pride
Úgy lehet kormányt buktatni, ha lenyúlnak bennünket - ezzel hergelte Daniel Freund a szivárványos mikromajdant, kezdődik a hídfoglalás! (PS-GALÉRIA!)
Van az a szintje a szürrealitásnak, hogy azt már az internet sem bírja el. Így történhetett, hogy elkezdtem a beszámolómat Hadházyék mai Pride-tüncijéről, és a leírás felénél megadta magát a laptopom, törölt mindent, amit addig írtam, és inkább kért magának egy unicumot, mert ezt már ő sem tudta elviselni. Fussunk tehát neki újra, milyen is volt az emberben pride-ot alig keltő megamegmozdulás kedden a Ferenciek terén nagyon külső szemmel. FRISSÍTÉS: az Európai Parlament bikacsöke, Daniel Freund megjelent és gyújtó hangú beszédében még több uniós forrás elvételét sürgette. A tüntetés vége után az összegyűlt emberek egy része a Szabadság híd felé indult, vélhetően avval a szándékkal, hogy azt (az eredeti bejelentéssel ellentétesen) elfoglalja. Cikkünket hamarosan újabb információkkal jelentkezünk! Biztos meglepő, de megint egy transznemű akart lemészárolni ártatlan embereket
Nem fogják elhinni, mi történt. Egy elmebeteg, akit eddig éveken át különlegesnek, bátornak és csodálatosnak tartott a társadalom, dacára annak, hogy az ember brutális mentális állapotban van, le akarta mészárolni egy memphisi katolikus templom híveit. A 30 éves, transznemű Zachary Vizee Libertót a rendőrség még időben letartóztatta, és terrorcselekmény elkövetésével vádolja, de 200 100 dollár óvadék ellenében amúgy elmehet, hátha sikerül neki véghez vinnie a tervét. A magyar ellenzék önsorsrontó hülyékből áll
Valószínűleg komoly társadalmi egyetértés van abban, hogy a magyarországi ellenzék igazi hülyékből áll. De nem feltétlenül azért, amiért úgy általában így gondoljuk – hanem főleg azért, mert annyira ostobák, hogy azt az embert akarják leváltani, aki meghatározza az identitásukat, azt, aki a szánalmas létezésüknek időnként – akarva-akaratlanul – ad egy kis éltető levegőt, amely egyfajta egzisztenciális könyöradomány is egyben. Orbán Viktorról van szó, ha esetleg nem lenne világos. Szóval nagy szerencséjük van, hogy még arról sincs fogalmuk, hogy minden akciójukkal a miniszterelnök malmára hajtják a vizet, ami egyébként nekik is jó, hiszen kizárólag Orbán Viktorhoz képest van véleményük a vergődőknek, így ha ő marad a miniszterelnök, akkor annál tovább tudja biztosítani számukra is a létezés illúzióját. Milyen diktatúra az, amelyben bármikor szabadon tüntikézhetnek és balhézhatnak a libsipalánták? | Karanténvlog
A Karanténvlog nem hagyhatta ki a Momentum füstgyertyázását, amikor a törpe kisebbség primitív provokációval hívta fel magára a figyelmet, természetesen olyan testtartásban, mintha a többség nevében beszélnének. Cserében legalább hangoskodtak, igyekeztek megbénítani a budapesti közlekedést és az amerikai woke-őrület jegyében már hazánkban is előbukkantak a fejhangon rikoltozó véglények. A Karantén halászott is egyet nektek, aki a rendőrsorfal előtt kapott idegrohamot, tüntetve a nagy semmi érdekében. A Pride-törvény világos kereteket teremt a deviancia megfékezésének érdekében, mely által világossá válik, hogy az önmutogató vonaglás nem fog ünnepé válni, nem hagyjuk, hogy a gyermekeinket ezzel mérgezzék. Ez lenne a diktatúra? Minden gondolkodni tudó ember jól tudja, hogy nem, hiszen ezek a harsány ordibátorok egy diktatúrában nem fröcsöghetnék tele az étert, ott már a vallatószoba szürke és rideg falai között siránkozhatnának. A mesterséges indulatok keltése és a provokáció betalált a zsebmessiásnak is, akinek hiába a jelszava, hogy "Ne féljetek", ő maga most is a gatyájába rondított, csak most virtuálisan, nem úgy mint tavaly nyáron a belvárosi tatárjárása közepette. Magyar Péter ugyanis nem mer kiállni a Pride mellett, ellene se mer menni, hanem inkább salamoni döntést hozva elmondta, hogy bármi is a téma, a hibás: Orbán Viktor. Tiszta beszéd.