Romagyilkosságok: szóba sem kerülhetett más, mint a tényleges életfogytiglanPDPámer Dávid Magyar ugar 2016 január 12. Helybenhagyta a Kúria a romagyilkosságok ügyében a Fővárosi Ítélőtábla tavaly májusban hozott marasztaló ítéletét, így eldőlt, hogy a halálbrigád három tagja élete végéig börtönben marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Kiss Árpád elsőrendű vádlott védője a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy biztosra vehető, hogy a bűncselekmény nem lett teljeskörűen felderítve, majd utalva a feltételezett bűntársakra, az ügyvéd azt mondta: „az ítélet után valakik most nagyon örülhetnek”…
Romagyilkosságok: decemberben állhatnak újra bíróság elé a katonai titkosszolgálat volt vezetőiPDPámer Dávid Magyar ugar 2015 szeptember 7.
Fellebbez az ügyészség a romagyilkosságokról hazudozó katonai titkosszolgák ítélete ellenPDPámer Dávid Magyar ugar 2015 augusztus 25.
"Kilövési engedély van ránk, bármit meg lehet velünk csinálni!" - Interjú a romagyilkosságokért elítélt Kiss ÁrpáddalSZSzenvedi Zoltán Magyar ugar 2015 július 1.
Romagyilkosságok: vádat emelhetnek a lopási ügybe keveredett bírónő ellenPDPámer Dávid Forró drót 2015 június 22.
Mégsem érintett a titkosszolgálat a roma-gyilkosságokban?SMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 június 8.
Romagyilkosságok: Az elsőrendű vádlott védője újratárgyaltatná a bűnügyetPDPámer Dávid Forró drót 2015 május 23.
Jövő év elejére elkészül az eltitkolt brüsszeli hatalomkiterjesztést leleplező magyar jelentés Forró drót november 28. A jelentés elengedhetetlen lesz a lopakodó uniós hatáskörtúllépés folyamatának megértéséhez.
Tragédia a Morrison’s 2-ben: egyetlen ütés végzett a 25 éves vendéggel – elfogták a 28 éves támadót Forró drót november 30. Egyetlen ütéssel végzett tegnap este fél tizenegykor a 25 éves vendéggel Budapest belvárosi szórakozóhelyen egy másik vendég.
Szenzáció! A Mol szerezheti meg a szerb olajfinomító orosz részesedését Forró drót november 29. A NIS irányító csomagjának értéke nagyjából 1,41 milliárd dollár. Ez fillérre annyi, amennyi készpénz a Mol kasszájában van.
Őrjöng Friedrich, a germán kancellár Orbán moszkvai útja miatt Forró drót november 28. Merz szerint Orbán Viktor nem az európai csapatban játszik.
Román utazó bűnözők a rács mögött: milliókat költöttek ellopott bankkártyákkal Debrecenben Forró drót