orbán viktor
Ügynökmúlttal vádolta meg Orbánt a DK-s Debreczeni József, majd portálunknak elismerte, nincsenek bizonyítékai
Orbán Viktorral kapcsolatban ismét előhúzta az ügynökkártyát Debreczeni József, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja - szúrta ki a PestiSrácok.hu a szurkedominancias.blog.hu mai bejegyzésében. A friss posztot maga a gyurcsányista író jegyzi, aki írásában nem állít kevesebbet, mint hogy Orbán Viktor miniszterelnök sorkatonai szolgálatának idején Győri Gábor fedőnéven "rendszeres beszámolókra" járt Major Mihály elhárító tiszthez. A DK-s politikus szerint Orbán Simicska Lajosról is jelenthetett, "de a beszámolók során nem mondott olyan dolgot, amivel tovább rontotta volna barátja helyzetét". Debreczeni József persze úgy kiállt farkast, úgy vádolja a kormányfőt ügynökmúlttal, hogy posztjában egyetlen bizonyítékot sem tüntet fel. Debreczeni a PestiSrácok.hu-nak elismerte, hogy ő írta a cikket, és azért nem bizonyítja állításait, mert a bizonyítékokat bárki beszerezheti, és amúgy is a sajtóban már korábban megjelent információkat közli. A gyurcsányista író azt is figyelmen kívül hagyja, hogy Orbán Viktor korábban már többször is abszurdnak, nevetségesnek és valótlannak nevezte a róla szóló ügynökvádakat."Orbán és Trump egy gyorsan terjedő járvány" - A magyar kormányfőt ekéző négykezest komponált a Libération és a Népszabadság
Kéz a kézben ekézi Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a Libération francia baloldali lap és a Népszabadság. A francia orgánum ugyanis ma a Népszabadság négyoldalas különkiadását közölte, a napilap hasábjain a bezárt magyar lap munkatársainak franciául közölt írásai olvashatók. A Népszabadság különszámának közlését ugyanakkor arra használta fel a Libération, hogy újra világgá kürtölje, mindenért Orbán Viktor a felelős. Autokrácia, nacionalizmus zsarnokság, kórság - ilyen jelzők repkednek a francia lapban Orbán Viktor rendszeréről, miközben a Népszabadság előtt tisztelegnek.Orbán blöffnek nevezte a Rogán körüli korrupciós híreszteléseket
Politikai blöfftámadásokkal nem foglalkozom, a kormányon belül csak a teljesítmény számít - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben, ahol több ellenzéki képviselő is a Rogán Antalt érintő, a közelmúltban megjelent cikkekről kérdezte.“A realitás áttört az ideológián” – Orbán Viktorral készített interjút a The Daily Telegraph
Interjút közöl Orbán Viktor miniszterelnökkel a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap. A lap európai szerkesztője, Peter Foster a magyar kormányfő minapi londoni látogatása idején készítette az interjút, amely szombatra virradóra jelent meg az újság online kiadásában.Orbán Viktor: "Egy új korszak küszöbén léptünk át Trump győzelmével"
Ma és még hosszú évekig a bevándorlás ügye lesz a legfontosabb: vagy engedünk, vagy megállítjuk, és megvédjük Magyarország és a magyar emberek érdekeit – jelentette ki a 180 percben a miniszterelnök. Ezt a kérdést ki kell venni a pártgondolkodás logikájából, a KDNP ezt megértette, az ellenzéki pártok meg beleragadtak abba a gondolkodásba, ahonnan nem lehet jól kijönni – írja a hirado.hu.Orbán: A politikai valóság és a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel
A bérek határozott emelését és ezzel együtt a magyar gazdaság átfogó versenyképességi átalakítását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) konferenciáján. Kifejtette, lezárult Magyarországon az a gazdaságfejlődési korszak, amelyben a versenyképesség elsősorban az olcsó munkaerőből fakadt. Az országnak és egész Közép-Európának szembe kell néznie a "bérnyomás" jelenségével, azzal, hogy a politikai valóság és a gazdaság fejlődése magasabb béreket követel. A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy növekvő béreket csak versenyképes vállalkozások képesek fizetni. Ebből az is következik - magyarázta -, hogy a költségvetés az adórendszeren keresztül egyre kevesebb forrást vonhat ki a gazdaságból.Orbán Viktor: Trump győzelmével Amerika kiszabadult a fogságból
Donald Trump elnöki győzelmével az Amerikai Egyesült Államok kiszabadult az éppen uralkodó ideológiai irányzatok fogságából, és visszatért a valóság talajára - jelentette ki ma Orbán Viktor magyar miniszterelnök Londonban, miután találkozott Theresa May brit kormányfővel. A kormányfő szerint az amerikai elnökválasztás eredménye esélyt ad a nyugati világ többi térségének is a szabadulásra.Ajánljuk még

















