perújítás
Fenyő-gyilkosság – Perújításban vizsgálná Portik szerepét az ügyészség
Perújítást kezdeményezett a Fővárosi Ítélőtáblánál a Fenyő-gyilkosság ügyében Portik Tamás terhére a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Medveczky Gábor fellebbviteli főügyész. A vádhatóság szerint – Gyárfás Tamás kérésére – Portik adott utasítást a médiamágnás megölésére, amelyet az ügyben a már jogerősen elítélt Jozef Roháč követett el. Az ügyészség azért indítványozza a perújítást, mert az emberölés bűntette úgynevezett törvényességi egységet jelent olyan esetekben is, ha egy elkövető több, egymástól független ilyen ügyben érintett; a jogszabály értelmében ezeket egy eljárásban kell letárgyalnia a bíróságnak, mivel jogerősen lezárt eljárásokban nem lehet újra vádat emelni. Roháčot úgy ítélték el jogerősen, hogy a verdikt kihirdetésekor a felbujtói kör vizsgálata még el volt különítve. Jelenleg a hatóságok Portik mellett Gyárfás Tamást tartják a másik megbízónak.Ismét elutasította Szebenyi István igényét a bíróság – Nem jár nyomravezetői díj a móri vérengzés megoldóemberének
Elutasította pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) annak a felperesnek a perújítási keresetét, aki – a saját álláspontja szerint – nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a nyomozóhatóságok azonosíthassák és elfoghassák a tizenhét évvel ezelőtti, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi elkövetőit. Szebenyi István volt az, aki a történtek után több, mint négy esztendővel megtalálta egy Tatabánya melletti erdőben a vérengzéshez használt fegyverek egy részét; ezért tart igényt arra a nyomravezetői díjra, amelyet a rendőrség írt ki, és amelyet egy immár bizonyítottan hamis tanúnak fizettek ki. Érdekesség, hogy a fentiek értelmében a bíróság is osztja a rendőrség álláspontját, amely szerint ugyanazon törvényt és ugyanazon kiírást lehet úgy értelmezni, hogy a vizsgálatot szándékosan félrevezető Kiglics Attilának egy vagyon jár a tevékenységéért, a történtek felderítésében kulcsszerepet játszó Szebenyi Istvánnak pedig egy fillér sem.Döcögősen indul Szebenyi István perújítása, amelyet a móri nyomravezetői díjért indított
Indokolja meg, hogy miért veszítette el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a nyomravezetői díj feléért indított korábbi pereit – egyebek mellett ilyesmiket tartalmaz az a felszólítás, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) küldött annak a férfinak, aki egykor megtalálta a vérengzéshez használt fegyverek egy részét, így vitathatatlan kulcsszerepe van a mészárlás vizsgálatában. Szebenyi István nemrég kezdeményezett perújítást a PKKB-n, miután keresetét korábban rendre elutasították a bíróságok. Elgondolkodtató, hogy a díj egy részének kifizetését ugyanazon kiírás alapján tagadják meg az illetékesek, amely huszonötmilliós vagyont és büntetlenséget biztosított a móri ügy vizsgálatát vakvágányra terelő hamis tanúnak. Szebenyi szerint korábbi perei sem voltak szükségszerűen kudarcra ítélve; a bíróságoknak ehhez mindössze a hasztalan nyelvészkedés helyett az ok-okozati összefüggéseket kellett volna vizsgálniuk.Prisztás-gyilkosság: Portik egyelőre csak Roháčban és az orosz szálban bízhat
Júniusban hallgatja meg a Fővárosi Törvényszék Jozef Roháčot abban a perújítási eljárásban, amelyben a más leszámolások miatt már életfogytiglannal sújtott szlovák bérgyilkos magára vállalta, hogy ő lőtte agyon 1996-ban Prisztás Józsefet. Az ügyben még mindig felbujtónak tartott Portik Tamás a felmentésében bízik; kérdés, hogy ehhez elég lesz-e a Roháč által homályos utalások szintjén említett orosz szál. A hétfőn megkezdett büntetőperben egyelőre nem hangzott el, hogy a bíróság vizsgálná azt, hogy a számos bizonyíték ellenére miért lett végül teljes kudarc a merénylet miatt indított nyomozás. A bíróság az eljárás kezdetén jelezte: nem fogják megismételni a korábbi büntetőpert; a tanúk közül is csak azokat hallgatják meg újra, akiknek nyilatkozatai érintik Jozef Roháč vallomását.A Prisztás-ügy mellett elölről kezdődhet a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás büntetőpere is
Elölről kezdődhet a Prisztás József megölése miatt indított büntetőeljárásban indítványozott perújítás miatt a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás vizsgálata is – erről az egykori Legfelsőbb Bíróság kilenc évvel ezelőtti jogegységi határozata rendelkezik. Bár Jozef Rohác a napokban bevallotta, hogy nem Hatvani István, hanem ő végzett Prisztással, az a szokatlan helyzet állhat elő, hogy az összes ügyében perújítást rendelnek el, vagy beismerése ellenére sem emelnek vádat ellene. Rohác a vádemeléssel járna jól, mert akkor mindegyik perében újra, teljes körűen védekezhetne, ahogy a Prisztás- és az Aranykéz utcai ügyek miatt korábban felbujtóként jogerősen elítélt Portik Tamás is. További csavart adhat a történteknek, hogy Rohác vallomása alapján Portik ugyan kikerülhet Prisztás meggyilkolásának történetéből, de a hatóságok gyanúja szerint Gyárfás Tamással együtt ő adott megbízást Fenyő János médiamágnás megölésére.Tizenöt év után tett pontot Tasnádi Péter maffiaperére a bíróság
Jogerősen elutasította az ügyészség perújítási kezdeményezését a jelenleg orgazdasággal gyanúsított Tasnádi Péter tizenöt évvel ezelőtti maffiaperével összefüggesben a Fővárosi Ítélőtábla – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Tuza Péter, a vállalkozó ügyvédje.Van mitől tartania a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald Györgynek?
Egyedül maradt állításaival perújításában a hűtlen kezeléssel vádolt Hunvald György, hiszen a volt MSZP-s erzsébetvárosi polgármester szavait egyik tanú sem támasztotta alá, amikor arról vallott, hogy a külsős tanácsadók kiválasztásáról és díjazásáról közösen döntött egykori munkatársaival. A Hunvald vezette önkormányzatnak papíron vállalkozásfejlesztési tippeket adott egy kozmetikusnő, aki a bíróság kérdésére nem tudta definiálni állítólagos szakterületét.Ajánljuk még















