pesti riporter
Pesti Riporter – Az Európai Unió nem képes megvédeni az uniós állampolgárok érdekeit (Videó!)
Nemzeti szuverenitás vagy Európai Egyesült Államok? Magyarország az élen jár a nemzeti érdekek védelmében az Európa jövőjéről szóló vitában. Halkó Petrával, a Századvég vezető elemzőjével beszélgettünk minderről, aki elmondta: az Európai Unió szavahihetősége és cselekvőképssége nagyon megingott az elmúlt évtizedben. Az Európai Unió nem tudta megvédeni az uniós állampolgárok érdekeit, ezért sikertelen is lett az unió "nemzeti konzultációja" – mondta el Halkó Petra. A szakértő kifejtette, hogy a szuverenista álláspont a sokszínűségben hisz. A nemzetállamok Európájában azonban tiszteletben tartják az országok egymás álláspontját és konstruktívan tudnak együttműködni. Halkó Petra szerint a föderális Európa "elmaszatolná" a nemzetállamokat és egy központosított Európát hozna létre az Egyesült Államok mintájára. A beszélgetésben szóba került az is, hogy egy népszavazás valóban eljuttatná az uniós állampolgárok szavát az intézményekhez, de az szöges ellentétben állna azzal, amit az EU vezetői el szeretnének érni, ezért nem írnak ki népszavazást az EU-n belül a fontosabb kérdésekben – fejtette ki Halkó Petra.Amerikai elemző a Pesti TV-nek: Az USA-nak ki kell hátrálnia az ENSZ menekültügyi egyezményéből (Videó!)
Át kell gondolnunk a menedékjogról alkotott elképzeléseinket, az Egyesült Államoknak pedig egyfelől ki kell hátrálnia az ENSZ menekültügyi egyezményéből, másfelől pedig a genfi egyezmény vonatkozó passzusait felül kell vizsgálni – mondta a Pesti Riporternek Mark Krikorian, a Washingtonban működő Center for Immigration Studies nevű politikai kutatóintézet ügyvezető igazgatója a Mathias Corvinus Collegium keddi kerekasztal-beszélgetését követően. A szakértő szerint az NGO-k és bizonyos "gazdasági érdekkörök" együttműködése hajtja a migrációt, ami súlyos kihívást jelent az USA-nak. Hozzátette azt is, hogy Amerika még viszonylag szerencsés helyzetben van, hiszen földrajzilag távol esik az igazán nagy migrációs potenciállal rendelkező régióktól – Afrika, Közel-Kelet –, azonban Biden hatalomátvétele óta az Egyesült Államokat is fokozottan sújtja a migráció, az új elnök ugyanis visszájára fordította Trump bevándorlási politikáját, amivel valóságos inváziónak tette ki az országot.Az év eleje óta pokoli a migrációs nyomás a déli határzáron: a helyszínről jelentkezett a Pesti Riporter (Videó!)
Mórahalmon járt a Pesti Riporter, stábunk azért ment a határmenti településre, mert összehívták a környékbeli városok és falvak polgármestereit, valamint a megye rendőri elöljáróit, akik beszámoltak az év eleje óta tapasztalt rég nem látott migrációs krízisről. Révész Sándor alezredes elmondta, a tavalyi adatokhoz képest jóval nagyobb a mostanság érkező illegális bevándorlók száma. Mihályfi Béla országgyűlési képviselőjelölt, szegedi önkormányzati képviselő csatornánknak úgy fogalmazott, kulcsfontosságú, hogy megmaradjon a déli határzárat képző drótkerítés. A sajtótájékoztatón kijelentette, az április 3-i választás tétje, hogy a kerítés megszűnik-e. Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a Pesti TV-nek elmondta, a migránsok érkezésével megugrott az általa vezetett városban a bűncselekmények száma, és igaz ez többek között a környező településekre is.Navracsics Tibor a Pesti Riporterben: Márki-Zay Péter nem kompromisszumos figura (Videó!)
A Pesti Riporter vendége volt Navracsics Tibor kormánybiztos, aki 2022-ben országgyűlési képviselőként térne vissza az országos politikába. A politikussal beszélgettünk körzetének, a veszprémi 3. választókerület fejlesztéseiről, ezen belül többek között a Balaton-környéki fejlesztésről is. Természetesen az ellenzék helyi fake-news-gyára is szóba került, amikor felidéztük, az összellenzék jelöltje, az eredetileg jobbikos Rig Lajos részéről csupán pánikkeltés volt az ajkai kórház bezárásáról szóló hír – valójában az ellenzéki politikus a jereváni rádióhoz hasonlítható, hiszen az intézményt nemhogy nem zárják be, hanem éppen a fejlesztése van terítéken. Az ellenzékről szólva a kormánybiztos azt is elmondta, hogy Márki-Zay Péter alkotmánnyal kapcsolatos gondolatai minden országban botrányt okoznának.Pesti Riporter – Aradszki András: ha Bősz Anett nyer, nagyobb teret kapna az LMBTQ-propaganda a térségben
A Pesti Riporter stúdiójában Aradszki András vendégeskedett, aki az LMBTQ-propagandáról fejtette ki véleményét, illetve szót ejtett Czeglédy Csaba felszólalásáról is a Völner-ügyben. A KDNP-s országgyűlési képviselő szerint Czeglédy Csabától nem jogos nyomás alá helyezni bárkit is, miközben ellene büntetőeljárás van folyamatban.Nagy Ervin a Blaha-felújításról: nemtörődömség és hozzá nem értés látszik az ellenzéki vezetésen (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtök esti vendége volt Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője, akivel a Blaha Lujza tér felújítási munkálatainak leállásáról beszélgettünk. Az elemző felidézte: emlékszünk még arra, hogy nyáron Budapest megbénult, óriási káosz uralkodott, a felújítások nagyobb költségekkel, elcsúszva és egyszerre indultak el. Karácsony úgy hirdette magát, hogy ő a tettek embere, azonban hamar bebizonyosodott, hogy nem az. Nagy Ervin elmondta: a jelek azt mutatják, hogy a Blaha Lujza tér 2022 végére nem fog elkészülni. Az elemző hozzátette: politikailag és szakmailag is nemtörődömség és hozzá nem értés látszik Karácsony Gergelyen, aki nem tudja a munkát és a célokat megvalósítani.Horváth József a Pesti Riporterben: Orbán Viktor a NATO és az EU vezetőinek üzenetével érkezett Vlagyimir Putyinhoz (Videó!)
Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök, a Pesti Riporter kedd esti adásában pedig Horváth József biztonságpolitikai szakértő elemezte a két vezető sajtótájékoztatóját, valamint az orosz–magyar kapcsolatok jelenlegi állapotát. Szóba került az is, hogy hazánk 2036-ig biztosította a gázellátását, míg a nyugat-európai országokban óriási gázáremelések és bizonytalanság honol. Horváth József szerint szó szerint kell érteni a kormányfő szavait, aki utazása előtt kijelentette, hogy egy békemisszióra indult. A szakértő ezt úgy indokolta, hogy az Európai Unió egyik tagállama sem érdekelt fegyveres vagy hidegháborús viszonyba keveredni Oroszországgal, Orbán Viktor pedig a NATO és az EU vezetőinek üzenetével érkezett Vlagyimir Putyinhoz. A jelenlegi konfliktusos helyzettel kapcsolatban a Nézőpont Intézet elemzője elmondta: amit most látunk, az az, hogy az Egyesült Államoknak van egy önálló mozgása és valójában nincs mögötte NATO-egyetértés.Pesti Riporter – Elmaradt a baloldali csoda, a tanárok többsége inkább az oktatást választotta a sztrájk helyett (Videó!)
A Pesti Riporter is megjelent hétfőn kora délután a Hősök terén, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tartott egy sajtótájékoztatót, majd egy forgalomlassító demonstrációt. Bokor Gábor kollégánk megkérdezte, pontosan mennyien vettek részt az országosnak hirdetett sztrájkon, amelynek az volt a mesterterve, hogy az oktatók nem tartják meg az első két órát. Egyértelmű választ nem kaptunk, később derült csak ki, hogy körülbelül húszezer pedagógus vett részt a bíróság által jogerősen nem engedélyezett, így törvénytelen sztrájkban. Ez már csak azért is malőr a két baloldali szervezetnek, mert előzetesen ötvenezer résztvevővel számoltak. A forgalomlassító demonstráción amúgy sokan luxusautókkal vettek részt, de az ellenzék feltűnési viszketegségben szenvedő politikusai is megjelentek: Jakab Péter és Varju László szolgálati Skodájukkal mentek a helyszínre, míg Tordai Bence biciklizve próbálta felhívni magára a figyelmet.Steiner Attila a Pesti Riporterben: Magyarország szépen halad a zöldítés útján (Videó!)
A Pesti Riporter hétfő esti adásának vendége volt Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára. Steiner Attila elmondta: Magyarország legnagyobb klímavédelmi pályázatát írták ki nemrégiben, amely kétszázmilliárd forintot foglal magában, amelyre az átlagjövedelem alatti jövedelemszintű családok pályázhatnak. Ez is azt tükrözi, hogy a kormány a zöldítés útjában segítséget nyújt azoknak is, akik a fizetésükből nem tudnák kifizetni a napelem rendszerek árát. Az államtitkár a műsorban elmondta: a magyar kormány álláspontja az, hogy a zöldítéssel nem plusz adókat kell kiszabni az állampolgárokra. Az Európai Unió egységes széndioxid árat/kvótát szabna ki minden tagállamra, gazdasági helyzettől függetlenül, amivel több baj is van – Steiner Attila szerint hazánknak nem volt húsz-harminc éve felkészülni erre az átállásra. Nem ész nélkül, hanem tervezetten kell megvalósítani a klímapolitikát – fejtette ki a politikus. Steiner Attila hozzátette: nem az ellenzék látványosnak tűnő zöldpolitikáját kell követni, hanem megfontoltan kell haladni a zöldítés útján. A Pesti Riporter hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.Ajánljuk még

















