potápi Árpád jános
Potápi: négyszázezer magyar zarándok vitte szét a világba a béke és jóság csíksomlyói üzenetét
Közel négyszázezer ember a világ minden tájára magára viszi a Béke és jóság idei, csíksomlyói jelmondadát, és azt a reményt, amelyet megfogalmaz – hangsúlyozta a szombati, a csíksomlyói nyeregben elhangzott szentmisét követően portálunknak Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette: az idei évben a zarándokok a világ minden tájáról végre minden korlátozás nélkül megélhették a nemzeti összetartozás élményét, amelynek dátuma egybeesett a csíksomlyói búcsúval, így akarva-akaratlanul Csíksomlyón zajlott a központi ünnepség.Potápi: Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne
Európa a keresztény hit megtartása nélkül csupán földrajzi fogalom lenne – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Besztercebányán, csütörtökön. Az államtitkár erről a helyi Szent Erzsébet-templomban szólt, ahol beszédet mondott a XIV. századi egyházi épület – magyar kormánytámogatással felújított – Szent Anna-kápolnájának ünnepélyes átadásán.Potápi: az áprilisi országgyűlési választás nemzetgyűlési választás is volt
Az idei országgyűlési választás nem szimplán egy magyar belpolitikai választás volt, hanem nemzetgyűlési választás is, hiszen a kormány 2010-ben megteremtette annak lehetőségét, hogy a határon túli magyar állampolgárok is részt vegyenek azon – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.Potápi: a folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka
A folytonos és kiszámítható nemzetpolitika a külhoni magyarság megmaradásának biztosítéka - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Fiuméban (Rijeka), a Választások után, kihívások előtt - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia címmel tartott tanácskozáson.Potápi: a magyar kormány által fenntartott kárpátaljai magyar intézmények több száz ukrajnai menekültnek nyújtanak menedéket
Több száz ukrajnai menekült kap szállást és ellátást a magyar kormány által fenntartott kárpátaljai magyar intézményekben, amelyek etnikai, nyelvi és vallási hovatartozástól függetlenül fogadják a belső-ukrajnai bajbajutottakat – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.Potápi: az elmúlt tizenkét év magyar nemzetpolitikai tevékenysége zsinórmértékké vált a Kárpát-medence más népeinek szemében is
Nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt években, amit a magyar nemzetpolitika a Kárpát-medencében, illetve a diaszpóraközösségekben elért, az Európa-, de világszerte is egyedülálló – fogalmazott a Cselekvő nemzet – Az újraegyesítés erőforrásai 2010–2022 című kiadvány bemutatóján Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: bár ez belülről nézve talán nem érzékelhető, de a tizenkét év alatt a magyar nemzetpolitika zsinórmértékké vált a Kárpát-medence más népei, például a románok vagy a szerbek számára is.Potápi: túl nagy dilemma elé nem állította a határon túli magyarokat a baloldal a választásokon
A határon túli szavazatok megsemmisítésének terve egyet jelent a magyar demokrácia tudatos rombolásával – fogalmazott portálunknak Potápi Árpád János szerdai sajtótájékoztatóját követően, kiemelve: a választásokon nagy dilemma elé nem állította a minden eddiginél nagyobb arányban szavazó határon túli magyarokat az egyesült ellenzék. A nemzetpolitikai államtitkár elmondta, hogy a Nemzeti Újrakezdés Programból hetvenmillió forintot csoportosítottak át az ukrajnai menekültek megsegítésére, ugyanakkor kiemelte: most azok a kárpátaljai magyar intézmények segítenek a belső menekültek elhelyezésében és ellátásában, amelyek Magyarország támogatása nélkül már rég megszűntek volna létezni.Potápi Árpád: A sikeres nemzetpolitika folytatása volt a tét
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkár az M1-nek elmondta, hogy óriási tétje volt a határon túli magyarság körében az idei választásoknak, hiszen a tét az volt, hogy folytatódik-e az a sikeres nemzetpolitika, amely az elmúlt 12 évet jellemezte, vagy pedig azok az erők jutnak kormányrúdhoz vagy kerülnek vissza a hatalomba, akik a nemzet egy részét megtagadták 2004-ben.Ajánljuk még