soros-blog
CÖKA: Törvénysértő módon titkolózik pénzügyeiről az Átlátszó
Önkéntelenül felmerül a gyanú, vajon a baloldali álcivil szervezet annak érdekében jár el szándékosan késedelmesen, hogy minél később derüljön fény arra, hogy nem sokkal az idei választások előtt pontosan honnan és mennyi külföldi forráshoz jutott hozzá - olvasható a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleményében.Tovább bomlik a 444, újabb újságíró távozik a csipet csapatból
Magyari Péter, a 444.hu újságírója is bejelentette közösségi oldalán, hogy elhagyja a portált. Az okokról nem nyilatkozott, azonban biztosította a közönségét arról, hogy a pályát nem hagyja el, csak a jövőben nem a Soros-blogon fejti meg a világ nagy dolgait.Átrendeződés a dollármédiában: most éppen a 444.hu vezető szerkesztőjéről derült ki, hogy távozik a Soros-blogtól
Úgy tűnik, ez a fontos távozások napja: az Indexből kinőtt Telextől épp a 444-hez igazol át Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes, és az alapító-főszerkesztő Munk Veronika is távozik. Mészáros Zsófia vezető szerkesztő pedig távozik a 444-től – adta hírül eddigi munkahelye.Hoppá: kipenderítették a Telex alapítóját – A főszerkesztő-helyettes is inkább a Soros-blognál folytatja
Nemcsak Munk Veronika, a Telex alapítója és korábbi társfőszerkesztője távozik a Telextől, hanem a lap főszerkesztő-helyettese, Lovas Gergő is. Munk egy szlovák cégcsoporthoz, a Média1 információi szerint a Telex főszerkesztő-helyettese pedig a 444-hez igazol.Rákay Philip: A 444-es Soros-cselédeknél nincs lejjebb
"A 444-ES SOROS-CSELÉDEKNÉL NINCS LEJJEBB, pedig nagy a tolongás a dollármédia kénköves bugyraiban..." – írja Rákay Philip a Facebookon.Perceken belül átveszik Soros szavait, de azért higgyük el, hogy a 444 nem Soros-blog – És nyomják az öreg liberálfasiszta szövegét
Persze tudjuk, hogy a 444 a nemzetközi liberális sajtószabadság hazai lerakata és mint ilyen, kikérik maguknak, ha Soros-blognak tituláljuk őket, de azért a gazdi gondolatait elővigyázatosságból hamarabb átveszik, mint hogy a kiajánló megérkezne a szerkesztőségekhez.Soros egyik blogján dicsőítik Márki-Zay Pétert
2022. január 14-én jelent meg egy, a baloldal miniszterelnök-jelöltjét dicsőítő cikk az Open Democracy nevű Soros-blogon, Daniel Nolan újságíró tollából – számol be róla cikkében a Tűzfalcsoport Blogstar oldal. A cikk kitér rá, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesterrel irodájában készítettek exkluzív interjút, melynek címe: Ismerjék meg a konzervatívot, aki kiütheti Orbán Viktort a nyeregből.Minősíthetetlen módon ír a magyar családokról a 444
A Soros párti 444 blog alpári stílusú cikket írt a budapesti demográfiai konferenciáról és gyalázatos módon ír a családokról – vette észre az Origo. Az ellenzéki médium szerint a demográfia csupán szaporodás, és a gyerekeket pedig szaporulatnak nevezik. Az amerikai tőzsdespekuláns propagandistái számára azért fájó pont a rendezvény, mert ott nem az illegális bevándorlás és az LMBTQ-propaganda mellett állnak ki.Melegnek titulálja egy fotómontázson Apáti Bencét a 444 „függetlenobjektív” újságírója
A Hír TV Keménymag című műsorának egy retusált részletét osztotta meg a 444 munkatársa, amelyen a Magyar Nemzet főmunkatársaként, a Hír TV műsorvezetőjeként és az Operettszínház balett igazgatójaként dolgozó Apáti Bencét egyszerűen melegnek titulálja. A viccesnek szánt bejegyzést azonban saját oldalán Apáti is kommentálta: „a jobbos heteroszexuális balettművészt nyugodtan lehet melegezni. Végül is mi baj lehet?".Ajánljuk még