pásztor istván
Szijjártó: A Vajdaság Szerbia és Magyarország közös sikertörténete
A Vajdaság egy különleges sikertörténet, Szerbia és Magyarország közös sikertörténete, és minél jobban megy a Vajdaságnak, az annál jobb a magyaroknak és annál jobb a szerbeknek is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Bácsfeketehegyen, ahol a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében létrehozott fagyasztottzöldség-feldolgozó üzemet adta át.Pásztor István nyílt levélben osztotta ki Donald Tuskot
Nyílt levélben reagált Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke csütörtökön Donald Tusk üzenetére, amelyben az Európai Néppárt (EPP) elnöke egy nappal korábban politikailag veszélyesnek és erkölcsileg elfogadhatatlannak nevezte, ha valaki az új koronavírus-járványt arra használja, hogy folyamatos rendkívüli állapotot vezessen be országában. Az EPP-tag VMSZ elnöke közölte, hogy a járvány okozta válsághelyzetben a Nyugat-Balkán és Közép-Európa országaiban az emberek határozott cselekvést várnak el kormányaiktól, amelyekkel példamutató módon közösséget vállalnak. A fegyelmezettség és a közösségvállalás egyik oka lehet a történelmi tapasztalatuk, amelynek köszönve különbséget tudnak tenni a diktatúra és a felelős kormányzás között, a békeidők és a válsághelyzet között.Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ Kolozsváron
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelynek elnöke, Kelemen Hunor szerint a szövetség kihívásai a következő időszakban sem változnak, így a romániai magyarságnak meg kell őriznie identitását szülőföldjén, erős közösségként kell megmaradnia és értelmet kell adni a közösségi létezésnek.Pásztor István: Emlékeznünk kell arra, hogy bosszúvágyból mi mindenre képes az ember
Minden évben emlékeznünk kell a borzalmakra, és arra, hogy bosszúvágyból és ideológiai meggyőződésből mi mindenre képes az ember – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi képviselőház elnöke az 1944-1945-ben kivégzett ártatlan áldozatok tiszteletére rendezett szombati szabadkai megemlékezésen.Vajdasági Magyarok Szövetsége: 1956 annak a jelképe, hogy a szabadság nem csupán üres szó
2019-ben a magyar 1956 "annak a jelképe, hogy a szabadság nem üres szó, hanem emberek sokasága, akik (...) kisemmizett életüket akarták visszavenni, és annak a jelképe, hogy a szabadságot sohasem szabad birodalmi ügyek szintjére süllyeszteni, hanem mindig az önrendelkezésükkel bíró népek szintjére kell emelni" – hangsúlyozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett vajdasági központi ünnepségen, szerdán, Szabadkán.Potápi Árpád: Gazdasági szempontból is egyre inkább egységes térré válik a Kárpát-medence
Míg korábban kulturális és oktatási szempontból lehetett egységes Kárpát-medencei térről beszélni, a gazdaságfejlesztési programoknak köszönhetően gazdasági szempontból is egyre inkább egységes térré válik ez a régió – hangsúlyozta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán, Zentán, a vajdasági gazdasági mentorképző program megnyitóján.Negyedszer is Pásztor Istvánt választották a VMSZ elnökévé
Újabb négy évre Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a legnagyobb délvidéki magyar párt szombati tisztújító közgyűlésén a nyugat-bácskai Doroszlón. Az elnöki tisztségre ő volt az egyetlen jelölt, a jelen lévő háromszázharminc küldött közül kétszázhuszonnégyen szavaztak, és egy híján mindannyian támogatták Pásztort.A vajdasági magyarok is a Fidesz-KDNP-t támogatják
A vajdasági magyarok is beállnak a Fidesz-KDNP mögé az EP-választásokon - jelentette be Pásztor István, a VMSZ (Vajdasági Magyar Szövetség) pártelnöke. Szabadkai sajtótájékoztatóján Pásztor István emlékeztetett arra, hogy ez az első alkalom, hogy az európai uniós lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok is részt vehetnek az EP-választáson.Pásztor István: a kárpátaljai magyaroknak tudniuk, érezniük, hinniük kell, hogy a magyar nemzet egységes
A kárpátaljai magyaroknak tudniuk, érezniük, hinniük kell, hogy a magyar nemzet egységes, a nehéz pillanatok, kilátástalannak tűnő helyzetek a megoldás felé visznek, ha egységben létezik a szétdarabolt nemzet - jelentette ki Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke vasárnap a Tiszaújlakon tartott Turul-ünnepségen.Ajánljuk még