pásztor istván
Szerbiai választások – Ismét kormányzati szerepre számít a Vajdasági Magyar Szövetség
Elértük céljainkat, megvalósítottuk, amit szeretnénk – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke vasárnap késő esti sajtótájékoztatóján, a Szerbiában aznap tartott választások eredményeit kommentálva. A VMSZ 2014 óta tagja a kormánykoalíciónak, és a következő időszakban is ilyen szerepre számít. A kormányzati munkában államtitkári szinten kíván részt venni.Pásztor István a 2004-es népszavazásról: aki egyszer hátat fordított a külhoniaknak, az újra megtenné
A történelmi igazságtétel pillanatát vártuk. Ugyanakkor az eredmény csalódást okozott. Nem is a végkifejlet volt az én értelmezésemben a mellbevágó, hanem a nap nap után megélt megaláztatás. Ma is felfoghatatlan, hogy erről a témáról egyáltalán lehetett politikai kampányt folytatni – nyilatkozta Pásztor István a Magyar Nemzetnek a tizenhét évvel ezelőtti népszavazásról.A magyar–szerb biztonsági együttműködési lehetőségekről tárgyalt Bakondi György
A migránshelyzetről, a magyar–szerb együttműködési lehetőségekről, valamint más biztonsági kérdésekről tárgyalt Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója Belgrádban, pénteken. A belügyminisztériumi találkozót követő sajtótájékoztatón – amelyet Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével közösen tartott – Bakondi György elmondta: a magyar-szerb határon folyó határőrizeti tevékenység, a határsértő mozgás nagyságrendje, az embercsempészet, az afgán helyzet, illetve az afgán menekültek egyre növekvő száma, valamint a hatóságok együttműködése mellett a belgrádi találkozón szó esett a szerb köztársasági elnök által felvetett úgynevezett „mini Schengen együttműködésről”, amelynek keretében Albánia, Észak-Macedónia és Szerbia között erősödne az együttműködés, és amely pozitív fejlemény lenne a térség országainak kooperációjában.Pásztor István: a XXI. században nem lehet politikai vezető, aki nem tudja kezelni a válsághelyzeteket
Az utóbbi egy év rámutatott arra, hogy a 21. században nem lehet politikai vezető, aki válsághelyzetet nem tud megoldani, aki képtelen a közösségét sújtó váratlan helyzetekkel megbirkózni - hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn Szabadkán az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc 173. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségen.Menczer Tamás: a vajdasági magyarok tömegesen igénylik a kínai vakcinát
Miközben a hazai balliberális ellenzék versenyt sivalkodik a keleti fejlesztésű vakcinákkal kapcsolatban, külhoni magyar testvéreink már tömegesen igénylik ezeket az oltóanyagokat. A Szerbiában élő vajdasági magyarok ugyanis elsődlegesen a kínai fejlesztésű vakcinához férnek hozzá – számolt be közösségi oldalán Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára.Pásztor István szerint egyszerre volt rendkívüli és átlagos a 2020-as év
Egyrészt rendkívüli év volt a 2020-as, hiszen a koronavírus-járvány sok mindent felülírt, másrészt viszont – mivel a munka nem állt le, csak más formát öltött – akár megszokottnak is lehet nevezni az idei esztendőt – összegezte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a 2020-as évet az MTI-nek adott szombati interjúban.Szijjártó: Pásztor István megérdemli a kinevezést
Ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) vezetőjét, Pásztor Istvánt, aki megérdemli a kinevezést, mert sokat tett a szerb-magyar barátság megterméséért – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon.A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan ismét lesznek államtitkárai a szerb kormányban
A június 21-i parlamenti választáson a Vajdasági Magyar Szövetség történelmi sikert ért el, majdnem három évtized után ismét kilenc képviselőt tudott bejuttatni a 250 fős törvényhozásba. A VMSZ a következő négy évben is a kormánykoalíció részét fogja képezni országos, vajdasági és önkormányzati szinten is – jelentette ki Pásztor István, a legnagyobb délvidéki magyar párt elnöke szerdán, miután a kormányalakítási tervekről tárgyalt az államfővel.Pásztor István: Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség
Minimum megduplázza eddigi parlamenti helyeit a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ): a korábbi négy helyett nyolc-kilenc képviselői mandátummal számol a párt – mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke szerdán, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Ajánljuk még