románia
Nem ünnepelhetik meg a magyarok Romániában március 15-ét
Elutasította a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa hétfőn azt a törvénytervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényjavaslatát csak nyolc szenátor támogatta, tizenegyen tartózkodtak, nyolcvanketten pedig a tervezet elvetésére szavaztak.A románok másodszorra aláfekszenek és beágyaznak az amerikai hadseregnek
Hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzéséről szóló törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén a román kormány.A román parlament szakbizottsága elutasítóan véleményezte március 15. ünneppé nyilvánítását
Másodjára már elutasítóan véleményezte a román szenátus közigazgatási szakbizottsága kedden azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15. a romániai magyarok számára.Magyar színészt ütlegeltek Kolozsváron, mert az anyanyelvén beszélt
Belekötöttek, majd meg is ütötték Kolozsvár egyik legtehetségesebb színészét egy belvárosi italboltnál, mert magyarul beszélt a rokonaival – írja a Főtér.ro.Húsz migránst találtak egy kisteherautóban a román határon
Húsz illegális bevándorló próbált bejutni Magyarországra egy kisteherautó rakterében megbújva a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen kedd éjszaka - közölte a Congrád Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szerdán. A tájékoztatás szerint a csoporttal szemben a román hatóságok indítottak eljárást.Ismét bányakatasztrófa Romániában, ezúttal a Lápos folyóba jutott mérgező iszap
A tiszai ciánszennyezés után 17 évvel újabb ökológiai katasztrófa fenyeget Erdélyben – írja a Mandiner.hu. A portál a Máramaros megyei prefektúra beszámolójára hivatkozva kifejti, több tonna mérgező iszap ömlött a nagybozintai derítőből a Lápos folyóba, így a nehézfémeket és egyéb mérgező anyagokat tartalmazó víz akár a Szamosba is eljuthat. Mint arról beszámoltunk, idén áprilisban volt már hasonló baleset Romániában, miközben a bányatársaságok perrel fenyegetőzve tartják sakkban a környezetvédelmi intézkedéseket.Hatvan bevándorlót mentett meg az Égei-tengeren a román parti őrség hajója
Újabb hatvan bevándorlót mentett meg az Égei-tengeren szolgálatot teljesítő román őrhajó - közölte szombaton a román határrendészet.No comment - Románia kiáll Spanyolország területi épsége mellett
Románia határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett - közölte a madridi tiltás ellenére megszervezett katalán függetlenségi népszavazásra utalva szerdán a román elnöki hivatal, miután Klaus Iohannis román államfő fogadta Alfonso Dastis Quecedo spanyol külügyminisztert.Ajánljuk még
















