botka-kormány át nem veszi az oktatáspolitikát - közölte.Palkovics: Tankönyv helyett jön a tablet
Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos diák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson. Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.Ajánljuk még

















