pesti riporter
Nagy Ervin a Pesti Riporterben: Jakab Péter baloldali politikus lett (Videó!)
A XXI. Század Intézet elemzője a Pesti Riporter hétfői adásában elmondta: Jakab Péter Gyurcsány Ferencebb akar lenni Gyurcsány Ferencnél. Nagy Ervin szerint a Jobbik elnöke folyamatosan hazugságspirálba keveredik, rengeteg olyan ügy van Jakab körül ami a hitelességét megkérdőjelezi. Jakab Péter talán még a választásokig kibírja, foggal-körömmel ragaszkodik ugyanis ahhoz, hogy parlamenti képviselő lehessen függetlenül attól, hogy ezzel óriási károkat okoz a Jobbiknak – vélekedett az elemző. A Pesti Riporter hétfői teljes adása ITT tekinthető meg.Karácsonyfákkal az átoltottságért – Toldy-Schedel Emil a Pesti Riporterben
Toldy-Schedel Emil, a Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója volt a Pesti Riporter vendége. Az intézmény idén rendhagyó kezdeményezéssel igyekszik fellendíteni az oltási kedvet: ajándék karácsonyfát kaphatnak azok, akik az első oltás felvétele mellett döntenek a kórházban. A főigazgató elmondása szerint nagyon kevéssel meggyőzhetőek azok, akik még nem határozták el, hogy igénylik-e a vakcinát. A legtöbben, akik még nem estek át az oltáson, hetven év felettiek, így igyekeztek olyan motivációt nyújtani, ami egy egész család számára fontos lehet, egyházi intézményként így egyértelmű volt, hogy karácsony kapcsán szerveznek egy akciót. Arra is kitért, hogy azért döntöttek éppen a gyökeres karácsonyfa mellett, mert reménykedik abban, hogy a későbbiekben ezeket egymás mellett elültetve egyfajta emlékhelyet alakíthatnak ki a járvány sikeres leküzdésének. Az akció a jelek szerint sikeres, hiszen a kezdete óta négyszer annyian jelentkeztek a vakcina felvételére. Toldy-Schedel Emil kiemelte a harmadik, emlékeztető oltás fontosságát, de kitért arra is, hogy Magyarországon kifejezetten magas azoknak a száma, akik ezt is igénylik. A Pesti Riporter következő adásából az is kiderül, hogy miért fontos, hogy minden korosztály átessen az oltáson!Volner János a Pesti Riporterben: Jakab Péter egy proli-showra szerződtetett karakterszínész (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtök esti adásában Volner János volt a Pesti TV vendége, akivel Jakab Péter sorra jelentkező botrányairól beszélgettünk. A Volner Párt elnöke szerint egyértelmű, hogy ezek a botrányok Jakab közvetlen közeléből kerülnek ki, ugyanis már a jobbikosok is rájöttek, hogy kipukkadt a „Jakab-lufi”. Volner János szerint ugyanis Jakab Péter nem más, mint egy proli-showra szerződtetett karakterszínész, aki már az előválasztással eljátszotta a szerepét, szükség már nincs rá. A politikus beszélt még a fővárosi ingatlanmutyikról, amivel kapcsolatban elmondta: a hatpárti ellenzék bűnszervezeteket alkotva nyúlja le a fővárosiak pénzét. A teljes adást ITT tekinthetik meg.Pesti Riporter – Bajnai éhes cápái, összeomlóban a fővárosi tömegközlekedés, Jakabot pedig a párttársai puccsolhatják meg (Videó!)
A Pesti Riporter keddi adásának első vendége Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője volt, akivel a városháza eladási botrányáról, illetve a budapesti tömegközlekedés esetleges pénzhiány miatti leállásáról beszélgettünk. Szerkesztőségünk megkapta a legújabb Anonymus videót, amelyből ismét világos lett, hogy a baloldali városvezetés maffiamódszerekkel értékesíti a közvagyont. Még a korrupció sem egyszerű a Városházán, hiszen mindenki cápaként veti magát a koncra és közvetítői díjat akar – mondta Bajnai Gordon a felvételen. Alapos a bűncselekmény gyanúja, természetesen ennek a megállapítása a nyomozóhatóság dolga lesz – hangsúlyozta a műsorban Láng Zsolt. Gattyán György, a Los Angelesben élő magyar milliárdos is be akar szállni a politikába és indulni akar 2022-ben az országgyűlési választáson. Kérdés persze, hogy a pornóoldalakat működtető üzletembernek milyen víziója lenne a magyar politikában. Jakab Pétert nagy valószínűséggel a saját pártján belül szeretnék megpuccsolni. A legtöbb elemző szerint a szivárogtatás a magánéleti válságáról és az ingatlanügyeiről a Jobbik berkeiből származik. Jakab Péter miután leszerepelt az előválasztási cirkusz porondján, kínos lett már a pártvezetésnek. A Pesti Riporter keddi teljes adását ITT tekinthetik meg.Egészségügyi szempontból káros a Mi Hazánk oltásellenes tüntetése – Polgár Csaba a Pesti Riporterben (Videó!)
Minden vakcinatípus után megvan az ajánlás, hogy milyen harmadik emlékeztető oltást érmes adni. Az MRNS vakcina után adható minden fajta vakcina, a vektoros vakcinák után inkább MRNS típusú oltóanyag ajánlott – mondta el hétfőn a Pesti Riporterben Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója annak kapcsán, hogy elkezdődött az oltási akcióhét. Polgár Csaba arra biztatott, hogy aki még nem tette, oltassa be magát. A Mi Hazánk Mozgalom oltásellenes tüntetése kapcsán a főigazgató elmondta: a butaság párosult a politikai haszonszerzéssel, ez pedig rövid távon hasznot hozhat nekik, hosszabb távon azonban hiteltelen. A főigazgató hozzátette: egészségügyi szempontból káros ez az akció.Pesti Riporter – Gyurcsány és Bajnai csak akkor segít, ha előre megállapodnak, az ő embereik milyen pozíciókat kapnak a Fővárosi Önkormányzatnál (Videó)
Felér egy részletes, töredelmes beismerő vallomással az a hangfelvétel, amelyen Bajnai Gordon maga taglalja, hogy aktívan közbenjárt a Városháza eladásának ügyében. Anonymus pénteken juttatta el szerkesztőségünkhöz leleplező sorozatának újabb epizódját, amelyen hallható, hogy Bajnainak nem „szórványos ismerőse” Gansperger Gyula, hanem vállaltan régi harcostársa, és ő kérte fel a volt miniszterelnököt, hogy közbenjárjon a kótyavetyében. Kiderült az is, hogy az érintettek egy Barts J. Balázsnál is lényegesen magasabban álló emberrel egyeztettek, és világossá vált, hogy a Városházát a valóságban ketten vezetik: az egyikük Tordai Csaba, a főpolgármester főtanácsadója. A Pesti Riporter vendégével, Sára Botonddal, Budapest Főváros kormánymegbízottjával ezt a témát jártuk körül.Pesti Riporter – Márki-Zay kitart amellett, hogy a migráció nem veszélyes, a szakértő szerint az ellenzék taktikája a szemfényvesztés (Videó!)
Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a röszkei határkerítésnél Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki a Pesti Riporternek arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor hajtja végre a Soros-tervet, majd nemes egyszerűséggel lemigránsozta a hazánkba érkező vendégmunkásokat, és rajtuk kívül még a kárpátaljai magyarokat is. A politikus a Pesti TV kamerája előtt beszélt arról, hogy az ellenzéknek már megváltozott a véleménye, és hat év után egyetértenek abban, hogy kell a határkerítés, ám fenntartja álláspontját, miszerint a migráció nem egy veszélyes dolog. Ezzel kapcsolatban a Pesti Riporter vendége volt Mihályi Attila honvédelmi szakértő, aki szerint az ellenzéki térfélen nem történik más, mint szemfényvesztés.Pesti Riporter – Maróth Gáspár: felkészültek vagyunk arra, hogy megvédjük az országot (videó)
Kínos lesz az unió számára, ha a NATO-val oldják meg a lengyelek a határvédelmüket – mondta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a Pesti Riporterben. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: Brüsszelben nincs irányítás, nincs cselekvés, nincs koherens stratégia, így ebben a helyzetben a lengyelek katonai akcióként kezelik a helyzetet, ami akár a NATO beavatkozását is okozhatja.Csillogó szemű atomkutatók helyett egykori afgán katonák akarnak áttörni a határzáron – A déli határnál járt a Pesti Riporter (Videó!)
Az afganisztáni válságot követően a migrációs nyomás ismét nőni kezdett a déli határvégen. Ezért a Pesti Riporter útra kelt, hogy megnézze, mi is a helyzet a határ innenső és túlsó oldalán. A kerítés két oldalán tapasztaltak alapján igencsak jó szolgálatot tesz a határzár, hiszen összehasonlíthatatlan különbséget mutat a határ szerb és magyar oldala. A határt átlépve ugyanis mintha 2015-be utaznánk vissza: az út szélén vonuló migránscsapatokat látni a főutak mentén, a tanyavilágban pedig egész táborokat alakítottak ki az illegális bevándorlók, akik között gyermeket, nőt, esetleg időset egyáltalán nem látni. A magyar határt jelenleg is ezresével mérhető számú fiatal férfi ostromolja, akik stábunknak elmondták: csak addig terveznek, amíg át nem jutnak Magyarországra.Ajánljuk még
















