palóc andré
Elemző: a baloldal a történelmi választási kudarc után sem változtatott taktikáján
A baloldali összefogás az április 3-i országgyűlési választási kudarca ellenére sem változtatott a taktikáján, az még mindig a Fidesz-ellenességen alapul - jelentette ki Palóc André, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amely a pénteki számban jelent meg.A baloldali pozícióharcok miatt kellett lefújni a Fővárosi Közgyűlést, avagy „a DK és a Momentum egymás f***át méregeti” (A Pesti TV videójával)
A Fővárosi Közgyűlés elmaradása miatt egymásra mutogatnak a baloldali pártok, amelyeknek a képviselői nem jelentek meg a szerdai ülésen. A Gyurcsány-párt és a Momentum között húzódó konfliktus vezetett a botrányhoz. A két párt közötti ellentét az időközi választás jelöltjeinek helyei miatt robbant ki; a nyilatkozatok alapján ez főképp a XI. kerületet érinti, ahol az országgyűlési választáson mandátumot szerző Orosz Anna momentumos alpolgármester helyére kellene jelöltet állítani – olvasható az origo.hu cikkében, amelyből kiderül, hogy Karácsony baloldali belviszály miatt volt kénytelen lefújni a közgyűlést, a szocialista Komjáthi Imre pedig kiborult és meglehetősen erős kritikával illette a koncon marakodó Gyurcsány-párti és momentumos helytartókat. Az esetről a Pesti TV is tudósított, annek videó-összefoglalóját is megmutatjuk.Hadházy Ákos a miniszterelnök halálát akarja, miközben Orbán Viktor első útja Ferenc pápához vezetett – Pesti Riporter (videó!)
A LIBE bizottság ismét megtámadta a magyar gyermekvédelmi törvényt. Az Európai Parlament állampolgári jogi szakbizottságában szerdán, a képviselők a magyarországi LMBTQ-személyek jogairól és a magyar gyermekvédelmi törvényről folytattak vitát. Kovács Attilát, az Alapjogokért Központ projektvezetőjét kérdeztük erről, illetve arról, hogy Ukrajna vajon teljesítette-e az EU által megszabott emberjogi feltételeket, hiszen úgy tűnik, az Európai Bizottság az EU-tagállamokkal fizettetné meg Ukrajna újjáépítésének az árát.Századvég: konszenzust teremt és legitimációt ad a kormánynak a nemzeti konzultáció
A nemzeti konzultáció intézménye nyomán a kormányzati döntések az emberek akaratával összhangban történnek, illetve az eredményük nemzetközi, uniós színtéren legitimációt nyújt a kormány számára – jelentette ki a Századvég vezető elemzője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.A migránsok miatt mindennapossá váltak a rablások és az erőszak Ceutában
Rohamtempóban érkeztek a katonai szállítójárművek a tengerpartra a marokkói spanyol enklávéban, Ceutában. A katonák az inváziószerűen érkező migránsokat próbálták feltartóztatni, több-kevesebb sikerrel. Rövid idő alatt így is több mint nyolcezer illegális migráns jutott át a városba, annyian, amennyien korábban soha. Voltak, akik a határkerítést ostromolva jutottak be a spanyol területre – számolt be a Magyar Nemzet az M1 Unió 27 című műsorára hivatkozva.Pesti Riporter – Brüsszel nem tudta teljesíteni saját ígéreteit, az ellenzék hazudik, miközben az egészségügy harcol a vírus ellen (videó!)
Miközben az egészségügyi dolgozók küzdenek a vírus ellen, az ellenzék hazudik, és a magyar embereket támadják. Látva a kamuvideókat, a vakcinák elleni támadásokat, arra következtethetünk, hogy veszélybe sodorják a magyar emberek életét – mondta el Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) az ellenzék oltásellenességéről a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának legutóbbi adásában. Palóc André, a Századvég Alapítvány elemzője szerint Brüsszelnek komoly felelőssége van abban, hogy nem tudott időben az Unió valamennyi országa számára időben és kellő mennyiségben vakcinákat szállítani. Palóc szerint a brüsszeli politika cserben hagyja az embereket. A műsorban szóba került az újlipótvárosi parkolóhelykáosz, az óbudai Márton úti sportpálya felújításának elodázása, és Dezse Balázs, a Pesti TV külpolitikai elemzője is beszélt Joe Biden amerikai elnök lépcsős incidenséről. Nézze vissza az legutóbbi adást!Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor!Ajánljuk még