olaf
Demszky akciója több tízmilliárdos kárt okozott, „felelősségre vonása nem megkerülhető”
A volt főpolgármester-helyetteseknek nyilvánvalóan „van vaj a fülük mögött” a 4-es metró ügyében, mert ha nem lenne titkolnivalójuk, megjelentek volna a gazdasági bizottság meghallgatásán – mondta Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten, miután Ikvai Szabó Imre és Atkári János nem mentek el az OLAF-botrány miatt összehívott ülésre. Korábban Demszky, Gyurcsány és Bajnai is elszabotálta a megjelenést, és sajnos a jelenlegi jogszabályok szerint ezt egyelőre büntetlenül meg is tehetik.Két szakmai anyag is a 4-es metró beruházásának leállításást javasolta
A DBR Metró Projekt Igazgatóság 2007-ben és 2008-ban is javasolta a 4-es metró beruházásának leállítását - közölte Balogh Árpád, az igazgatóság volt vezetője a metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén, Budapesten.Meghosszabbították az Alstom-nyomozást
Augusztus 3-ig meghosszabbította a nyomozást az Alstom-ügyben a Legfőbb Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI érdeklődésére hétfőn.Fidesz: Demszkyékig érnek a 4-es metró „korrupciós gépezetének” szálai
A Fidesz parlamenti írásbeli kérdésben kér tájékoztatást Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy hol tart a 4-es metró ügyében indult nyomozás, továbbá van-e már nyoma az ott eltűnt pénzeknek. Kucsák László, a kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnapi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) rendkívül komoly szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet a beruházással kapcsolatban, ahol a hűtlen kezelés, a sikkasztás, a csalás, a magán- és közokirat-hamisítás, valamint a közbeszerzési eljárási szabályok megsértésének gyanúja is fölvetődött.Hazugságokkal mosdatta magát Demszky "4-es metrós" Gábor a Hír Tv-ben
Tényszerűen hamis állításokkal, hazugságokkal igyekszik negligálni az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentését Demszky Gábor korábbi szabaddemokrata főpolgármester, aki városvezetőként már a rendszerváltástól a beruházás megvalósítása mellett szállt síkra, és akinek az álma megágyazott minden idők legkorruptabb építkezésének. Demszky tegnap a Hír Tv Egyenesen Kálmán Olgával című műsorában magyarázta a bizonyítványát. A politikus szerint az OLAF-dokumentumnak a magyar Állami Számvevőszék korábbi jelentése az alapja, amely Demszky szerint politikai megrendelésre, "Orbán szájíze" szerint készült. Demszky ÁSZ-jelentésről szóló nyilatkozata ugyanakkor hamis és félrevezető, nem akkor és nem úgy történtek a dolgok, ahogy azt a korábbi főpolgármester előadta. A PestiSrácok.hu az ügyben az Állami Számvevőszéket is megkereste, és a szervezet megerősítette, sántítanak Demszky szavai.Medgyessy nem látott lopást, Demszkyről sem feltételezi, hogy lopott, sőt korrupciós ügyről sem tud
Csoda történt: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metró-jelentésében érintettként megnevezett Medgyessy Péter megjelent az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi meghallgatásán. Ahol, persze, mindent tagadott. A megpuccsolt kormányfő nem látott, nem hallott semmit, miközben az ő és Demszky Gábor aláírása nyomán indult útjára az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botránya. Medgyessy azt is mondta: senkiről nem is feltételezi, hogy lophatott, az OLAF jelentései pedig amúgy is sokszor tévesek voltak az utóbbi években. Amúgy jó tanáccsal is szolgált: a kormánynak szerinte kutya kötelessége kiállni Magyarország érdekeiért, és Brüsszellel szemben kiharcolni, hogy keveset vagy semmit ne kelljen visszafizetni a kapott uniós támogatásokból.Tarlós: Az OLAF a 2006-os választások előtti szerződések miatt kérhet vissza pénzt
Tarlós István szerint az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a budapesti 4-es metró beruházásról szóló jelentésében megfogalmazott legsúlyosabb észrevételek, amelyek felvethetik az uniós támogatás visszafizetésének lehetőségét, lényegében még a 2006-os választások előtti időszakra vonatkoznak.Rossz hír a huhogóknak: júniusban kezdődhet a 3-as metró felújítása
Júniusban megkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Tarlós István közölte, a BKV által a kiviteli tervekre kiírt tendereket részlegesen módosítani kellett egy jogszabályi változás miatt, de „ettől még az idén nyáron, júniusban a kivitelezés megindulhat”.Ajánljuk még

















