oroszország
Korlátlanul özönlenek a nyugati eszközök Oroszországba
Az elemzések azt mutatják, hogy továbbra is számtalan nyugati alkatrész van beépítve az orosz hadászati eszközökbe – írja az Index. A lap szerint hiába próbálják szankcionálni az orosz kereskedelmet, illetve tiltják a fegyverrendszerekben használatos alkatrészek exportját, valójában nem tudja egy ország sem érdemben meggátolni, hogy Oroszország modern eszközökhöz jusson a nyugati piacokról.Putyin szerint a NATO Oroszország megtámadására készül, de szerinte a Nyugat elszámolta magát
Oroszország felkészül a harmadik világrend kiépítésére és belső képességeinek, szuverenitásának erősítésére koncentrál, miközben a családok védelmére és a gyermekek születésére is forrásokat különít el - többek között erről szólt Vlagyimir Putyin szokásos éves beszámolója, amely választási programnak felfogható. A jelenlegi orosz elnök az elkövetkező hat évre vázolta fel az Oroszország előtt álló feladatokat, de beszélt arról is, tárgyalóasztalhoz ülne az Egyesült Államokkal a biztonsági problémák megoldása érdekében. Az ambíciózus terv mindenesetre nem arról árulkodik, hogy az elkövetkezendő időszakban az oroszok a gazdasági hanyatlástól és elszeparáltságtól tartanának.A Kreml is reagált Orbán Viktor nyilatkozatára
Oroszország nem jelent veszélyt azokra államokra, amelyekből nem éri fenyegetés, Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezzel kapcsolatos félelmei alaptalanok - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán újságíróknak.Von der Leyen ismét a befagyasztott orosz vagyonnal szemezik, az abból származó haszonból szeretne fegyvereket venni Ukrajnának
Nemrég Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter határozottan támogatta, hogy a befagyasztott orosz pénzeszközöket Ukrajna újjáépítésére használják fel. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is hasonló felhívást tett. Az Európai Parlament előtt tartott beszédében von der Leyen úgy fogalmazott, hogy "itt az ideje beszélgetést kezdeményezni" arról, hogy az európai bankokban befagyasztott orosz vagyonból származó hasznot katonai felszerelések vásárlására használják fel Ukrajna számára, írja a Sky News.Biden ismét beszédet mondott – ezúttal összekeverte Kínát Oroszországgal (Videó)
Joe Biden amerikai elnök újra meglepte a hallgatóságát, miközben beszédet mondott a kormányzók országos szövetségének idei ülésén. Legújabb beszédében összekeverte Kínát Oroszországgal – szúrta ki a Magyar Nemzet.Reagált a Kreml arra, hogy a francia elnök szerint nem lehet kizárni a nyugati csapatok Ukrajnába küldését
Közvetlen katonai összecsapáshoz vezet Oroszország és a NATO között, ha nyugati kontingenseket vezényelnek Ukrajnába – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden, újságíróknak.Mekkorák a valós ukrán veszteségek? – Ki hazudik, a Pentagon vagy Kijev?
Csak 31 ezer ukrán katona halt meg az orosz erőkkel folytatott kétéves harcok során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök, aki szerint a veszteségek száma még Kijev nyugati támogatóinak becsléseinek is alatta van. Zelenszkij vasárnap az ország fővárosában tartott beszédében azt állította: „31 ezer ukrán katona halt meg ebben a háborúban – nem 300 ezer, nem 150 ezer, nem az, amiről Vlagyimir Putyin orosz elnök és álnok köre hazudik. De ettől függetlenül minden egyes ilyen veszteség nagy áldozat számunkra.”Befejezik a dánok az Északi Áramlat felrobbanásának vizsgálatát – Állításuk szerint nincs elég bizonyíték
Dánia bejelentette, hogy megszüntette a vizsgálatot az Északi Áramlat-vezetékeken 2022-ben bekövetkezett robbanások ügyében. Ez a második ország, amely így határozott, miután Svédország is lezárta a külön vizsgálatot – írja a Sky News.Zaharova: a kijevi rezsim vezetője az ország polgárait nem tekinti embereknek
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentései az ukrán fegyveres erők halott és sebesült katonáinak számáról nem keltenek bizalmat az ukránokban – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a RIA Novosztyinak arra reagálva, hogy az ukrán elnök korábban arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy 31 ezer katonát veszített országa az Oroszországgal folytatott háborúban. Ezzel szemben – az ukrán elnök állításai szerint – az oroszok 180 ezer katonát veszítettek.Ajánljuk még

















