pikó andrás
Tovább folytatódik Pikó ámokfutása Józsefvárosban, soron kívüli vakcinaosztás a Pesti úti Idősotthonban - Pesti Riporter
A Pesti Riporter ezen a héten ismét nagy feladatra szánta el magát, hiszen Józsefvárosban legalább két hete nem forgattunk, Pikó András uralkodása alatt ez pedig rengeteg idő arra, hogy nehezen lehessen felmérni a rombolás mértékét. A baloldali polgármester az utóbbi időben sem tétlenkedett, hiszen belengette az egyszer már megbukott tűcsereprogram létjogosultságát, igaz, azt is kijelentette, hogy az előző kerületvezetés munkája miatt ez most még nem aktuális. Itt azonban nem állt meg a Klubrádió egykori hőse, ugyanis a sokszínűség, az elfogadás nagymestere a kerületi cigányzenekartól is megvonta a támogatását, a közel száz tagú zenekar most már csak tizenöt tagú. A Pesti Riporter beszélt az ellenzékben levő fideszes képviselőkkel, de nagy hajkurászást követően Pikó Andrást is sikerült elkapnunk, igaz sok köszönet nem volt benne. Stábunk a héten a Pesti úti Idősotthon gubancos ügyeibe is betekintett: miközben a baloldal szakadatlanul folytatja oltásellenes kampányát, saját maguknak azért kijárják, hogy soron kívül jussanak az életmentő vakcinákhoz. Ez pedig így megy az általuk felügyelt intézményekben is: az Pesti úti Idősotthon belső ügyeire rálátással rendelkező forrásaink szerint egyes vezető beosztású dolgozók nem veszélyeztetett korcsoportú rokonainak is juttattak az intézmény dolgozóinak és lakóinak szánt koronavírus elleni vakcinából. Információink szerint csak ebben az egy, fővárosi fenntartású intézményben legalább 4-5 személy kaphatott soron kívül vakcinát. Az ügyben érintett lehet egy már nem ott dolgozó személy is, valamint több, magas beosztású vezető is.Kormányzásra készül Gurmai, de öt perc alatt egy értelmes mondatra sem futotta a szoci nagyágyútól (Karanténvlog)
Hihetetlen volt az e heti felhozatal is, a Karanténvlog alig tudott válogatni a témák közül, hiszen ütősebbnél ütősebb ellenzéki csemegék kerültek elénk. Mielőtt ezeket kivesézte volna Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd, ejtettek néhány szót a józsefvárosi baloldali kerületvezetés elképesztő rombolásáról, ehhez pedig csatlakozott Szabó Gergő péntek esti vendége, Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője, aki testközelből tapasztalja a VIII. kerület borzasztó történéseit. A műsor első fontos témája a kommunizmus áldozatainak emléknapja volt, hiszen február 25-én azokról emlékezett meg a világ, akiket a kommunista diktatúrák megöltek, megnyomorítottak. Világszerte több, mint 100 millió áldozata, Közép-Európában pedig mintegy egymillió halálos áldozata volt a kommunisták rémuralmának, ez pedig a stúdióban mindenki kihozott a sodrából. Ezt követően Vörös Tamás a józsefvárosi állapotokról beszélt részletesen, ami igen tanulságos azoknak, akik esetleg még Pikó Andrást tartják a legjobb megoldásnak a kerület élén. Szóba került a műsorban a PestiSrácok.hu által készített videó Jakab Péter balesetéről, majd a Karanténvlog második felében Márki-Zay Péter egyik elfeledett, ám annál gusztustalanabb gondolatával érkeztek vissza a fiúk. Nagy volt a derültség, amikor Gurmai Zita értelmezhetetlen és felfoghatatlan zagyvaságai kerültek előtérbe, hiszen a szocialista politikus perceken keresztül képtelen volt egy értelmes mondatot összehozni, kormányozni azonban nagyon szeretne. Végül a Karanténvlog nem feledkezhetett meg Fegyőr újabb siránkozásáról sem, aki állítólag vállalja a felelősséget tetteiért. A valóságban nem ezt látjuk. Nézzétek meg a Karanténvlogot, megéri!Pikó for president! – Karácsony Gergely Pikó Andrást jelöli miniszterelnöknek (VIDEÓ)
Nem igazán sikerült tegnap sem komolyan vennie Karácsony Gergelynek az átláthatóságot, valamint a közvélemény nyílt tájékoztatását. Miután vállat vont stábunk azon kérdésére, hogy van-e felelőssége a Fővárosi Önkormányzatnak abban, hogy egyik intézményében visszaélhettek a dolgozóknak és idős embereknek szánt vakcinákkal, a főpolgármester az ellenzéki miniszterelnök-állításra vonatkozó kérdést sem tudta komolyan venni. A komolytalanságban pedig természetesen most is partner volt a körúti szójalattepárt terézvárosi Caligulája, aki lesajnáló vállveregetés kíséretében biztosította támogatásáról kollégáját.Szarka Gábor Pikó bosszújáról: Kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni
Portálunk is beszámolt róla, hogy az 1950-es évek szellemiségét idéző politikai bosszúhadjáratok zajlanak Józsefvárosban. Kitűnő példa erre, hogy Pikó András visszavonná Szarka Gábor kitüntetését, amiért szerepet mert vállalni az SZFE modellváltásában. Az SZFE kancellára mindezt úgy kommentálta, hogy kitüntetést köztörvényes bűnözőktől szokás visszavenni. A modellváltással kapcsolatban pedig kifejtette, hogy az átalakulás egy rugalmasabb konstrukciót, jóval megemelt költségvetést, több lehetőséget, új campust, számos előnyt hozott és az egyetem vezetése sokkal gyorsabban, sokkal flottabbul tud megvalósulni, mint egy állami egyetemen, így fejleszteni is sokkal könnyebben tudnak, mint korábban- írja a Színház Online a kancellár indexes szereplését szemlézve.Nagyportrét írt a Kontra Pikóról
Pikó András jelenlegi nyolcadik kerületi polgármester korábban a sajtóban „kamatoztatta” tudását, onnan fordult a politika irányába. A politikus Soroshoz köthető civil kapcsolatai még a kilencvenes, kétezres évekre nyúlnak vissza, amikor már a spekulánshoz köthető szervezetek támogatták a cikkeit. A Kontra végig követte Pikó András életútját, ahol rendre felbukkannak a baloldalibbnál balosabb szervezetek, amelyek majd' mindegyike Soros Györgyhöz köthető.Pikóban annyi a gyűlölet, hogy a fülén folyik ki
El akarja venni a Józsefvárosi Becsületkeresztet a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kancellárjától Pikó András polgármester, klubrádiós agitka. Szarka Gábornak az a „bűne”, hogy szerepet vállalt az egyetem modellváltásában. A honi lumpenprolik kedvenc műsorvezetője szerint ez éppen elegendő indok arra, hogy mindenétől megfosszák, földönfutóvá tegyék.Vidnyánszky Attila szerint Pikó pitiáner bosszúja Szarka Gábor kitüntetésének visszavonása
Szerdán jelentette be Pikó András, hogy Józsefváros önkormányzata a soron következő testületi ülésén indítványozni fogja az SZFE alapítványi átalakításában kulcsszerepet vállaló Szarka Gábor kitüntetésének visszavonását. Erre a döntésre Vidnyánszky Attila az Indexhez eljuttatott közleményében reagált, amelyben hangsúlyozta, hogy az új SZFE kuratóriuma teljes mellszélességgel kiáll az intézmény kancellárja mellett.Pikó visszavonta Szarka Gábor józsefvárosi kitüntetését, amiért szerepet vállalt az SZFE modellváltásában
Kicsinyes és rendkívül méltatlan bosszúhadjáratot folytat Pikó András. Józsefváros baloldali polgármestere a közösségi oldalán adta hírül, hogy visszavonta Szarka Gábor Józsefvárosi Becsületkereszt-kitüntetését, amelyet tíz évvel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létrejöttében játszott érdemei miatt szavazott meg az akkori képviselő-testület. Pikó nem is rejti véka alá döntésének valódi okát, miszerint azért fosztja meg Szarka Gábort az elismeréstől, mert szerepet vállalt az SZFE modellváltásában.Pikó András felmondással fenyegette meg a háziorvosokat
Segítségnyújtás helyett fenyegetést kaptak Józsefváros balliberális polgármesterétől a VIII. kerületi háziorvosok. Pikó András kioktató és fenyegető levelén felháborodtak a háziorvosok, akik bocsánatkérést várnak a kerület vezetőjétől. A polgármester beosztotjai azzal mentegették főnöküket, hogy Pikó nem volt tisztában azzal, mit ír alá.Ajánljuk még
















