oltásellenes kampány
Hollik: a Fidesz kampányt indít a baloldal oltásellenességével szemben
A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Hollik István úgy fogalmazott: a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül.Kötelezővé tennék az oltást az oltásellenes kampányt folytató ellenzék szakértői
Egészségügyi szakembereket hallgatott meg csütörtöki, online megtartott és közvetített ülésén az ellenzék által létrehozott parlamenti koronavírus-vizsgálóbizottság. Az egyik előadó, Gilly Gyula orvos, egészségügyi közgazdász volt, aki szerint szigorúan tilos volna nyitni a jelen helyzetben, és azt is kifejtette, hogy minden további nélkül kötelezővé tenné az oltást; nem is érti, mivégre az önkéntesség.Kocsis Máté Gyurcsányékról: téged lebeszélnek, de magukat beoltatják
A gond a kétszínűséggel van: téged elbizonytalanítunk, lebeszélünk, kétségeket ébresztünk, de magunkat azért beoltatjuk, amint lehet, meg akkor is, amikor nem – így reagált a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Facebook-oldalán, arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke megkapta a koronavírus elleni védőoltást.A DK oltásellenes kampányának áldozata lehetett Penz András
Lehetséges, hogy saját pártja, a Demokratikus Koalíció felelőtlen kampánya okozta a hetvenegy éves Penz András halálát. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis a DK politikusa februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, ám ő visszautasította a neki felkínált kínai Sinopharm-vakcinát.A DK ügyesebben is kihasználhatná a gyászolók fájdalmát – Botrányos kampányötletet adott az ellenzéknek Nagy Attila Tibor a Polbeat Pankrációban (Videó!)
Politikai tőke reményében rászállhatna a koronavírus-fertőzésben elhunytak miatt gyászolókra az ellenzék, ha elég ügyesek lesznek, akár kétszázezer szavazót is elérhetnek a halálkommunikációval – nagyjából így foglalható össze Nagy Attila Tibor baloldali politikai elemző üzenete, amelyet a Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorában fogalmazott meg kedden. Mint fejtegette, „az ellenzék adott része, beleértve a DK-t, miután nem szól közvetlenül a gyászolókhoz egyelőre, ezért nem tudja kellőképpen kihasználni a gyászból adódó fájdalmat.” Mint ismert, legutóbb Krekó Péter, a Political Capital elemzője utalgatott arra, hogy az ellenzék oltásellenes kampányával és a védekezés hátráltatásával ráégetheti a kormányra a koronavírus-járványt. Nagy Attila Tibor ugyanakkor szintet lépett, hiszen a megbetegedések után – Joe Biden mintájára – a gyászolók érzelmeinek felkorbácsolására tett javaslatot az ellenzéknek.Tűzfalcsoport: Sorosék mindent elkövettek azért, hogy a keleti vakcinák ellen hergeljék az embereket
Soros lapjai szinte az első perctől a kínai és az orosz, tehát a keleti vakcinák ellen hergelték az embereket, szerte a világban. Ha az időben visszakövetjük, akkor jól kirajzolódik a minta, hogy miképp is néz ki az a globális médiahálózat, amelyen keresztül emberek millióit befolyásolják a hatalom és a pénz érdekében Sorosék. A kínai vakcinával szembeni hiteltelenítés célja elsősorban geopolitikai természetű, tehát nem az orvoslásról, a hatékonyságról, hanem a nagyhatalmi játszmákról, a befolyásszerzésről és természetesen a pénzről szól – írja a Tűzfalcsoport.Akkor most kapaszkodjunk meg! – Dobrev Klára a szakértőket hiányolja a kormány járványkezelési stratégiájából
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője hétfőn online sajtótájékoztatót tartott, amelyen a DK kezdeményezte egy független szakértőkből álló grémium felállítását a járvány sikeres kezeléséhez. A politikus szerint az Orbán-kormány eddigi lépései nem hoztak áttörést a hazai krízishelyzet kezelésében és hiányolta a konkrét adatokat a vírussal kapcsolatban. Spoiler: az említett Dobrev Klára ugyanaz a Dobrev Klára, akinek családi vállalkozása pártja most az oltásellenesség vs. oltáskövetelés dilemmájának napjait éli, annak a DK-nak az egyik vezetője, amelynek a polgármesterei, orvosai eddig a védekezést gátolták, és az oltás ellen uszítottak.Krokodilkönnyek: a gyurcsányista Molnár Csaba nem örül a járványnak, de szerinte a DK-nak nincs oka a panaszra
Valami koherenciazavar van a DK-ban – most azt nyilatkozza Molnár Csaba ügyvezető alelnök, hogy még nincsenek jelölt-jelöltjeik az ellenzéki előválasztásra, holott már egy imponzáns kiadványban közzétették a listát. Meg hogy ő rábeszélné Dobrev Klárát a miniszterelnökség-jelöltségre. De ez az ő bajuk. Csakhogy közölte az "örvendetes" tényt: a DK megerősödve került ki a Covid-válságból. De ő nem örül a járványnak, holott főnökei és társai önfeledten dobták be magukat az oltásellenes kampányba és egymást túllicitálva beszélték le az embereket a keleti vakcinákról. Tehát híven követték Krekó Péter elhíresült tanácsát. Ezek maguknak is hazudnak.Az oltásellenes ellenzéki pártok szerint Orbán válságkezelése már megint megbukott
"A közös ellenzék egyetért abban", hogy Orbán Viktor miniszterelnök válságkezelése nem csupán megbukott, de olyan kaotikus állapotokat eredményezett, amelyek a kormány által tönkretett magyar egészségügyet a "mélybe taszították". A Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és az MSZP azt közölte szombaton az MTI-vel, hogy Orbán Viktor és "parlamenti papagájai" számos nyilvánvaló mulasztást és ballépést igyekeztek elhárítani a járvány kiszámíthatatlanságára, Brüsszelre, Sorosra mutogatva.Ajánljuk még