polgárháború
Próbálkozások egy polgárháború kierőszakolásáért
Szabadság, testvériség, egyenlőség. Ez a hármas, ami biztosítja a szólás-és sajtószabadságot, a szabad választást, a szuverenitást, a független bíróságot, a jogegyenlőséget, azaz a jogállamot. Mi kell ennél több? Igaz, testvériség nincs. Az csak kivételes és ritka pillanatokban fordul elő, mint nálunk például az 1956-os forradalom-és szabadságharc idején. Mert az volt az igazi, kommunista diktatúra. Amúgy ezek tényleg polgárháborút akarnak
És az ő fejükben ez már valami olyasmi, de még nem egészen az, amit a történelemkönyvekben olvastunk. Ennek most egészen újszerű karakterisztikái vannak. Például az, hogy igazából csak az egyik fél vívja. És nem is a fizikai térre összpontosul, nem fegyverekkel történik, mert ennek a fő aspektusa most nem feltétlenül a nyílt támadás, hanem inkább a pszichológiai rombolás. Egyelőre legalábbis. A soha meg nem szűnő közéleti zaj, a nyomásgyakorlás, ami a másik felet folyamatos erkölcsi megmérettetés elé állítja. És ebből adódóan a fő fegyver az eddig békés többség ökölbeszorított kezében nem más, mint a türelem és a tartás. A helyzetet viszont bonyolítja, hogy ebben a harcban nem pusztán arról van szó, hogy miben hiszünk, hanem arról is, mit merünk kimondani, és mit vagyunk képesek NEM megtenni. Ehhez pedig hatalmas önfegyelemre van szükség. Jobban, mint valaha.