Pesti Srácok

orosz-ukrán háború

Lukasenka egyeztetett Prigozsinnal, visszafordultak a Wagner-konvojok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 24.
A Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin péntek este azt közölte: meg kell állítaniuk az orosz védelmi minisztériumot, ezért fegyverrel vonulnak ellenük. Prigozsin szokott nagyokat mondani, de most úgy tűnik, konkrét történések is követik a fenyegetőzéseit. A hírek szokás szerint zavarosak: állítólag fegyveres összetűzések is zajlanak a Wagner és az orosz belügyi alakulatok között, viszont csak regionális szinten robbantották ki ezeket. Putyint állítólag tájékoztatták még az este a történésekről, de reggelig még nem szólalt meg. Ha valóban zajlik is egy hatalomátvételi kísérlet, akkor szinte bizonyosan állnak valakik Prigozsin mögött. A Putyint eddig támogató hatalmi csoportosulások álláspontja persze egyelőre nem ismert, még jelei sincsenek annak, hogy ki ki mögé áll, illetve ki marad semleges, és várja meg, hogy ki győz végül. Az eseményekből persze nem következik, hogy az orosz hadsereg a fronton összeomlik, de a puccskísérlet időzítését lehet úgy is értelmezni, hogy az ukrán ellentámadást akarják vele megtámogatni. Prigozsin meg mintha olyasmiket mondott volna, hogy meg kellene egyezni a NATO-val, annak nincsenek oroszellenes szándékai. De ebből megint nem következik, hogy az események mögött nem egy olyan elitcsoport áll, amely sokkal határozottabban akarja katonai értelemben menedzselni a háborút. Mindenesetre most sokkal nagyobb bajban van a világ, mint tegnap reggel: egy oroszországi káosz menedzseléséhez egyszerűen nincsenek meg a Nyugatnak az eszközei. Közben Putyin is kiadott egy közleményt, amiben úgy fogalmazott: a bűnösök kemény büntetésre számíthatnak. Közben Rosztovban elszabadultak az indulatok: a lakosság egy része a Wagnert, a másik a katonai vezetést támogatja, a zsoldosok álltak a felháborodott tömeg közé, hogy elkerüljék az összecsapást. Az első lövések azonban nem a városban dördültek el; az orosz hadsereg légicsapással semmisítette meg a zsoldoscsoport egyik konvoját. A kora esti órákban kiszivárgott hírek szerint a fehérorosz elnök közbenjárását követően a Wagner megállította menetoszlopait; a hírt később maga Prigozsin is megerősítette.

Kiss Rajmund a PS-nek: Az orosz-ukrán háború kezdetén sem volt párbeszéd, nem kéne elkövetni ezt a hibát a szerb-koszovói konfliktusban is (Videó)

Gulyás Áron ‎PS Riport 2023 június 23.
Ursula von der Leyen azt javasolta az EU tagállamainak, hogy 2027-ig fedezzék Ukrajna összes költségének 45%-át a helyreállítás finanszírozása során. Továbbá az Európai Unió kormányai szerdán megállapodtak egy 11. szankciócsomagról, amelynek célja, hogy más országok és vállalatok ne tudják kijátszani a meglévő intézkedéseket. Japán az év vége és 2024 eleje között konferenciát rendez annak érdekében, hogy a vállalatokat ukrajnai befektetésekre ösztönözze. Eközben Brüsszelbe utazott a szerb elnök, hogy találkozzon az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével. Azonban a koszovói miniszterelnökkel nem hajlandó tárgyalni. Aleksandar Vucic a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli műsorában beszélt arról, hogy Albin Kurtival azért nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, mert a koszovói kormányfővel nem lehet párbeszédet folytatni. Milyen problémákkal járhat ha nincs párbeszéd a két vezető között? Kirobbanhat egy szerb-koszovói konfliktus? Egyhangúan kell megszavazzák az EU-ban az Ukrajnának szánt 50 milliárdos "támogatást"? Hova lehet fokozni a szankciókat? Ezeket témákat elemezte lapunknak Kiss Rajmund az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője. Részletek a videóban.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.