portugália
Ferenc pápa békére szólította fel a fiatalokat az Ifjúsági Világtalálkozón Lisszabonban (Videó és galéria)
Ahogyan már tegnap beszámoltunk róla, Ferenc pápa is hivatalosan megnyitotta a 37. Ifjúsági Világtalálkozót a portugál fővárosban. A nyitó ceremónia keretében vitték fel a fiatalok a találkozó két szimbólumát – a keresztet és a Mária-ikont – a színpadra, ahol Ferenc pápa mellé állították ki őket. Az ünnepség, amelyen több százezren vettek részt, egyik leglátványosabb része a pontifex megérkezése mellett a zászlók felvonulása volt. „Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét” – ez volt talán a legfontosabb üzenete a Szentatyának a fiatal generációhoz. A sajtószektorban Bese Gergő atyával beszélgettünk.Hogy köszönnek nekünk a világ többi nyelvén? – Ifjúsági Világtalálkozó (videó)
A PS stábja továbbra is Portugáliából jelentkezik a 37. Ifjúsági Világtalálkozó helyszínéről.Ferenc pápa: Áldott Ifjúsági Világtalálkozót!
„Kedves Barátaim! Nem véletlenül vagytok itt. Az Úr hívott meg titeket, azonban nemcsak a mostani napokban teszi ezt, hanem életetek kezdete óta!” – így köszöntötte Ferenc pápa a több százezres tömeget Lisszabonban, a VII. Eduárd parkban.Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.Ferenc pápa szerint az Ifjúsági Világtalálkozó új lökést jelenthet Európának az egyetemes nyitottság felé vezető úton
Európának vissza kell szereznie a béketeremtő és a hídépítő szerepét – szólított fel Ferenc pápa szerdán, a katolikus egyház Portugáliában rendezett Ifjúsági Világtalálkozójának megnyitójára érkezve, ahol a konfliktusok leküzdésére és a közös munkára buzdította a hívők fiatal generációját az éghajlatváltozás és más, az egész világot érintő problémák fényében.Rétvári Bence: megerősítést kapnak a hitükben a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utazó magyar fiatalok
A mai világban egyre inkább terjedőben vannak azok a nézetek, amelyek mindent relativizálnak, ugyancsak terjedőben a cinizmus, azonban azok a keresztény fiatalok, akik a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utaznak, megerősítést, bátorítást kaphatnak a hitükben – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, Budapesten, a portugáliai eseményen részt vevők búcsúztatásán.Minden, amit az Ifjúsági Találkozóról tudni érdemes - pár nap és indulunk
Felmutatni a reményt a háborútól és szenvedéstől sújtott világban: ez lesz a 37. Ifjúsági Világtalálkozó (IVT) egyik fő célkitűzése. Ferenc pápa tízéves péteri szolgálata alatt már 60 országban járt. Portugáliát 2017-ben kereste föl a Szűzanya jelenéseinek századik évfordulóján. Akkor is azt kérte a keresztényektől, hogy nyújtsanak reményt egymásnak. Amint arra Matteo Bruni emlékeztette az újságírókat: ez lesz az első Ifjúsági Világtalálkozó a pandémia óta. Eredetileg 2022-ben tartották volna, de a világjárvány elhúzódása miatt egy évvel későbbre halasztották. Az idei évben különösen nagy öröm számunkra, hogy a PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen, Lisszabonban lesz, ahonnan minden nap beszámolókkal jelentkezünk.Görögország után Portugáliában és Horvátországban is tombolnak az erdőtüzek
Hatalmas erdőtűz pusztít Portugáliában; kedd délután óta több száz tűzoltó a helyiek segítségével próbálja megfékezni a lángokat a Sintra-Cascais nemzeti park környékén, amely a népszerű Cascais nyaralóhely közelében található – közölték a helyi hatóságok. Mindeközben hatalmas tűz tombol Horvátországban: a lángok már az ország déli részénél, Dubrovniknál perzselnek.Együtt készülünk az Ifjúsági Világtalálkozóra – interjú Barcza Attilával (Mi kérdezünk)
Pontosan két hét múlva indulunk útra, hogy mi is ott legyünk a 37. Ifjúsági Világtalálkozón, amelynek ez alkalommal Lisszabon, Portugália fővárosa ad otthont. Az IVT-ket háromévente rendezik a mindenkori pápa részvételével, ahová a szervezők idén több mint 3 millió (!) fiatalt várnak, és ezzel ez a rendezvénysorozat a katolikus egyház legnagyobb eseményévé növi ki magát. 1995-ben még Guinness-rekordot is döntött, ugyanis 5 millió résztvevője volt a pápai szentmisének. Magyarországról az idei találkozóra sajtóinformációink szerint több mint 1100 fő regisztrált az eseményre, köztük Barcza Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, akinek azonban nem ez lesz az első: részt vett már korábban Kölnben (2005), Madridban (2011), Rio de Janeiróban (2013), Krakkóban (2016), valamint a legutóbbin is, amelyet Panamavárosban (2019) rendeztek meg. A mondhatni, "IVT-veterán" képviselőt arra kértük a Mi kérdezünk mai adásában, hogy meséljen nekünk az elmúlt évek találkozóiról, személyes tapasztalatairól.Ajánljuk még