oltásellenes kampány
Hollik István: a Keresztapa bevédi a bandatagot, így megy ez a baloldalon!
Hollik István közösségi oldalán reagált Gyurcsány Ferenc egyik legújabb Facebook-posztjára, amelyben védelmébe veszi Szaniszló Sándort, Pestszentlőrinc polgármesterét. Ahogy arról korábban már portálunk is beszámolt, Szaniszló Sándor volt az a DK-s polgármester, aki csütörtökön hivatalos oldalán közölte: mivel több száz adag kínai vakcinára nem volt jelentkező a kerületben, így a kormány a felhasználatlan adagokat elszállítja. A bejelentés közfelháborodást váltott ki a kerület lakóinak körében, már csak azért is, mert a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást.Fidesz-közlemény: Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról!
Gyurcsányék fejezzék be a hazudozást a vakcinákról! – reagált közleményében a nagyobbik kormányzó párt Arató Gergely DK-s politikus nyilatkozatára. A Gyurcsány-párt frakcióvezető-helyettese pénteki, online sajtótájékoztatóján többek között olyan állításokat fogalmazott meg, miszerint egyetlen országban sem haltak meg többen a koronavírus következtében, mint Magyarországon, így oda jutottunk, hogy világelsők lettünk halálozásban.Hollik: ide vezet a baloldal oltásellenes kampánya
Ahogy arról mi is hírt adtunk, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere elszállíttatná kerületéből a kínai vakcinát, ahelyett, hogy a lakosság beoltására fordítaná azt. A baloldali halálkampány legújabb, minden eddiginél durvább megnyilvánulását Hollik István sem hagyta szó nélkül.Fidesz: Gyurcsányék ebben helyzetben is csak a hatalommal és a hazudozással vannak elfoglalva
Elképesztő, hogy Gyurcsányék ebben helyzetben is csak a hatalommal és a hazudozással vannak elfoglalva – reagált a nagyobbik kormánypárt Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő nyilatkozatára.Bauer Tamás szerint inkább az oroszokat és a kínaiakat kellene oltani, nem a magyarokat
Bauer Tamás a liberális fősodor tipikus képviselője, aki azért lépett ki a Demokratikus Koalícióból, mert túl nacionalistának találta azt (nem tévedés). Bauer Tamás nagyon szereti a magyarokat, mindig vannak olyan ötletei, amelyek elfelejtetnék velünk Trianont, mert még annál is sokkal szörnyűbbek. Legújabb ötlete, hogy a magyar kormány által vásárolt vakcinákat tulajdonképpen a dolgozó kínai tömegektől raboltuk el, nyilván személyesen maga Orbán Viktor. Feleslegesen keresünk Bauer művészetében logikát vagy jóindulatot. Csak az a fontos, hogy valahogy ki lehessen ókumlálni: a magyarok beoltása fertelmes, mások ellen elkövetett bűn. Nehogy már mi meneküljünk meg.Völner Pál: A Soros-szervezetek kockára teszik bárkinek az életét, csak hogy szidhassák kicsit a kormányt
Most az álcivilek szálltak be a felelőtlenségi versenybe: éppen azon siránkoznak, hogy járványhelyzetben nem lehet tüntetni, gyülekezni. Az egészségügyi dolgozók emberfeletti teljesítménnyel mentik az életeket, és az emberek zöme a munkájában és a magánéletében is komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy minél kevesebbet érintkezzen másokkal, hogy így is akadályozza a vírus terjedését – mutatott rá közösségi oldalán Völner Pál a Soroshoz köthető álcivil csoportok álságos tevékenységére.Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa
Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő személye összeforrt a kudarcos gazdaságpolitikával és a sorozatos lakossági megszorításokkal. Az ellenzéki összefogás több pártja is – így a Jobbik, a Momentum és az LMP is – kimondottan Gyurcsány Ferenccel szemben határozta meg magát az elmúlt években, a korábban követett elvek feladása akár jelentős szavazói rétegeket is eltántoríthat a közös baloldali lista támogatásától – fogalmazott Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője a Magyar Nemzet oldalán megjelenő írásában.Egymilliós bírságot szabtak ki az oltásellenes baloldali háziorvosra
Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje hippokratészi esküjét megszegve megtagadta az oltást a betegeitől, ezzel emberéleteket sodorva veszélybe. Az eset kivizsgálását követően a Pest Megyei Kormányhivatal egymillió forintos egészségügyi bírságot szabott ki a "háziorvosra".Magyar Orvosi Kamara: az oltásellenes megnyilvánulások ellentétesek a hippokratészi esküvel
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége a hippokratészi esküvel ellentétesnek tart minden olyan megnyilvánulást, amely oltásellenes, illetve alábecsüli a koronavírus-járvány veszélyességét és az egyéni védekezés jelentőségét. A kamara vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a védőoltások jelentette biztonságot megkérdőjelező kijelentések rombolják az egészségügybe vetett bizalmat és a járvány megfékezésére tett közös erőfeszítéseket. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége határozottan elhatárolódik a MOK etikai normáival összeegyeztethetetlen tevékenységű, megnyilatkozású orvosoktól – írták.Ajánljuk még