oltásellenes kampány
Molnár Csaba beismerte: jelentős támogatottságot hozott a DK-nak a válsághelyzet
Az ország iszonyú rosszul jön ki ebből a válsághelyzetből, úgy a DK-nak, ha saját támogatottságát nézi, nincs oka panaszra, hiszem nagyon jelentős támogatottságot hozott nekünk az elmúlt év – nyilatkozta a Spirit FM-nek Molnár Csaba.Az Országos Oltási Munkacsoport szerint is hazudnak a DK-s polgármesterek
Az Országos Oltási Munkacsoport határozottan cáfolja a DK-s polgármesterek nyilatkozatát, és egyúttal megdöbbenését fejezik ki, hogy az oltásellenes baloldal mást se csinál, mint hazudik és álhíreket terjeszt az oltással kapcsolatban.Nyíltan uszít az oltás ellen a Jobbik szegedi alelnöke
Nem áll le az oltásellenes uszítással a baloldal. Mandász Krisztina, a Jobbik szegedi alapszervezetének alelnöke március 12-én arról posztolt, hogy ő biztosan nem fogja magát beoltatni, mert nem bízik a koronavírus elleni vakcinákban, dacára a tudomány álláspontjának.A szegedi biológus professzor kiáll az oltások mellett, ezért népirtás vádjával feljelentették
Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a kezdetektől az oltás mellett áll, de ezért sokszor élesen kritizálják. Ám úgy tűnik, egy fotelvirológus odáig merészkedett el, hogy feljelentette, mert a professzor nem tett eleget a fenyegetőzéseinek, és annak ellenére kiáll a vakcinák mellett, hogy a feljelentő állítása szerint az USA-ban 966 ember halt meg mRNS oltóanyagok beadása után. A vád pedig nem más, mint népirtás. Boldogkői Zsolt követőinek nagy része azonban kiáll a professzor mellett.Dömötör Csaba: a baloldal bármilyen sötét húzásra képes
A baloldal oltásellenes kampánya épp olyan gátlástalan, mint amilyennek látszik, és ha egy járvány közepén képesek emberek életét veszélyeztetni, akkor bármilyen más sötét húzásra is képesek – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.A DK-s Szaniszló Sándor már februárban a kínai vakcina ellen írt levelet
A Gyurcsány-párt több polgármestere is csak olyan vakcinákat kért a kerületébe, amelyeket engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség – derül ki a párt februári, négyoldalas kiadványából. Mint arról korábban írtunk, kínai helyett EU-s vakcinát követelt Kásler Miklós minisztertől Szaniszló Sándor DK-s polgármester. A Gyurcsány-párt fővárosi politikusa Facebook-oldalán közölte, hogy több száz adag kínai koronavírus-vakcinára nem volt jelentkező, ezért a megmaradt készletet a kormány még aznap elszállítja. Vagyis több száz adag kínai vakcinát utasított vissza a DK-s Szaniszló Sándor, vélhetően a kerület lakóinak tudta nélkül, hiszen a bejegyzésének hatására kialakult óriási felháborodás miatt a DK-s politikus törölte az említett bejegyzést.Reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes nyilatkozatára: nagyon álszent, amit a baloldal művel
A baloldal a hatalomért még a magyar emberek életét is hajlandó veszélybe sodorni – reagált a Fidesz Kunhalmi Ágnes szombati nyilatkozatára, amelyben az MSZP társelnöke azt mondta: szerinte Orbán Viktor miniszterelnök nem készítette fel az egészségügyi rendszert és a lakosságot sem a járvány második és harmadik hullámára. Kunhalmi hozzátette: a kormány az ellenzéki vezetésű településeken nem engedi oltópontok felállítását, nehogy kiderüljön, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok jobban elvégzik a feladatot, mint a vízfejű kormány. A Fidesz szerint nagyon álszent, amit a baloldal művel.Szentkirályi Alexandra a Pesti Riporterben: A baloldal ilyenkor is a "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik" elvet vallja (VIDEÓ)
Pontról pontra cáfolta a vakcinákkal kapcsolatos ellenzéki hergelést Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában, pénteken. A kormányszóvivő elmondta: rendkívüli politikai indíttatás kell ahhoz, hogy a az európai összehasonlításban is kiemelkedő magyar védekezést ne tudja valaki sikerként elkönyvelni. Szentkirályi Alexandra szerint a baloldal politikai játszmája azonban sokkal többet jelent puszta pártpolitizálásnál, hiszen bizonytalanságot keltenek, amely emberi életekbe is kerülhet, ha valaki miattuk nem kéri az oltást. A Pesti Riportert is foglalkoztatta ez a gondolat, ezért ellátogattunk Pestszentlőrincre (a beágyazott videón 06:52-től), ahol a DK oltásellenes őrülete máris óriási problémákat okozott. Ennek kapcsán Szentkirályi Alexandra úgy fogalmazott: létezik egy vörös vonal, ami az emberi életek veszélyeztetése, ezt pedig egy politikus sem lépheti át. A kormányszóvivő szerint azonban ebből az esetből is látszik: a baloldal szerint minél rosszabb a helyzet, annál jobb. A műsor második részében Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselőt kapcsoltuk Skype-on, akit a magyarországi templomrongálásokról kérdeztük. A harmadik részben pedig itt volt velünk Resetár Dániel színész és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu újságírója, akiket A halál népbiztosa című film bemutatója kapcsán kérdezett Vincze Emília.Szaniszló Sándor lebuktatta a baloldal oltásellenes kampányát
A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal hosszú hónapok óta folytatott oltásellenes kampányát buktatta le véletlenül egyetlen Facebook-poszttal Szaniszló Sándor, a baloldal XVIII. kerületi polgármestere. Minden bizonnyal ő sem gondolta végig, hogy csütörtöki bejegyzése, majd pedig annak törlése világosan megmutatja mindenki előtt: a DK mindent elkövet annak érdekében, hogy minél kevesebb vakcinát adjanak be az embereknek. Az utóbbival az a céljuk, hogy minél több ember betegedjen meg és veszítse életét, mivel ettől politikai hasznot remélnek.Ajánljuk még