ovádi péter
Simicskó István: a sportversenyek erősítik a csapatszellemet
A sportversenyek erősítik a csapatszellemet és a lokálpatriotizmust - hangsúlyozta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán Veszprémben. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az általános iskolásoknak szervezett, a honvédelmi pályát népszerűsítő Bátrak Ligája verseny eredményhirdetésén reményét fejezte ki, hogy folyamatosan nőni fog azoknak a száma, akik a kadétképzést valamint a katonai hivatást választják.Szentkirályi Alexandra: a fővárosi vezetés sorsukra hagyta az állatokat
A jelenlegi fővárosi vezetés sorsukra hagyta az állatokat, Karácsony Gergely főpolgármestersége idején az állatvédelem kimerült hangzatos ígéretekben, de a tettek és a cselekvés elmaradt – mondta a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.Ovádi Péter: a kormányzatnak kiemelten fontos az állatvédelem
A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára – mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden, Nyíregyházán, ahol a város képviselőinek jelenlétében bemutatták a nyírségi nagyváros állatbarát célú projektjét.Ötszázmillió forint pályázati forrást kaphatnak idén az állatvédő szervezetek
Ötszázmillió forint támogatásra számíthatnak idén az állatvédő civil szervezetek; az ezzel kapcsolatos pályázati kiírás néhány héten belül megjelenik – jelentette be az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden, Debrecenben, sajtótájékoztatón.Szentkirályi Alexandra: a magyar kormány kiemelten kezeli az állatvédelmet
A felelős állattartásra és állatvédelemre hívta fel a figyelmet a Facebookra feltöltött videójában Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Mint mondta, ne csak ma, az állatok világnapján, hanem mindig vigyázzunk állatainkra, legyen szó társainkként velünk élő házi kedvencekről vagy a vadon élő állatokról.Ovádi Péter a kilőtt vándorfarkasról a PS-nek: a közfelháborodás jól mutatja, hogy a magyar társadalom milyen szoros kapcsolatot ápol az állatokkal
Óriási a közfelháborodás a Borsod vármegyében vállalkozó vadász által illegálisan kilőtt svájci vándorfarkas miatt. Az M237-es kódnevű fiatal farkas még tavaly indult el Graubünden kantonból, közel 2000 kilométert tett meg négy országon át. Keletre tartott, ahol nagyobb farkaspopuláció él. Nem jutott el a szlovák határig. Útját Hidasnémetiig követte a svájci természetvédő szervezet, akik a jeladóval ellátták. A Gruppe Wolf Schweiz közösségi oldalát elkeseredett és dühös kommentek árasztották el. Többen is azt írják, a vadász, aki sunyi módon még a nemes vad tetemét is a Hernádba dobta, az egész országot bélyegezte meg, az egész magyar nemzetre hozott szégyent. Olvashatók olyan kommentek is, amelyben a hozzászólók azt írják, szégyellik magyarságukat és felvetik, hogy a társadalmunk lenyomata az ami történt, hiszen előttünk három országon átkelt az M237-es sértetlenül, majd Magyarországon egy vadász meg merte tenni azt, hogy egyszerűen kilövi...Ovádi Péter, Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szerint a magyar társadalomról hiteles képet az ad, ahogy egy emberként háborodott fel mindenki a történteken. "Ez a közfelháborodás is bizonyítja, hogy a magyar társadalom milyen szoros kapcsolatot ápol az állatokkal, és ez így van rendjén" - mondta a PestiSrácok.hu-nak az állatvédelemért felelős kormánypárti politikus. Ovádi Péter lapunknak arról is beszélt, hogy a magyar állatvédelmi törvény az egyik, ha nem a legszigorúbb Európában, jelenleg is 40-en töltik börtönbüntetésüket állatok ellen elkövetett bűncselekmények miatt. A vándorfarkas kilövése ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.Ovádi Péter: állatot tartani húsvétkor is nagy felelősség
Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos arra kéri a lakosságot, ne hozzon senki átgondolatlan döntést húsvétkor sem; élő állat vásárlása előtt mindenki mérlegelje a körülményeit és a lehetőségeit.Állatvédő alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca
Új alapítványt hozott létre az igazságügyi tárca Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány néven az állatvédelem erősítése, fejlesztése érdekében. Az alapítvány célja az állatok jóléte és védelme, a felelős állattartás és az állatvédelem népszerűsítése, valamint az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetekkel való együttműködés megerősítése – hangzott el az alapítvány megalakulása alkalmából tartott csütörtöki sajtótájékoztatón."Veszprém és a Pannon Egyetem iránytű" - állatvédőket segítenek a veszprémi egyetemisták
"Veszprém, és most a Pannon Egyetem iránytűként működik, ami példa lehet. A segítségre szükség van az önkéntességben, hiszen a Veszprémi Állatvédő Egyesület által befogadott állatok sokan vannak, akikkel a nap 24 órájában foglalkozni kell" - mondta Ovádi Péter országgyűlési képviselő, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos abból az alkalomból, hogy a Pannon Egyetem Testnevelési és Sport Intézete tápadományokat gyűjtött az Állatvédő Egyesület Veszprém részére.Ajánljuk még