pride
Ráth Orsolya: Tessék mondani, lehet „MÁS” a Politika?
Nagyon rájár a rúd manapság a Lehet Más a Politikára, működését ugyanis kiszivárogtatott hangfelvételek, egy jogi csalástól vissza nem riadó képviselő, fegyelmi eljárások tucatjai, valamint egyéb párton belüli viszálykodások nehezítik. Egyes balliberális érzelmű választópolgárok pedig egyenesen azzal vádolják az LMP-t, hogy az zöldnek ugyan zöld, de nem kellő mértékben vörös, sőt, ezerszer inkább narancssárga. Mivel az ehhez hasonló vélemények kifejezetten a Pride-hónappal összefüggésben láttak napvilágot, hatalmas rejtély, hogy értelmi szerzőiknek hirtelen mi a fene bajuk akadt a sokszínűséggel… Novák Katalinnak üzengetett a Pride-on vonagló, sértett gendersereg (PS-mozi)
Sem olyan attrakció, sem annyi ember nem volt az ellentüntetőktől gondosan elszeparált Budapest Pride-on, hogy emlékezetes legyen. Valószínűleg hamarosan már beszélni sem fogunk erről az eseményről, mert úgyis jön majd a ratyilobbi következő dobása, amely feledésbe meríti, most pedig az egyhónaposra nyújtott „ünneplés” ellenére sem tudtak maradandót alkotni. Pedig kicsit mi is megpróbáltunk segíteni a rendezvénynek, amelyen elvileg mindenki büszkén kimutathatja az identitását, de a hetero fehér férfi feliratú pólóért már akkor megjött az első dühödt nácizás, amikor még be se értünk a rendezvény területére, és utána sem volt hiány szikrázó pillantásokból. Novák Katalint viszont annyira meggyűlölték, hogy még „szeretni” is megpróbálták. Boros Bánk Levente a Polbeatben: A Pride és az LMBTQ-mozgalom kultúrpolitikává akarja tenni a homoszexualitást
Lényegtelen kérdés a Pride, nem fontos kérdés a meleglobbi és a genderlobbi - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Boros Bánk Levente politológus, a Nézőpont csoporthoz tartozó Médianéző Kft. ügyvezetője, az Echo TV Troll című műsorának állandó vendége. Szerinte a Pride arról szól, hogy a nyugati világ milyen kultúrát, milyen társadalomfilozófiát képviseljen. "Az LMBTQ-mozgalom kultúrpolitikává akar tenni egy sokadrangú kérdést. Mindezt pedig azért teheti, mert a nyugati világ abban a gazdasági fejlettségi fokban van, hogy el tudja tartani azokat, akik ebből élnek, akik erről beszélnek. Ha Fekete-Afrikában élnénk, ahol polgárháború van, akkor nem az lenne a kérdés, hogy vannak-e melegek, vagy nincsenek. A jólét miatt az LMBTQ is extrém változatát képviseli az ügynek, minden értelmes közösségi kapcsolatot felül akarnak írni. Sajnos ott tartunk, hogy most már bármikor előfordulhat, hogy a következő lépésük az lesz, hogy a poligámiát is követelni fogják. Az emberek ugyanakkor döntöttek és kinyilvánították: eddig és ne tovább" - hívta fel a figyelmet Boros Bánk Levente.