összeomlás
Nem, nem ússzuk meg, ha belelépünk
„Nem kell félni, nem fog fájni” – hazudta bele az ország képébe Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2006-ban, a súlyos megszorítások bejelentésekor. Aztán persze fájt. Két évvel később, az amerikai hitelválság kezdetén ugyanennek a kormányzatnak az emberei azzal áltatták a magyarokat, hogy nincs ok aggodalomra, mert a válság hullámai Magyarországot nem érintik majd, minket valamiért elkerülnek. Magyarországon sajnos van hagyománya ennek a józanságot nélkülöző kincstári optimizmusnak, amikor az egyik lehetőség annyira kellemetlen, hogy inkább oda se nézünk, aztán pedig hitetlenkedve pislogunk, amikor bekövetkezik az elképzelhető, sőt elképzelhetetlen legnagyobb baj. Merthogy az szokott bekövetkezni, ha nem vigyázunk. Ilyen a történelmünk, és ezzel ideje tisztában lenni. Az országromboló Gyurcsány tehetségtelennek, gyengének és középszerűnek nevezte baloldali ellenfeleit – és ezek akarnak kormányra kerülni?
Talán sosem írtam le még azt a három szót egymás mellett, hogy Gyurcsánynak igaza van. Azonban, ha ilyesmi történik, akkor ne hallgassuk el. A szemkilövető ugyanis egy KISZ-jellegű, fiatalosnak erőltetett fórumon lazáskodott néhány bociszemmel őt vizslató, vasszigorral a helyszínre rendelt lánynak és fiúnak, amikor azt a mondatot lökte ki foga kerítésén, hogy az ellenzéki oldalon szereplő politikusok – vagy ahogy Gyurcsány fogalmazott: csávók – gyengék, középszerűek és tehetségtelenek, akkor meg miért ő lépjen le a baloldalról? Az országot kiárusító, a magyarokat egymás ellen hergelő szemkilövetőtől erkölcsi érzéket ne várjunk, hiszen már múltbeli bűnei miatt azonnal távoznia kellett volna a politikából az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülését követően, de ha a baloldali logikát nézzük, valójában igaza van. Ha borzasztó tettei után képes volt leuralni a baloldalt, akkor ott aztán valóban igazán tehetségtelen és középszerű alakok lézenghetnek, akkor meg miért lépne le? A Momentum, a baloldalon nagy reményekkel várt új generáció is egyre mélyebbre süllyed, újabb kordonbontó kalandjukkal pedig még jobban megerősítették Gyurcsány állításait, így a modern kori magyar történelem egyik legkártékonyabb eleme joggal lubickolhat ma is a baloldalon. De meddig még? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.