pestitv
Bauerék és Eörsiék – ÁVH, Munkásőrség, Komplex, SZDSZ, DK, avagy a hálózati családok fényes ösvénye (Leleplezés a PestiTV-n)
A DK-s Bauer Tamás idén elérkezettnek látta az időt egy alapos történelemhamisításra: már-már áldozatnak állította be apját, az ÁVH néhai hírhedt alezredesét, Bauer Miklóst, akire ráragadt a „körmös Bauer” gúnynév. Valóban az volt? Saját jelentése szerint megpofozta és leköpte (!) a megkínzott Ries István minisztert. De benne volt sok-sok koncepciós ügyben, ártatlan emberek halálával járó játszmákban. Bauert Péter Gáborékkal együtt vették elő a kommunista hatalmi harcban, de a haja szála sem görbült: előbb az Igazságügyi Minisztériumhoz, majd a Komplex külkeres vállalathoz került, ahol egy bizonyos Eörsi Mátyás lett a beosztottja. Ez az Eörsi volt az, aki a rendszerváltás után SZDSZ-képviselőként maga mellé vette az öreg Bauert az ügyvédi irodájába (ma már persze Eörsi is DK-s). De más egykori ÁVH-s is alkalmazott, Bárd Károly is Eörsi embere lett, Bárd az iroda képviseletében egy harmadik rettenetes figurát, a szintén ex-ÁVH-s Vajda Tibort képviselte a kilencvenes években egy egykori áldozat ellenében. Műsorunkban beszélgetőtársunkkal, Máthé Áron történésszel nemcsak az egykori „ÁVH-s baráti kört”, a két Eörsit és a két Bauert leplezzük le, de bemutatunk jó pár átmentett ÁVH-s gazembert. Például Komlós Jánost, Janikovszky Bélát, Kardos Györgyöt, Hárs Jenőt. Ezt imádjuk: Joe Biden a Klubrádió miatt sírja tele a párnáját, George Clooney meg szaporábban issza a kapszulást – Itt a Pesti galeri! (Videó!)
Joe Biden amerikai elnök hajnali háromkor felkelti a feleségét, mert Bolgár György adása kezdődik a Klubrádión és most nagyon ideges a frekvencia megszüntetése miatt, George Clooney meg egyre szaporábban issza a kapszulás kávékat a nagy magyar aggódása közben – így poénkodtak a Pesti galeris srácok a PestiTV-ben a Klubrádió körüli liberális hisztivel kapcsolatban, kifejtve, hogy ez mindig így van: ha egy balos hangot leütnek egy budapeti liberális zongorán, akkor ugyanaz a hang szólal meg Párizsban és Washingtonban is. „Végre egy jó hír, Joe Biden tud magyarul és Klubrádiót hallgat, sőt, emiatt éppen a magyar kormányt fenyegeti, hogy ne merje elhallgattatni kedvenc adóját, mert különben beindítja a B-52-es nehézbombázók hajtóművét” – hangzott el a Pesti galeriben, ahol Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő és Szalai Szilárd, valamint a vendég, Parászka Levente nevette ki a liberális ostobaságokat. A műsorból kiderül: mindenki merészkedjen elő az atombunkeréből, mert az amerikai hadsereget éppen transzneműekkel töltik fel, egy rendes honvédség és hadsereg pedig pont úgy néz ki, mint Magyarországon. Ki ne hagyja a Pesti galerit, a PestiTV furkóklubját! Schmuck Andor üzent Hadházynak a Hobbistában: nem perelünk be tisztifőorvost pandémia idején, nem perelünk be tűzoltót, amikor oltja a házat (VIDEÓ)
A politikának van egy olyan szintje, ahova nem szabad lesüllyedni. Ide tartozik, hogy nem perelünk be tisztifőorvost pandémia idején, nem perelünk be tűzoltót, amikor oltja a házat – fogalmazott a PestiTV Politikai Hobbista című műsorában Schmuck Andor, aki szerint felháborító, hogy Hadházy Ákos politikai haszonszerzésből támadja az országos tisztifőorvost egy kósza e-mail miatt. Schmuck Andor szerint az ellenzéki összefogás a szélsőjobboldal térnyerését segíti, példaként felhozva, hogy a DK-s vezetésű VII. kerület egyfajta gesztusként kiadta Magyarország első zsidó közösségi televíziójának feje fölül az ingatlant, de másikat nem ajánlott fel helyette... Az Ügy: vallásgyalázás, abortusz – „A falnál vagyunk, nem tudunk már hátrébb lépni” – Videóval frissítve
Precedensértékű határozatok születtek az Alkotmánybíróságon: a taláros testület két vallásgyalázási perben és egy, az abortusz témáját érintő eljárásról is tárgyalt. Úgy gondoljuk, mindegyik téma igencsak aktuális, hiszen az elmúlt időszakban egyre több keresztény gyalázó kijelentéssel találkozhattunk, Békés Gáspár esete pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy összefogással, a nyilvánosság erejével még a balliberális keményvonalas gittegylet is meghátrálásra kényszerült és elhatárolódott Karácsony Gergelyék környezetvédelmi szakértőjének véleményétől. Láng Zsolt, Vejkey Imre, Azbej Tristan politikusként emelték fel hangjukat, de felekezettől függetlenül több közösség is kifejezte, hogy az ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket nem tartják megengedhetőnek. Gyarmati Rita pszichológussal pedig arra kerestük a választ, hogy mi állhat annak hátterében, hogy vannak emberek, akik azért gyűlölnek számukra idegen embereket, gyalázzák meg őket, mert másként gondolkodnak. Balsai István jogászt az alkotmánybírósági határozatok jelentőségéről kérdeztük, aki arról is beszélt, milyen szempontok szerint kellene értékelni a Népszava vallásgyalázó karikatúrája miatt indított pert. Az Ügy című műsorban arra is kerestük a választ, vajon mi lehet a magyarok számára az az út, ami gátat vethet a káros, romboló ideológiák terjedésének. Migránsok laknak egy brüsszeli templomban, nemlétező kutyáiról hadovált a cukiskodni vágyó Fegyőr – Georg Spöttle a Karanténvlogban
A Karanténvlog péntek este tragikomikus és súlyos témákat boncolgatott, néha dühösen, néha a kíntól nevetve. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt látta vendégül, aki ismét kitett magáért, hiszen vicces és egyben tűpontos elemzéseivel különös színt vitt a műsorba. Szabó Gergő az RTL Klub programját boncolgatta a péntek délután megjelent Karantén-vlogban, és az esti műsorból sem maradhatott ki, hiszen a kereskedelmi csatorna amellett, hogy sokszínűnek és elfogadónak tartja magát, ha pénzről van szó, akkor UZI-val cigányokat gyilkolni kívánó nőnek is teret ad, melegpropagandát terjeszt, közben engedi a "buzizást" főműsoridőben. Az erkölcsi züllést gerjesztő RTL Klub kibeszélését követően szóba került a DK és Gy. Németh Erzsébet újabb gusztustalan sajtótájékoztatója, ahol a főpolgármester-helyettes elképesztő hazugságokat szórt szét a világba. Aki megnézi a műsort, szembesülhet a láthatóan mentális problémákkal küzdő Fegyőrrel is, aki érthetetlen monológot tartott a nemlétező kutyáiról, de a brüsszeli templomban lakó migránsok sem maradhattak ki az adásból. Kunhalmi Ágnes újabb agy- és nyelvtörője is felborzolta a kedélyeket, amely inkább derültséget keltett a társaságban, és Tordai Bence, a Párbeszéd nagyágyúja is teret kapott, aki újabb ingyenes ötlettel rukkolt elő. Nézzétek meg a Karanténvlogot, ma is érdemes lesz! Budai Gyula: a Gyurcsány–Dobrev-féle Altus az EU-s pályázati forrásokból a DK holdudvarát pénzelte (PestiTV-videó)
Erős a gyanú, hogy Dobrev Klára cége egy konzorcium élén az általuk elnyert, közel másfél milliárdos uniós forrásokból lényegében kölcsönöknek álcázva feltőkésítette a Demokratikus Koalíciót és annak Czeglédy Csaba által vezetett holdudvarát – az ügyben Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő a héten tett feljelentést az Európai Csalás Elleni Hivatalánál. Budai Gyula a PestiTV Bögre Klubjának vendégeként arról beszélt, hogy Gyurcsány és Dobrev cége, az Altus Zrt. úgy működhetett, mint egy bank: adott kölcsön Czeglédynek, magánszemélyeknek, és 50 millió forintot a Demokratikus Koalíciónak, úgy, hogy a Magyar Nemzeti Banktól nem volt engedélye ilyen tevékenység folytatására. A képviselő szerint Czeglédy azért kaphatott DK-s önkormányzatoktól egy év alatt 150 millió forintos összértékben megbízásokat, mert a hallgatásáért így nyújtja be a számlát. Ötszáz vendég, tízezer klip, élőben sminkelt miniszter – Századik adásával jelentkezett a PestiTV reggeli műsora, a Bögre Klub
Jubilált a PestiTV Bögre Klubja: századik adásával jelentkezett ma reggel a csatorna és a magyar médiapiac legfiatalosabb ébresztő műsora, amelyben a Bögre Klub stábja pikáns és vicces kulisszatitkokról is lerántotta a leplet, mint ahogy az előző 99 adás legszórakoztatóbb, legjobb és legérdekesebb jeleneteiből is szemezgettek a szerkesztők és Ferkó Dániel műsorvezető, aki mellett ezúttal az egyik legnépszerűbb magyar énekesnő, Tóth Andi ült zenei szerkesztőként. A nagy pillanatokból az sem maradhatott ki, amikor Varga Judit igazságügyi miniszter élő adásban kapott sminkigazítást. A századik adásban Lévai Richárd kommunikációs szakértő és Pilát Gábor coach mellett Manninger Beáta, a PestiTV vezető szerkesztője, a Bögre Klub főszerkesztője, valamint Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu és a PestiTV hírigazgatója volt a vendég. Manninger Beáta Ferkó Dani kérdésére ismertette: a Bögre Klub száz adásában ötszáz téma és ötszáz vendég fordult meg, tízezer videoklippel ébresztették a nézőket, miközben egy-egy 2,5 órás élő adást 12 óra háttérmunka előz meg és naponta 20 kolléga dolgozik azon, hogy a PestiTV nézői információgazdagon, vidáman, felszabadultan és bugival a lábukban indítsák a napjukat. Családtámogatások helyett alapjövedelem? Miért ilyen ostoba a liberális oldal? – Nézze meg a Pesti galerit! (Videó!)
Miért vagy ekkora ostoba idióta? – üzenték a galeris fiúk a PestiTV-ből az ellenzéki Azonnali véleményvezérének, Vági Mártonnak, aki azt a penetráns neomarxista szájöblögetést böfögte fel magából a portálon, hogy a túlnépesedett, globális klímakatasztrófa felé sodródó bolygón miért nem annak jár jutalom, aki nem hoz világra egy újabb, szén-dioxidot kibocsátó, komoly ökológiai lábnyommal bíró embert. Vági Márton ezen undorító véleménye sajnos nem egyedi és elszigetelt eset, ilyen az ellenzék és ilyen a liberális oldal, hiszen hány ilyen véleménybe botlottunk már bele, hányan törölték volna már el a családtámogatásokat, és ebből is látszik, mi lenne itt, ha kormányváltás történne – mondták a Pesti galeri tagjai, Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő, Bokor Gábor és a vendégfotelben helyet foglaló Schéda Zoltán, a PestiTV hírolvasója. A gyerekes családok ne kapjanak támogatást adóforintokból, de persze az alapjövedelem az jár Vági Mártonnak. Ők így gondolkodnak. Alapjövedelem legyen, adóból, közös pénzből, családtámogatás nem. Menthetetlenek – hangzott el a Pesti galeriben. Nézze meg a Pesti galerit, a PestiTV furkóklubját! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.