polgári mulató
Árpád-házi II. Géza dicsőséges uralkodásának titkai a Polgári Mulatóban
Folytatódik a Polgári Mulató Sacra Hungaria elnevezésű előadássorozata. Szántai Lajos ezúttal II. Géza király uralkodásával, a politikai és gazdasági kihívásokkal foglalkozik, amelyek hazánk középkori aranykorát meghatározták.Bayer, Lentulai, Huth és Kohán pénteken a Polgári Mulató Jobboldali sajtóklubjában
„A soros elnökség éve úgy fog szerepelni a történelemkönyvekben, mint Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a Nyugat átalakítást. A miniszterelnök szerint Ázsia felemelkedésének korszakában élünk. Az angolszász dominancia véget ért. Magyarország előtt az a feladat áll, hogy ebben az új világban sikeres legyen. Ehhez a belső alapok megvannak, de a brüsszeli elitet is le kell győzni.” - mondta Orbán Viktor. Ez is téma lesz a Polgári Mulató péntek esti Jobboldali sajtóklubjában, melybe Bayer Zsoltot, Huth Gergelyt, Kohán Mátyást és Lentulai Krisztiánt hívták meg a szervezők.Húzónevekkel, izgalmas, nemzetépítő programokkal zárja az évet a Polgári Mulató
Böjte Csaba, Eperjes Károly, Kovács-Hárs Klári, Zétényi Zsolt, Faragó Eszter, Stefka István, Zeidler Sándor, Bayer Zsolt, Pozsonyi Ádám, Bencsik András, Gajdics Ottó, Hoppál Hunor, Szamosi Timi - húzónevekkel, erős programokkal várja decemberben is vendégeit a pesti Polgári Mulató, melynek programját - a szervezők kérésére - olvasóink figyelmébe ajánljuk!Jobboldali sajtóklub - Bayer, Bencsik, Huth és Kohán csütörtökön a Polgári Mulatóban
"A viharos politikai ősz közepén ismét összehozzuk a jobboldali sajtó keménymagját, hogy rendet tegyünk a fejekben és a lelkekben, és megbeszéljünk mindent, ami a jobboldali tábornak fontos. Jelen lesz Bayer Zsolt, Bencsik András, Huth Gergely és Kohán Mátyás" – így szól a Polgári Mulató október 31-én 18 órára szóló meghívója. Jöjjön el Ön is!Erős hajrával készül a következő két hétre a Polgári Mulató – Fórumok, megemlékezések és istentisztelet Orbán Viktorért
Sajtóklub a kampányhajrában! Egy héttel minden idők legfontosabb magyarországi EP-választása és a Békemenet előtt újból összehívjuk "lelki Békemenetünket", hogy kendőzetlenül átbeszéljünk mindent, ami a magyar jobboldalnak fontos. Találkozzunk május 28-án, kedden, 18:30-tól az Astoriánál a Polgári Mulatóban a magyar jobboldali sajtó keménymagjával: Bayer Zsolttal, Lentulai Krisztiánnal, Huth Gergellyel és Kohán Mátyással – írja a nemzeti klub felhívása, ahol június közepéig folyamatosan programok lesznek, jövő péntekre, 17 órára pedig "Hazánkért, Orbán Viktorért" szerveztek hálaadó szentmisét a közeli belvárosi nagytemplomba, a miniszterelnök 61. születésnapja alkalmából.Könyvbemutató est a Polgári Mulatóban – Szalay-Bobrovniczky Vince: A Waldheim-ügy és Ausztria
Az európai parlamenti választás előtt nem árt emlékeztetni a népeket arra, hogy amikor minket, magyarokat illetnek mindenféle jelzőkkel, akkor nézzenek körbe a saját házuk tájékán. Szalay-Bobrovniczky Vince: A Waldheim-ügy és Ausztria című könyve hiánypótló e témában. A szerző mellett a könyvet bemutatja Dr. Szatmári Péter, a Milton Friedman egyetem rektorhelyettese, egyetemi docens – olvasható a Polgári Mulató Irodalmi Szalon című estjének leírásában.A Békemenet mi vagyunk! – Március 15-ei ünnepi pódiumbeszélgetés Bayerrel, Lentulaival, Huthtal és Kohánnal (VIDEÓ)
A miniszterelnök március 15-i beszédét követően "lelki Békemenetet" tartottak a Polgári Mulatóban a meghatározó jobboldali újságírók részvételével. Az ünnepi Sajtóklub keretében a résztvevők, Bayer Zsolt, Lentulai Krisztián, Huth Gergely és Kohán Mátyás a miniszterelnöki beszédet is részletesen kielemezték.Kompromisszum Brüsszelben, kilátástalanság az ukrajnai harcmezőn – Stefka, Spöttle és Huth ma este a Polgári Mulatóban!
A mai brüsszeli kompromisszum, az EU totalitárius időket idéző jogdiktatúrája, a magyar és európai jobboldal mégis egyre növekvő ereje és az egyre kilátástalanabb háborús helyzet lesz a témája a ma este rendkívüli Polbeatnek, amire a pesti Polgári Mulató meghívására kerítünk sort, Stefka István, a PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztője, Huth Gergely főszerkesztő és Georg Spöttle kollégánk, biztonságpolitikai szakértő közreműködésével. Jöjjön el csütörtök este Ön is a Polgári Mulatóba, a pesti Kossuth Lajos utca 17-be. Kapunyitás 18 órakor, kezdés 18.30-kor! A beszélgetés szünetében alkalom nyílik a találkozásra, a Revolution'56 Szabadságharcos Söröző zárva tartása óta elmaradó közönségtalálkozóra is. Várjuk szeretettel Önöket!Meddig tűrjük a zsarolást? – Polbeat közönségtalálkozó a Polgári Mulatóban
Visszatér a nagyközönség elé a Polbeat, a beszélgetésnek ezúttal a Polgári Mulató nyújt helyszínt csütörtökön, ahol a téma a hazánkra helyezett nyomásgyakorlás és szuverenitásunk védelme lesz. Az esten Stefka István, Georg Spöttle és Huth Gergely is részt vesz, akik a közönség kérdéseire is válaszolnak.Ajánljuk még