románia
Negyedmillió eurót adományozott az első romániai gyermekrák-kórház építésére a Metallica
A Metallica amerikai rockzenekar kétszázötvenezer eurót – nyolcvanegymillió forintot –adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére – jelentette be csütörtökön a projektet kezdeményező Dariueste Viata nevű jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.Három embert megölt egy Facebook-közvetítés kedvéért száguldozó sofőr Romániában
Őrizetbe vették hétfőn Romániában azt a harminckilenc éves gépkocsivezetőt, aki vasárnap délután három ember halálával és másik három súlyos sérülésével végződött balesetet okozott egy Facebook-közvetítés kedvéért rendezett száguldozással. A kormány hétfői ülésén készül rendelettel megkétszerezni az okostelefonok autóvezetés közbeni használatáért kiszabható bírságot, az országban ugyanis a tiltás és hatósági figyelmeztető kampányok ellenére egyre gyakoribbak azok a súlyos balesetek, amelyek a vezetés közbeni népszerűség-hajhászó Facebook-közvetítések rohamosan terjedő divatjával hozhatók összefüggésbe.Kormányellenes tüntetések Bukarestben
Ismét a bukaresti kormány székháza elé vonultak a szabadságukra hazaérkezett, külföldön dolgozó román vendégmunkások a tavalyi, tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjuk évfordulóján szombaton. A tüntetőkhöz a hazai jobbközép ellenzék hívei is csatlakoztak.Klaus Iohannis román államfő normális Romániát ígér, ha újraválasztják
Formálisan is saját elnökjelöltjévé választotta csütörtökön a romániai európai parlamenti (EP-) választásokat megnyerő ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Klaus Iohannis hivatalban lévő román államfőt, aki a működőképes, normális Románia megteremtésének ígéretével kezdte meg választási kampányát.A Honvéd fellebbez, az UEFA eljárást indított a kispestiekkel szemben
A Budapest Honvéd már kedden fellebbezést nyújt be az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfői döntésével szemben, amelyben elutasította a klub óvását, amit a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtezőn történt botrányos események miatt adott be.Magyargyalázás, bíródobálás, megfélemlítés? Belefér – Az UEFA a románok javára döntött
Az Index értesülései szerint órákig tartó meghallgatás és ülés után elutasította az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Budapest Honvéd óvását, tehát nem zárta ki a román Craiovát a múlt csütörtöki, botrányba fulladt Európa Liga-selejtezőn történtek miatt.Újabb emberi maradványokat találtak a román hatóságok Caracal környékén
Újabb emberi maradványokat találtak a román nyomozók hétfőn egy Caracal melletti erdőben, amelyek vélhetően a két hete eltűnt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra ügyével állnak összefüggésben - tudta meg a Mediafax hírügynökség.Felvonulással ünnepelte a román hadsereg budapesti bevonulásának centenáriumát Bukarestben egy civil szervezet
Felvonulással ünnepelte Bukarestben a Nemzet Útja nevű román civil szervezet vasárnap, hogy száz évvel ezelőtt vonult be a román hadsereg Budapestre.A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy nincs életben a román rém 15 éves áldozata
Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Măceșeanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában.Ajánljuk még
















