polbeat
A nemzetközi pénzügyi körök jóval a rendszerváltás előtt kiegyeztek a kommunistákkal – Borvendég, Dézsy és Mező a Polbeatben (videó)
A rendszerváltás kívülről jött, a hidegháború és a kommunizmus addig maradhatott fenn, amíg a világ pénzügyi elitje kellő mennyiségű pénzt tudott kiszivattyúzni a szocialista blokkból – állapította meg Borvendég Zsuzsanna történész a legutóbbi Polbeatben, ahol Dézsy Zoltán filmrendezővel és Mező Gábor kutatóval, A hálózat című rovatunk szerzőjével Huth Gergely arról beszélgetett, mennyire volt irányított és előre kitervelt a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás. Borvendég azt is hozzátette: a rendszerváltás során kifosztották az országot és lealjasították a magyar politikai életet, ezért okozott Magyarországon több millió embernek olyan brutális egzisztenciális és morális traumát az átmenet két évtizede. Dézsy Zoltán és Mező Gábor egyetértett abban, hogy a kommunista nómenklatúra és külföldi megbízóik nem tudták volna ilyen aljas módon és ilyen sikeresen eltulajdonítani a nemzeti vagyont, ha nem állt volna rendelkezésükre már a Kádár-korszakban az Aczél György által felépített álellenzék, majd az álrendszerváltó média, amely propagandát gyártott mindehhez. Ettől függetlenül 1990-ben Magyarországon szabad választást tartottak, és bár folyamatos manipulációktól áthatva, de létrejött a szólásszabadság. Ezt valóban meg lehet ünnepelni, mint ahogyan ünnepelni kell a valódi rendszerváltókat és az akkori bátor politikusokat is.Ez is hungarikum: a kapitalizmust és az ellenzéki sajtót is a komcsik építették a rendszerváltáskor – Borvendég, Dézsy és Mező a Polbeatben!
Azóta, hogy végre nemcsak a pártállam volt belügyesei és az SZDSZ felkent kutatói turkálhatnak a megmaradt állambiztonsági és pártiratok között, hanem minden felkészült szakember és műkedvelő, egészen elképesztő dolgok derülnek ki a rendszerváltásról. Arról, hogy a kommunista elit hogyan mentette át magát az újvilágba az általuk csak "modellváltásként" emlegetett folyamat során, itt, a PestiSrácok.hu-n szenzációval felérő írásokat olvashattak Mező Gábor tollából A hálózat című rovatunkban, vagy például Dézsy Zoltán filmrendező a pártvagyon lenyúlását feltáró riportjainak sorában. Hasonlóan izgalmas lelepleződéseknek lehettünk tanúi Borvendég Zsuzsanna történész nálunk is sokat idézett könyveit olvasva, vagy éppen a Hamvas Intézet, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága vagy a "30 éve szabadon" emlékévet szervező Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány munkáiból. Szemfényvesztés volt az egész? Vagy 40 évnyi diktatúra és megszállás után végre újra szabadok lettünk? Is-is. Erről vitázik a mai Polbeatben Borvendég Zsuzsanna történész, Dézsy Zoltán dokumentumfilm-rendező és Mező Gábor kutató, a PestiSrácok.hu A hálózat című rovatának szerzője. FELVÉTEL ÉS KÖZVETÍTÉS ISMÉT AZ R56 SÖRÖZŐBŐL KEDD ESTE HÉT ÓRÁTÓL! Várjuk Tisztelt Olvasóinkat a helyszínre vagy a monitor elé.Mi a termék, a kóla vagy a homoszexualitás? – Apáti, Szilvay és Vésey elemezte a Coca-Cola kampányát (Polbeat-videó)
A kólának semmi köze nincs a szerelemhez; érthetetlen, miért van szükség az állandó, erőltetett árukapcsolásra. Se kólát vásárolni, se internetes keresést sem lehet folytatni úgy, hogy ne kerülnének elő az állítólag elnyomott társadalmi csoportok, akikkel a fogyasztás nemes cselekedetével lehet szimpatizálni – fejtegették vendégeink, Apáti Bence és Szilvay Gergő, valamint szerkesztőségünk magányos elnyomója, a melegek és egyéb fogyatékkal élők egyszemélyes megfélemlítője, a nemzetközi figyelmet és tüntetést érdemlő Vésey Kovács László.A kóla az kóla? Hogyan válhatunk jobb emberré egy terméktől? – Szilvay Gergő, Apáti Bence és szerkesztőségünk homofóbnak nevezett tagjai a Polbeatben (élő 19 órakor!)
A történetet már mindenki hallotta, valószínűleg legalább annyira unják is, mint kivezényelt multis dolgozó a büszkeség napját: a közismert cég egy verőfényes reggelen úgy döntött, elég volt abból, hogy csak a környezetünket és az egészségünket szennyezik; itt az ideje a szemünket is bántalmazni. Ha már annyira szerencsétlenek vagyunk, hogy nem városi dzsipben ereszkedünk le a budai hegyekből a pórnép közé, mint a multi itt élő vezetői, hanem tömegközlekedünk, akkor nézzünk csak minden percben melegfotóra kényszerített heteroszexuális modelleket, kólával a kezükben, hiszen minél jobban ünnepeljük az LMBTQ∞ tagjait, annál jobb embereknek érezhetik magukat a cég marketingosztályán. Az pedig mindennél fontosabb.Alexa, Döbrentei, Stefka és Szarvas a Polbeatben: Orbán Viktor a világpolitika színpadára lépett, újra megvalósulhat a nemzetegyesítés
Orbán Viktornak köszönhetően és a magyar miniszterelnök vezetésével óriási történelmi lehetőség előtt áll Magyarország és a magyar nemzet, megvalósulhat a nemzetegyesítés, kulturális és politikai fölénybe kerülhet a magyarság a Kárpát-medencében, miközben az európai és világpolitikában is egyre nagyobb szerepet kaptunk és kapunk - hangzott el a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában, ahol Alexa Károly irodalomtörténész, Döbrentei Kornél költő, Stefka István és Szarvas Szilveszter beszélgetett egymással Orbán Viktor fontos és erős tusnádfürdői beszédéből kiindulva. Magyarország a világpolitika színpadára lépett, fókuszba került, megkerülhetetlenné vált, és ha Orbán Viktor még 15 évig hatalomban marad, akkor befejezi a művét, felépül egy politikai korszak és fényes jövő elé nézhet a nemzet - jelentették ki a vitapartnerek a Polbeatben.Kőműveskanál, kard és Orbán – Alexa Károly és Döbrentei Kornél a mai Polbeatben (élő 19 órakor!)
Alexa Károly irodalomtörténésszel és Döbrentei Kornél költővel beszélget ma a PS-Polbeatben Stefka István és Szarvas Szilveszter. A 19 órakor kezdődő élő műsorunk fő témája természetesen Orbán Viktor korszakos és nagy hatású tusványosi beszéde lesz, amelyben a miniszterelnök a keresztény szabadságról és az illiberalizmusról is beszélt, keményen beleállva ezzel a liberális ellenszélbe. A Polbeatben az ellenzék kritikái és egy helyben toporgása is szóba kerül, de az SZDSZ és a '68-as generáció sorsáról és bukásáról is szót ejtünk, mint ahogy azt a Bibliában olvasható kormányfői mondatot is megvitatjuk, amely a kőműveskanálra és a kardra vonatkozott, és amelyet az ellenzéki sajtó hazug módon most rákosista idézetként próbál eladni. Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!Ungár és Nacsa a Polbeatben: Gyurcsány soha nem juthat a hatalom közelébe (videó!)
A jobbikos Jakab Péter szint alatti megnyilvánulásaiban, Gyurcsány Ferenc katasztrofális kormányzásában és a 2006-os tüntetések céljaiban, valamint egy-egy bírósági döntéssel szembeni kritika megfogalmazásában is egyetértett a PestiSrácok.hu Polbeat című vitaműsorában Ungár Péter és Nacsa Lőrinc. Az LMP-s és a KDNP-s országgyűlési képviselő Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére azt is kifejtette, hogy Gyurcsány Ferencnek nem szabad újra hatalomba kerülnie, de az LMP haláltusáját, esetleges jövőjét is kommentálták a politikusok. "Engem picit jobban érdekel az, hogy mi történik Magyarországgal, mint hogy mi lesz az LMP-vel" - mondta Ungár Péter. Nacsa Lőrinc az ellenzék történelmi hibájának nevezte, hogy tavaly nyáron nem csatlakoztak az Orbán Viktor által meghirdetett, 2030-ig tartó ország- és nemzetpolitikai programjához.Elérte a mélypontot az ellenzéki politizálás? - Ungár-Nacsa vita a mai Polbeatben (élő 19 órakor!)
Ungár Péter LMP-s politikus és Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője vitázik ma a PS-Polbeatben 19 órától az R56 Sörözőben, ahol Stefka István és Szarvas Szilveszter lesz a két házigazda. Vendégeinkkel kibeszéljük az ellenzéki politizálást, a magyar balliberális politikusok brüsszeli áskálódásait és Európa jövőjét, a kereszténység megvédésének fontosságát, mint ahogy a ma kezdődő Bálványosi Nyári Szabadegyetemről is szót ejtünk. A Polbeatből kiderül az is, hogy elfogyott-e a levegő az LMP körül, és milyen feszültségeket tartogat még az erőltetett nagy ellenzéki összefogás.Élő közvetítés 19 órakor ITT, a megszokott módon a budai Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!A klímakatasztrófa a haladók új vallása, amellyel eladják a termékeiket – Megadja és Békés a Polbeatben (PS-videó)
Van-e jövője a liberálisok által az egyetlen lehetséges berendezkedésnek tartott liberális demokráciának, vagy jön a konzervatív fordulat? Ha jön, akkor milyen lesz, és kik hozzák? Többek között ezekre a kérdésekre próbált válaszolni az e heti Polbeatben Békés Márton és Megadja Gábor, akik egyaránt nemrégiben jelentkeztek új könyvvel, hogy legyen kiút a „klímahalál vagy zöldkommunizmus” hamis dilemmájából.Ajánljuk még

















