restitúció
Markó Attila nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az utolsó perben is felmentette a román legfelsőbb bíróság
Romániában nem működik a jogállamiság, egy jogállami társadalomban nem lehet, hogy az igazság szerencse- és személyfüggő legyen – jelentette ki Markó Attila hétfőn, Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) volt kisebbségügyi államtitkára, a bukaresti restitúciós bizottság korábbi tagja nyolc és fél év után tért vissza Erdélybe, miután az ellene indult öt perből az utolsóban is felmentették a vádak alól. Az elmúlt években Magyarországon élő politikus hétfőn Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában állt ki az újságírók elé.Másodfokon újra kell tárgyalni az Esterházy-kincsek ügyét
A magyar állammal jelenleg is perben álló Esterházy Magánalapítvány közleménye szerint a Kúria hatályon kívül helyezte az Esterházy-kincsek tulajdonjogáról másodfokon meghozott jogerős ítéletet, és az ügyet másodfokra utalta vissza, így azt a Fővárosi Ítélőtáblának újra kell tárgyalnia.A romániai legfelsőbb bíróságon folytatódik a zilahi Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási pere
Az erdélyi Maszol.ro hírportál értesülései szerint megfellebbezte a Zilahi Polgármesteri Hivatal a Kolozsvári Táblabíróság restitúciós határozatát, ezért ismét a legfelsőbb bíróságon folytatódik a per a zilahi Wesselényi Kollégium tulajdonjogáért.A hollandok megtarthatják a náci megszállás alatt áron alul vásárolt festményt
Egy bírósági ítélet szerint megtarthatja a hollandiai Stedelejk Múzeum Vaszilij Kandinszkij (1866–1944) orosz avantgárd festő Kép házakkal című festményét, amelyet Hollandia náci megszállása idején adott el jóval áron alul a Lewenstein házaspár, a képet visszakövetelő örökösök szerint kényszer hatására.Öt év börtönt kapott egy volt államtitkár Romániában
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla pénteken Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt egy újabb kártérítési perben. A romániai bíróságok honlapján olvasható ítélet szerint a volt államtitkárt négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték ebben az ügyben, de figyelembe véve, hogy 2014-ben már három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása miatt, összbüntetésként öt év szabadságvesztést szabtak ki.Van igazság – pert nyert a magyar nemesi család Romániában (PS-videó!)
Másodjára is visszaperelték a román államtól erdővagyonuk egy részét Kemény János báró örökösei. Korábban videoriportunkban mutattuk be, hogy a román állam nemcsak a Kemény-család erdőit, hanem a marosvécsi kastélyukat is el akarta venni.Az RMDSZ törvénnyel juttatná vissza a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanokat
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet dolgoz ki a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására.Miniszterelnökség: Elfogadhatatlan a sepsiszentgyörgyi Mikó Kollégium államosítása
Megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a román legfelsőbb bíróság ítéletét, mellyel jóváhagyták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium államosítását.Bánffy Farkas szerint sztálinista ítéletre hivatkozva vonják kétségbe a tulajdonjogukat
A román bíróság egy 1952-es, sztálini korból származó ítéletre hivatkozva vonja kétségbe a Bánffy-család tulajdonjogát – nyilatkozta Bánffy Farkas a Mandinernek. Az 1952-es ítélet háborús bűnösnek nyilvánította Bánffy Dánielt, holott korábban még a román nemzetiségű tanúk is azt állították, hogy ártatlan. A család a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul. A Mandiner.hu interjút készített az egyik örökössel, Bánffy Farkassal.Ajánljuk még