reálkereset
Alávaló tempóban támadják a saját hazájukat, a DK most sem áll le az inflációs hazugságokkal
Bár tudjuk, hogy az ellenzék dolga, hogy mindenbe is belekössön és hergelje az embereket a kormány ellen, azért nem ártana, ha az eltúlzott csúsztatásokkal alább hagynának. A DK-s Varga Zoltán most épp azzal állt elő, hogy márciusban is számtalan terméknek gyorsult a drágulása, már a vajas kenyér is luxusterméknek számít. Szalai Piroska, munkaerőpiaci szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdasági és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa viszont már cikkeiben és a PestiSrácok.hu-nak is elmondta, hogy nálunk később lódult meg az infláció és később is tetőzött, márciusban meg nem nőtt, hanem csökkent az élelmiszerek ára és ha így haladunk a javulással, akkor valóban elérhető az év végére az egy számjegyű pénzromlás. Június elsejétől pedig jönnek a kötelező akciók a boltokban, ami tovább javíthat a helyzetet. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy hazánkban a reálkeresetek 2,6 százalékkal emelkedtek, ellentétben Németországgal, ahol harmadik éve csökkennek. Nem csoda, hogy a pünkösdi hétvége telt házat hozott a turisztikában, de ez persze nem érdekli a baloldalt, ők a negatív kommunikáció hívei.