Pesti Srácok

rendszerváltás

"Túléltük hát, bár igénybe vett" – Íme, László Petra portréfilmje Stefka Istvánról és a Kádár-korról szóló pódiumvita (videók és galéria)

Magyar ugar 2019 november 12.
Miért emlékeznek sokan ma is nosztalgiával a Kádár-korszakra? Milyen illúziókra, hazugságokra építették a gulyáskommunizmust? Hogyan kezdtek felébredni, magukra találni és megerősödni azok, akik a rendszer igazi ellenfelei lettek? Hogyan lehetett túlélni? Kik voltak a valódi rendszerváltók és kik az árulók, akiknek feladata a belső bomlasztás és a kommunisták politikai karanténból való kiemelése volt? És főként: hogy lehetséges az, hogy harminc évvel a rendszerváltás után, az Alaptörvénybe foglaltak ellenére visszatérhetett az önkormányzati hatalomba a kommunista nómenklatúra maradványa? Többek közt ezeket a kérdéseket vitattuk meg a "Túléltük hát, bár igénybe vett" mottójú pódiumbeszélgetésen Selmeczi Gabriella rendszerváltó politikus, a budaörsi Fidesz alapítója, Alexa Károly rendszerváltó értelmiségi, a diktatúrában meghurcolt Mozgó Világ szerkesztőségének egykori helyettes vezetője, Horváth Attila rendszerváltó jogász, egyetemi tanár, a Független Jogász Fórum alapító tagja, ma alkotmánybíró, valamint lapigazgatónk, Stefka István rendszerváltó újságíró részvételével. A vita moderátora Huth Gergely főszerkesztő volt. A múlt pénteki, a Premier KultCafé csordultig megtelt nagytermében tartott rendezvényünkön László Petra és férje, László Gábor Stefka István kalandos és tanulságokkal teli pályájáról szóló portréfilmjét is bemutattuk, amely Az Öreg címet kapta. Nézze meg a teljes filmet és a beszélgetés vágatlan videóját!

Csurka és Csengey megkésett igazsága, avagy egy megnyerhetetlen meccs a hálózati sajtóbirodalom ellen (10. rész)

MGMező Gábor A Hálózat 2019 november 8.
„Óriási disznóságok vannak ott, írjátok meg, hogy rendet lehessen teremteni” – állítólag ezt mondta Csengey Dénes a Reform újságírójának azokról a tévés visszaélésekről, amelyek ügyében halála előtt vizsgálódott. A legmegdöbbentőbb, hogy bár az állambiztonsági hátterű újság a tragédia után nyilvánosságra hozta a „Csengey-hagyaték” egy részét, utána visszalépett és Tőke Péter titkos munkatárs-főszerkesztő vezetésével megsemmisítették a Csengey Dénestől kapott dokumentumokat. Legalábbis ezt írták. Tény, hogy Csengey a rendszerváltás idejében következetesen felszólalt a posztkommunista-liberális tábor hihetetlen médiaereje ellen, amellyel gyakorlatilag megfojtották a diktatúra után felállt első kormányt. Nála is radikálisabban beszélt Csurka István, aki „kujtorgó ellenforradalomat” emlegetett, és azon értetlenkedett, hogy hogyan lehet még 1990-ben is a legnagyobb példányszámban kiadott napilap a pártállam szócsöve, a Népszabadság. Tény, hogy az idealista, népszerű Csengey sokak szemében szálka volt, nem lehetett sem antiszemitizmussal, sem korábbi cinkossággal vádolni, és lejáratni sem volt egyszerű. Halálának okát sokan megkérdőjelezték, Végvári József egykori állambiztonsági őrnagy pár évvel ezelőtt félreérthetetlenül arra célzott a stábunknak, hogy a sokat kutakodó, népszerű Csengeyt a Szolgálat tette el az útból. Az igazságot talán sohasem tudjuk meg, de az tény, hogy halálával hatalmas űr támadt, ahogyan az is, hogy az egyik tévés vizsgálatból sem lett semmi. Mind Bayer József, mind az őt követő gazdasági igazgatók megúsztak mindent. Csengey és Csurka is megnyerhetetlen meccset játszottak, és bejött az országos 1-es: 1994-ben az MSZP vette át vagy inkább vette vissza a hatalmat.

Tihany díszpolgára lett az a dúsgazdag impexes, akinek vezetése alatt milliárdos veszteség érte Magyarországot

MGMező Gábor A Hálózat 2019 november 6.
Tihanyi díszpolgári címet kapott idén az a Tóth József, aki a kádári diktatúrában azt a Mineralimpexet vezette, amelynek "köszönhetően" több milliárd forint kár érte az országot. Tóth és elődje közreműködtek abban, hogy svájci cégeken keresztül akkori értéken is több milliárd forintot lopjanak el az iráni olaj Magyarországra nézve borzasztóan veszteséges amerikai exportjából. A Tóthék által okozott kár jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a rendszerváltás idejére az államcsőd szélére sodródott. Az 1989-es 19,5 milliárd forintnyi költségvetési hiányból ugyanis 3,7 milliárd forintot tett ki az a népgazdasági kár, amit egy korabeli belső vizsgálat szerint az újdonsült díszpolgár és elhunyt elődje, Russay István (másodállásban hírszerző) idézett elő a gátlástalanságával. Hogy még szebb legyen a történet: Russay ausztriai partnere egy volt SS-tiszt volt, akivel a rendszerváltás után is folytatták az ügyleteket. Tóth a sport világában is magasra jutott a rendszerváltás után, a Mineralimpex pénzéből ő fizette az első Taróczy Balázs-féle teniszgálákat, majd egyszerre lettek a kilencvenes években a teniszszövetség alelnökei. Tóth a rendszerváltás után is a Mineralimpexnél maradt, megmaradtak a közös üzletek a korábbi osztrák SS-tiszttel, majd Tóth átigazolt a MOL-hoz, ahol állítólag ő vitte a kenőpénzt (!) a horvátokhoz az INA-val kötött üzlet során. Természetesen milliárdos. És díszpolgár.
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?