pesti riporter
Pesti Riporter – A magyar érdekérvényesítés szempontjából kiváló megbízást kapott az Európa Tanácsban Németh Zsolt (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtök esti vendége volt Németh Zsolt, akit az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kedden a közgyűlés politikai bizottsága elnökévé választott. A fideszes politikus elmondta: ez a megbízás a magyar európai érdekérvényesítés szempontjából kiváló lehetőség. Meglehetősen nagy a zűrzavar ma Európában, éppen ezért az Európa Tanácsnak a demokratikus biztonság értékének érvényesítésében fontos feladata lehet – hangsúlyozta Németh Zsolt, aki hozzátette: az Európa Tanács rendelkezik a leghatékonyabb kisebbségvédelmi mechanizmussal ma Európában. A politikus elmondta, az elnöksége alatt betöltött két évben többek között azon szeretne dolgozni, hogy rugalmasabban bánjanak a kisebbségek helyzetéről szóló jelentésekkel. A műsorban szóba kerültek még belpolitikai kérdések is, Németh Zsolt ugyanis Budafokon és Dél-Budán fog megmérkőzni a momentumos jelölttel az áprilisi országgyűlési választáson.Bánki Erik a Pesti Riporterben: a kormány az adócsökkentés pártján áll (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtöki adásának vendége volt Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának elnöke, akivel a Városháza-ügyet és gazdasági kérdéseket elevenítettük fel. A kormánypárti politikus elmondta, a 2010 óta regnáló kormány az adócsökkentések pártján áll. Bánki Erik hozzátette: a magyar gazdaság alapja szilárd, a járvány után is stabilan tud fejlődni, és továbbra is lehetőség van arra, hogy támogassák a munkavállalókat és a családokat is. A bizottsági elnök kiemelte, hogy a családtámogatások mértéke már kilencszáznyolcvanmilliárd forint. A Pesti Riporter csütörtöki teljes adását ITT nézheti meg.Botrányos pártfinanszírozás, újabb ingatlanmutyi a fővárosban és adománygyűjtés a Vérlovagok számára
A szerdai Pesti Riporterben Szabó Gergő kollégánkkal láthattak beszélgetést Karácsony Gergely minősíthetetlen nyilatkozatairól a fővárosi közgyűlés ülése kapcsán, valamint górcső alá vettük a baloldal legújabb ingatlanmutyiját is. A folytatásban Ecsenyi Áronpártelnök volt a vendégünk, akit a libertáriánusok hazai céljai mellett arról is kérdeztünk, hogy a Le az Adók 75%-ával Párt fizetséget ajánl képviselőjelöltjei számára a számukra is elérhető állami támogatásból. Végezetül Pribil Sándor, a Vérlovagok alapítója volt a vendégünk, akivel adománygyűjtő kampányukról beszélgettünk, amelyhez eddig több mint 100 magyar híresség csatlakozott. További pikáns részletek a műsorban, amit a PestiTV oldalára kattintva is visszanézhet!Nem lehet olyan pillanatot visszaidézni, amelyben Bangóné a magyar nemzet érdekét szolgálta volna – Talabér Krisztián a Pesti Riporterben (Videó!)
A Pesti Riporter hétfői adásában a hétvége egyik legnagyobb történéséről beszélgettünk. Kiderült ugyanis: Bangóné Borbély Ildikó évekig azt hazudta, hogy közgazdász diplomája van, a politikus azonban ezt a diplomát soha nem szerezte meg. A Társadalomkutató elemzőjével arról beszélgettünk, hogy ez az ügy miként hathat a szavazókra. Talabér Krisztián azt is elmondta: nem lehet olyan pillanatot visszaidézni, amelyben Bangóné a magyar nemzet érdekét szolgálta volna. Valódi politikai teljesítmény nem köthető a most már ex-MSZP-s politikushoz – tette hozzá az elemző. A műsorban szó volt még arról is, hogy ki állhat Bangóné Borbély Ildikó lebuktatásának hátterében. Az elemző szerint – bár konkrétumot nem tudunk – belső harc állhat a háttérben.Hadházy megkérdezte már Karácsonytól, honnan volt a kampányra ötszázmilliója? - vetette fel Kosik Kristóf a Pesti riporterben
A pénteki Pesti Riporter vendége Kosik Kristóf jogász volt, akivel a baloldal korrupcióellenes főügyész-jelöltjéről, a lódoktor Hadházy Ákos újabb botrányáról beszélgettünk, valamint elemeztük a Márki-Zay Péterhez fűződő rokoni szál fényében a politikus elszámoltatási ambícióit és eddigi, kétes megítélésű teljesítményét. A folytatásban Both Hunorral, a Kontra főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk Márki-Zay Péter zavaros múltjáról, valamint a baloldal reménységének külföldi finanszírozásáról, amelyben a szálak most is a már jól ismert politikai-gazdasági körökig nyúlnak. Végezetül Szabó Gergő kollégánkkal beszélgettünk az ellenzék kudarcos népszavazási kezdeményezéséről és a számokról, amelyek minden jel szerint ismét cserbenhagyták a baloldalt."Mi nemzetben gondolkozunk" – Potápi Árpád a Pesti Riporterben (Videó)
Magyarország minden magyarnak a hazája, bárhol is éljen az ember – erről beszélt Potápi Árpád a Pesti Riporterben. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Pesti Tv műsorában kifejtette: 2022 a cselekvő nemzet éve, ami az eddigi tematikus évek összefoglalása lesz. Hozzátette: ebben az évben ki kell jelölni azt, hogy merre fog haladni a jövőben a magyar nemzetpolitika. Minden magyar számít, amikor a kormány az intézkedéseit meghozza, akkor a határon túliakra is gondol – fejtette ki az államtitkár. Potápi Árpád János szerint, ha visszajön a Gyurcsány-éra, akkor a határon túliaknak megszűnik a szavazati joguk, megszűnik a szociális intézményrendszer támogatása, minden, amit közösen hoztunk létre az elmúlt 12 évben, az véget ér. Mi nemzetben gondolkozunk, közösségben gondolkozunk és felelősséget vállalunk egymás iránt - jelentette ki az államtitkár. Aztán megszólalt a Megafon két oszlopos tagja, Trombitás Kristóf és Filep Dávid, akikkel kibeszéltük, hogy vajon miért kéri Donáth Anna Brüsszel beavatkozását a jobboldali véleményvezérek ellen? A szólás ezek szerint mégsem annyira szabad? Az egész műsor megtekinthető itt.Papp László a Pesti Riporterben: jó ütemben haladnak a debreceni gazdasági és kulturális fejlesztések (Videó!)
Jó ütemben haladnak a debreceni gazdasági és kulturális fejlesztések – mondta Papp László a Pesti Riporter szerdai adásában. A megyeszékhely polgármestere a műsorban részletezte, hogy az újabb kormányzati támogatásokat kapó BMW-gyár számos munkalehetőséget teremt, ami szintén nagy pozitívum. A nagyvárosban ezen kívül partnerségi együttműködéssel fejlődik tovább a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. Papp László szerint az a fejlődés, a sok beruházás, ami az utóbbi időben elkezdődött Debrecenben, egy olyan előremutató jel lehet a jövőbe, amelyben a fiatalok is meg tudják találni a számításaikat. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Az utca embere szerint az ellenzék csak egymással marakodik (Videó!)
Kedden sajtótájékoztatót tartott három ellenzéki országgyűlési képviselő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. Molnár Zsoltot, az MSZP pártigazgatóját arról kérdezte a Pesti Riporter, sikerül-e vajon összegyűjteniük a Fudan Egyetemről szóló népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást. A képviselőtől megtudtuk, van egy tuti magyarázatuk arra, ha ez nem sikerülne: ez nem más, mint a TÉLI IDŐJÁRÁS. Érdekelt továbbá az is, Dobrev Klára és Karácsony Gergely mandátumát azért adja-e majd vissza, mert Gyurcsány zsebében van még két miniszterelnök-jelölt vagy azt Márki-Zaynak adják-e oda; erről gyanúsan kitérő választ kaptunk. A Széll Kálmán téren megkérdeztük a járókelőket, mit gondolnak az aláírásgyűjtésről; az utca embere szerint a baloldalon csak a koncon való marakodás megy, nem komolyan vehetőek.Trágársággal palástolta zavarát a Városháza-ügyben Karácsony Gergely (videó!)
Hihetetlen, de Karácsony Gergely a legutóbbi, hétfői vizsgálóbizottsági ülésen igyekezett tizenkilencre lapot húzni, azaz a Városháza baloldali körök általi sunyi eladási kísérletét viccre venni. A súlyos, korrupciós botrány nehéz hónapokat okozott eddig is a főváros baloldali vezetésének, a főpolgármester pedig az igazán kellemetlen ügyben már védekezni sem akart, inkább trágárkodott és mosolyogva beszélt mellé. Baloldali politikustársai a sértegetést sem vetették meg, hiszen a nem az eszéről ismert Horváth Csaba egyszerűen lehülyézte a vizsgálóbizottság fideszes elnökét, Kovács Pétert, érdemi válaszokra azonban egyik baloldali bizottsági tag sem volt képes. Budai Gyula országgyűlési képviselő volt a Pesti Riporter vendége, aki kendőzetlenül mondta el véleményét a baloldal utóbbi éveinek legnagyobb botrányáról, amelyért nem hajlandóak vállalni a felelősséget.Ajánljuk még

















