románia
Magyar nyomás Bukaresten: Kolozsvár után Székelyföld a vasútfejlesztés következő célpontja
A magyar állam elkötelezett szándéka, hogy a román-magyar közös vasútfejlesztésnek a magyarlakta vidékek, Erdély és Székelyföld legyenek a nyertesei – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium portálunk számára küldött válaszából. Szijjártó Péter miniszter korábban bejelentette, tárgyalások kezdődtek egy Kolozsvárt és Budapestet összekötő gyorsvasúti fejlesztésről, amely később egészen Bukarestig nyúlna le. A román állam mentalitását ismerve éltünk a gyanúperrel, hogy ha rajtuk múlna, a fejlesztés a Kolozsvári szakasz után már nem a Székelyföldet is érintő vonalon valósulna meg. Ha a magyar érdek érvényesül, 8 óra alatt nem Kolozsvárra, hanem már Székelyföld szívébe is eljuthatunk.A Jobbik együttműködik a román hírszerzés embereivel
A Jobbik megpróbálja a pártból kiábrándult szavazókat egy klasszikus, látszólag az Európai Unió megreformálására törekvő kezdeményezéssel mobilizálni. A béruniós kezdeményezés nemzetközi vonatkozásában azonban a 888.hu több érdekes, apró furcsaságot is észrevett. Arról már hallottunk, hogy Vona pártja egy nemzetközi erőteret, hálót építene ki hasonszőrű európai szélsőjobbos szervezetekből. Egy esetben azonban elszámolták magukat. Nem szélsőjobbos partnereket találtak, hanem nagy valószínűség szerint román magánhírszerzőket, akik kapcsolatban állnak a román hírszerző szolgálatok legmagasabb szintjeivel- tudtuk meg a 888.hu cikkéből.Orbán inkább segítene Romániának, minthogy kerítést húzzon határaink közé
Magyarország a Romániát próbára tevő migrációs nyomás esetén szívesebben segítene megvédeni Románia keleti határait, minthogy kerítést kelljen húznia a magyar-román államhatáron. Erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt abban az interjúban, amelyet a Nagyváradon megjelenő Bihari Napló közölt szerdai számában.A magyargyűlöletre ezzel a gyönyörű dallal válaszolt a Székely Légió (videóval)
A román futballszövetségnél tiltakozik az RMDSZ azután, hogy a sokadik magyarellenes megnyilvánulásra sem érkezett válasz Romániában. Az egykori Steaua "szurkolói" Brassóban támadtak vállalhatatlan molinóval a székelyekre, akik gyönyörű dalukkal és a Ria-Ria-Hungáriával válaszoltak.Román diákok verték meg a kislányt, mert magyarul beszélt
A román médiát és a politikusok egy részét is felelősség terheli azért, hogy két román fiú egy magyarul beszélő ötödikes kislányra támadt az erdélyi Besztercén - mutatott rá állásfoglalásában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A szünetben barátnőivel magyarul beszélő kislányt csütörtökön bántalmazta a két román tagozatos hatodikos diák a besztercei Andrei Muresanu Főgimnáziumban.Nyolcan meghaltak a romániai viharban
A vasárnapi vihar elsősorban a bánsági és erdélyi megyékben pusztított, de Ukrajnát sem kímélte. Temes megyében öt, Beszterce megyében kettő, Arad megyében pedig egy ember halt meg, akiket kicsavart fák, leszakadt reklámtáblák és háztetők ütöttek agyon.Semmilyen ukrán kezdeményezést nem támogat Magyarország
Elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza a törvényhozásnak. Orbán Viktor miniszterelnök szerint különösen méltánytalan a magyar kisebbséget is sújtó ukrán döntés.Ajánljuk még

















