Döcögősen indul Szebenyi István perújítása, amelyet a móri nyomravezetői díjért indított
Indokolja meg, hogy miért veszítette el a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében a nyomravezetői díj feléért indított korábbi pereit – egyebek mellett ilyesmiket tartalmaz az a felszólítás, amelyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) küldött annak a férfinak, aki egykor megtalálta a vérengzéshez használt fegyverek egy részét, így vitathatatlan kulcsszerepe van a mészárlás vizsgálatában. Szebenyi István nemrég kezdeményezett perújítást a PKKB-n, miután keresetét korábban rendre elutasították a bíróságok. Elgondolkodtató, hogy a díj egy részének kifizetését ugyanazon kiírás alapján tagadják meg az illetékesek, amely huszonötmilliós vagyont és büntetlenséget biztosított a móri ügy vizsgálatát vakvágányra terelő hamis tanúnak. Szebenyi szerint korábbi perei sem voltak szükségszerűen kudarcra ítélve; a bíróságoknak ehhez mindössze a hasztalan nyelvészkedés helyett az ok-okozati összefüggéseket kellett volna vizsgálniuk.
Hiánypótlásra szólította fel a PKKB Szebenyi Istvánt, aki egykor megtalálta az egyik Tatabánya melletti erdőben azokat a fegyveralkatrészeket és egyéb eszközöket, amelyek révén a nyomozóhatóságok azonosíthatták a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás valódi elkövetőit. Az amatőr hadtörténész nemrég kezdeményezett perújítást, miután a bíróságok korábban többször is alaptalannak ítélték meg igényét a mészárlás ügyében kitűzött nyomravezetői díj egy részére.
Ismert, a móri ügy vakvágányra került vizsgálata akkor vett lendületet, amikor a Vértesben gyakran fémkeresőző Szebenyi István értesítette felfedezéséről a rendőrséget. A történtek idején már a jogerős, életfogytig tartó szabadságvesztését töltötte Kaiser Ede, akit tévesen marasztaltak el az ügyben, és aki Szebenyinek köszönheti, hogy nem kell élete végéig börtönben élnie a móri gyilkos stigmájával.
Kaisert elsősorban korábbi bűntársa, a vele számos fegyveres rablásban együttműködő Kiglics Attila terhelő vallomása alapján ítélték el, a tanú pedig nemcsak a börtönt úszta meg, hanem felvehette a nyomravezetőnek járó huszonötmillió forintot is. Az összeget azóta sem kérték vissza tőle az illetékesek, sőt, a hatóságok hivatalos álláspontja jelenleg is az, hogy helyes volt a kifizetés, mert Kaiser Ede és Hajdú László letartóztatása további súlyos bűncselekmények elkövetésének lehetőségét hiúsította meg. Ez valószínűleg igaz, csakhogy a nyomravezetői díj kiírása kizárólag a móri gyilkosok elfogásához szükséges információkra vonatkozott, és egyértelműen kiderült, hogy Kiglics ilyet nem szolgáltatott, sőt, szándékosan hazudva vitte félre a nyomozást.
Szebenyi felfedezése nélkül a megoldóember sem jelentkezett volna
A Szebenyi István által felfedezett tárgyak vizsgálata után jelentette be a rendőrség, hogy a móri vérengzés és egy veszprémi postás meggyilkolása, valamint több másik kézbesítő megtámadása között összefüggés van. A hírek, felhívások hatására jelentkezett a nyomozóknál egy védetté tett tanú, aki olyan információkat szolgáltatott, amelyek alapján a rendőrség azonosítani tudta a Móron hét embert, illetve a Veszprémben a postást meggyilkoló Nagy Lászlót. A később öngyilkosságot elkövető Nagyon keresztül jutott el a rendőrség társához, Weiszdorn Róberthez, aki a jogerős ítélet szerint egy emberrel, a móri bankfiók biztonsági őrével végzett.
A védett tanú vallomásában egyértelművé tette: csak azután jött rá, hogy releváns információ birtokában van, miután a hírekből tudomására jutott Szebenyi István felfedezése. A nyugdíjakat kézbesítő postás megölésének ügyében a Magyar Posta, és az áldozat egykori lakóhelye, Herend önkormányzata is nyomravezetői díjat tűzött ki, amely összegek felére Szebenyi ugyancsak igényt jelentett be. Ezek jogosságát a nyomozóhatóságok és a kiíróik ugyancsak vitatták, a bíróságok a megindított perekben azonban gond nélkül megítélték neki; a móri ügyben azonban az illetékesek jelenleg is minden szinten szorosan összezárnak, és elzárkóznak a díj újabb kifizetésétől.
Meghallgatni egy perben a koronatanút? Ugyan már!
Szebenyi István a számos, számára sikertelen jogi procedúra után jutott el odáig, hogy perújítást kezdeményezzen a PKKB-n. Az amatőr hadtörténész a bíróság hiánypótlásra felszólító levelére adott válaszában összegezte azokat a körülményeket, amelyek szerint őt is megilleti a nyomravezetői díj fele. Érvelésének alapja az, hogy a védett tanú sosem jelentkezett volna, ha ő nem fedezi fel az erdőben elásott eszközöket, és a történtek nem kerültek volna be a híradásokba.
Érdekesség, hogy az eddig a díj ügyét tárgyaló bíróságok közül a számos indítvány ellenére egyik sem tartotta szükségesnek a védett tanú meghallgatását, holott már rég rendelkezésre állnak azok a technikai lehetőségek, amelyek révén a tanú inkognitója sértetlen maradna.
Szebenyi érvelésében természetesen benne van az is, hogy aránytalannak tartja a saját, évek óta tartó, eddig sikert nem hozó procedúráját és a Kiglics Attilának alaptalanul kifizetett huszonötmillió forintot. Bár a Szebenyi István keresetét korábban már elutasító PKKB még csak a perújítás előkészítésénél tart, az a hozzáállás azért sokat sejtető, hogy a bíróság arra szólította fel férfit, hogy indokolja meg, szerinte miért nem nyerte meg a korábban az ügyben indított pereit.
A leendő felperes szerint a kudarc korábban sem volt szükségszerű; az eddig tárgyaló bíróságoknak a nyomravezetői díj szövegét magyarázó nyelvészkedés helyett mindössze az ok-okozati összefüggéseket kellett volna megvizsgálniuk. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy Kiglicsnek ugyanazon kiírás alapján fizettek ki egy vagyonnyi pénzt, amely alapján Szebenyi Istvánnak eddig egy forintot sem.
Vezető kép: Borsonline
