Őrsi gergely
Őrsi Gergely állítja: a véletlen műve, hogy épp akkor lépett ki az MSZP-ből, amikor négy egykori pártársát is megvádolták
„A párttól való távolságtartásom olyan mértékű volt az elmúlt öt évben, hogy erre nem tudok választ adni” – ezt válaszolta Őrsi Gergely a Népszavának arra a kérdésére, hogy az MSZP-n belül volt-e, aki fellépett a botrányok, például a kínos zuglói tenderek és szerződések kapcsán. A lapnak adott interjúban a budai polgármester azt mondja, a parkolás üzemeltetés megtisztításáért helyben megpróbált tenni, például a bankkártyás fizetés lehetőségének megteremtésével.Már a maradék is menekül: Őrsi Gergely megerősítette, hogy kilépett az MSZP-ből
A II. kerület polgármestere, Őrsi Gergely az Indexnek megerősítette, hogy beadta az MSZP kerületi csoportjánál a lemondási nyilatkozatát, és kilépett a pártból. Őrsi 2006 óta volt a párt tagja, 2019 után 2024-ben is megnyerte a kerületi polgármester-választást. Őrsi a lapnak arról is beszélt, hogy szerinte nincs helye a pártoknak az önkormányzatokban, és hogy az MSZP vezetésével nem egyeztetett lépéséről.A második kerület díszpolgára lesz Kós Hubert
Ahogy 2021-ben Szilágyi Áront, most Kós Hubertet köszönthetjük díszpolgárként -írja a kerület polgármestere a közösségi oldalán.A II. kerület újrázó polgármestere kilép az MSZP-ből
Őrsi Gergely adott egy hosszú interjút, amelyből kiderült, hogy hamarosan kilép az MSZP-ből, ugyanakkor nem tervezi, hogy más pártba folytatná politikai pályafutását.Kiléphet Őrsi Gergely az MSZP-ből
Valószínűleg rövidesen kilép az MSZP-ből, más pártba pedig nem lépne be– mondta Őrsi Gergely, a II. kerület jelenleg még szocialista polgármestere a 24.hu-nak.Őrsi Gergelyék annyira nem bíznak a "mikroadományos" Perjés Gábor ártatlanságában, hogy fel sem vették a baloldal listájára a II. kerületben
Érdemes néha a valasztas.hu oldalt böngészni június 9. előtt, hiszen rengeteg érdekességre lehet fényt deríteni. Ilyen a jobb sorsot érdemlő II. kerület is, ahol a látványpolitizálást szinte tökélyre fejlesztő Őrsi Gergely kenetteljes mosolya mellett olyan szépen ültet virágokat, hogy mindez szavazatokban is mérhető már. A látványkonyha készen, a valódi tettek már másik kérdés, így a kerület utóbbi négy és fél éve egy külön misét is megér, azonban a méltán híres adománydobozok ügye már korábban megkavarta az idilli állapotokat: több olyan kérdés is felmerült, aminek már korábban is ideje lett volna. A sok mutogatás, menekülés terelés vége pedig az lett, hogy a párbeszédes öreg harcos, Perjés Gábor, az adományládák nagymestere szépen csöndben lekerült a baloldal listájáról, hiszen jelöltjeik között nem találjuk. Ez vajon véletlen lehet?Takács Péter: kevesebb mint egy év leforgása alatt több mint 40 százalékkal emelkedik a szakdolgozók alapbére
"A Belügyminisztériumnak az a célja, hogy tiszta helyzetet teremtsen az ágazatban" – jelentette ki a bérnővérek alkalmazásának megszüntetéséről a tárca egészségügyi államtitkára. Takács Péter a Magyar Nemzetnek adott interjúban hangsúlyozta: ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, a munkaerő-közvetítő cégek kvázi kizsákmányolták a szakdolgozókat. Az államtitkár kiemelte, a kormány közel negyvenezer betegnek nyújtott segítséget január elsejétől, amikor tovább bővítette az államilag támogatott gyógyszerek körét. "Ez nagy dolog, hiszen a rendkívül rossz nemzetközi gazdasági helyzet ellenére is tudták ezt biztosítani a költségvetésből" - mutatott rá. Az államtitkár kitért még az új háziorvosi ügyeleti rendszerre, az ágazatban dolgozók béremelésére, valamint a várólisták hazai helyzetére is.A "kivéreztetett" II. kerületi önkormányzat farzsebből adott 300 millió forintot útburkolat-javításra a főváros helyett
Bár imádja a baloldal azt szajkózni, hogy ki vannak véreztetve a kormány által, a tapasztalat nem ezt mutatja. Most éppen Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere nyúlt a zsebébe, és hoppá, talált ott háromszázmillió forintot, amiből a főváros helyett tudta felújítani a Szilágyi Erzsébet fasor útburkolatát.Őrsi Gergely szerint lassan nem nevezhető kórháznak a Szent János Kórház
Őrsi Gergely II. kerületi polgármester beszámolója szerint négy további osztály nem tudja fogadni a II. kerületi betegeket a Szent János kórházban, ezért tájékoztatást kér az egészségügyi ágazat irányítóitól. Ígérete szerint utána is fog járni, ez hogy lehet, plusz hogyan lehetséges úgy a szakszerű betegellátás a kórházban, ha már 5 létfontosságú osztály összeomlott, és nem fogad betegeket.Ajánljuk még