orbán-putyin találkozó
A HVG Panyi Szabolcstól úgy “értesült”, hogy Orbán Viktor holnap Moszkvába utazik
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken várhatóan Moszkvába utazik – értesült a VSquare több, egymástól független nyugati és közép-kelet-európai tisztviselőtől. Többek között Panyi Szabolcs is erről írt az X-en.Ki is támogatja Putyint?
Dühítő olvasni, hogy az Európai Unióban egyes politikusok rosszallásukat fejezték ki amiatt, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal tárgyalt kínai látogatása során. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a béke előmozdítása érdekében beszélt az orosz elnökkel, és még Emmanuel Macron is hasznosnak nevezte a találkozót, mégis több kormányfő is kötelező hisztirohamot kapott a megbeszélés miatt.Macront nem sokkolta, sőt, szerinte még hasznos lehet az Orbán–Putyin találkozó
Emmanuel Macron francia elnök azt állította, az uniós tagság része, hogy vannak bizonyos korlátok, és egyetlen tagállamnak sem szabad olyan lépéseket tennie, amelyek gyengítik a blokkot – írja a Magyar Nemzet. Macront egyáltalán nem sokkolta a találkozó, és kiemelte, hogy a későbbiekben még hasznos lehet az Orbán–Putyin találkozó. A magyar miniszterelnök telefonon tájékoztatta Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét a közelgő megbeszéléséről az orosz elnökkel.NATO-kupaktanács ült össze az Orbán–Putyin-találkozó miatt
Úgy tűnik, nem tetszik a NATO-tagországoknak és főként David Pressman amerikai nagykövetnek, hogy a magyar kormányfő és a külügyminiszter is a keleti nyitás politikájának részeként találkozott Vlagyimir Putyinnal. Emiatt összeültek a NATO-tagországok nagykövetei, a svéd nagykövettel bővítve az elégedetlenkedők csapatát.Szijjártó Péter szerint sikert hozott Orbán Viktor moszkvai jégtörő akciója
Sikeresnek bizonyult Orbán Viktor miniszterelnök előző heti találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, azóta ugyanis jelentős párbeszédhullám indult el Oroszország és a Nyugat között, ami az ukrán helyzet békés megoldásának egyetlen útja – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.Totó kutya, az orosz medve és Magyarország szuverenitása, avagy miért kell üzletet kötni az oroszokkal?
Az Orbán-kormány érdekalapú külpolitikát folytat, amelynek célja, hogy a nagyhatalmakat érdekeltté tegye Magyarország fejlődésében. Közép-Európa mindig veszített, ha a Kelet és Nyugat közötti szembenállásról volt szó, Magyarország példája azonban bizonyítja, hogy úgy is lehet konstruktív kapcsolatokat fenntartani Oroszországgal, ha az Európai Unió és a NATO tagjai vagyunk. Bármit is mondjon most Gyurcsány Ferenc, ő is erre törekedett, és bárhogy is fogalmazzanak a nyugat-európai országok, ők is ezt teszik.Ursula von der Leyen: Nem aggaszt Orbán Viktor moszkvai útja
Egy német lap által készített interjúban kérték ki Ursula von der Leyen véleményét Orbán Viktor oroszországi látogatására. A hazai liberális média képviselőivel ellentétben az Európai Bizottság elnöke nem aggódik a magyar–orosz kapcsolatok miatt.Orbán Viktor: addig csorbítja a tagállamok jogait Brüsszel, amíg azok engedik
Különleges helyzetben zajlott az orosz–magyar tárgyalás, de nem a két ország viszonya miatt, hanem a nemzetközi helyzet miatt – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő kifejtette: van egy magyar modell, ami eltér a NATO és az EU logikájától, amelynek értelmében pragmatikus jó kapcsolatokat igyekszünk fenntartani Oroszországgal. Megjegyezte: vannak hasonló diplomáciai kezdeményezések, hazánk pedig sokat és hosszan fog tárgyalni még az oroszokkal. A legfontosabb, hogy Magyarország energiafüggetlenségét megvalósítsuk; ha Paks 2 megépül és a naperőmű-fejlesztés befejeződik, akkor 2030-ra az energiaellátásunk 90 százaléka széndioxid-mentes lesz – ismertette Orbán Viktor moszkvai tárgyalásának fókuszát. A helyreállítás kapcsán ismét fokozódó jogállamisági vita kapcsán a kormányfő kifejtette: addig csorbítja a tagállamok jogait Brüsszel, amíg azok engedik."Oroszországból szeretettel"
Orbán Viktor rendszeresen találkozik a világ harmadik legerősebb katonai hatalmának vezetőjével. Oroszország nem mellesleg energiahordozó- és nyersanyag-nagyhatalom is, ami a gazdaságát sokkal erősebbé teszi, mint amilyennek azt a nyugati elemzők láttatni szeretnék. Ezeknek a találkozóknak az eredményei rendkívül előnyösek Magyarország számára, például fenntartják jelenlegi és a jövőbeli energiabiztonságunk elérhető legmagasabb szintjét. Önmagában ez annyira jó a magyar emberek, háztartások számára, hogy azt nem is lehet túlbecsülni.Ajánljuk még