soros györgy
David Pressman elpárolgott, Biden pedig kitüntette a patás ördögöt, de Zuckerberg már velünk van | Hardcore Hobbista
David Pressman nem nagykövet volt, hanem ügynök, ezt kár is tagadni. Kevés ember tett ennyit a magyar-amerikai viszony romlásáért, mint ő. Vajon hol folytatja? Melyik országban próbálja majd megbuktatni a demokratikusan választott kormányt? Esetleg Nigériába megy a melegjogokért harcolni? Vagy valamelyik nagy céghez ejtőernyőzi be magát? Pressmannel együtt távozik a világpolitika színpadáról Joe Biden is. De még gyorsan kiosztott néhány becsületrendet olyan embereknek, mint Soros György vagy Hillary Clinton. A Facebook - pontosabban Mark Zuckerberg - viszont úgy néz ki, átállt a jó oldalra, és megszünteti az elfogult, balos cenzúrát. Vagy csak üzletileg ez most jobban megéri nekik? Jeszi ma Szamosi Timi és Gav Duncan társaságában vitatja meg a hét legfontosabb híreit.Filantrópok
A világ milliárdosait két részre lehet osztani. Akik bevallják, hogy megalománok, és akik nem. Az előbbiek szórakozásból Mars-expedíciót szerveznek, vagy országrészeket vásárolnak fel, vagy grandiózus építkezésekbe kezdenek, többnyire a saját szórakoztatásukra. A másik fele pedig társadalmi változásokat finanszíroz – adományoz, kisebbségeket támogat, ahogy ők fogalmaznak – megint csak a saját szórakoztatásukra. A kettő közti különbség a klasszikus liberális felfogás szerint teljesen egyértelmű: az előbbi talán sokak jóérzését sérti, de jogait nem. Az utóbbi viszont a körülötte lévő társadalmat formálja át úgy, hogy áldozatot (mások áldozatát) vállal egy távolabbi, nagyobb jó érdekében. Aki pedig nem érti, hogy a két fajta milliárdos között mi a különbség, az nagyon nehezen nevezheti magát liberálisnak.És akkor a Telex egy "közel kétharmados felhatalmazású" kormányt félt egy amerikai milliárdostól
Az elmúlt 15 évben folyamatosan hallgathattuk, hogy Magyarország választási autokrácia, diktatúra, hibrid rezsim, Orbánisztán, Putyin csatlósa, szatellit ország, hűbérbirtok és még egy sor egyéb. Ebben a 15 évben egy kétharmados felhatalmazású kormány volt hatalmon, amelyet mindenféle jogállamisági köntös mögé bújva próbált megbuktatni egy sor külföldi entitás, köztük egy közismert amerikai milliárdossal. A demokrácia őrkutyái, az Index-Telex/444 nem hogy nem emelték fel a szavukat, de még drukkoltak is a magyar kormány megbuktatásának. Most azonban, hogy Elon Musk Keir Strammer brit miniszterelnök lejátszásának gondolatával játszott el, a Telex egyből kiakadt.Sorosistább akart lenni Sorosnál is – Ezért büntette Rogán Antalt a "Présember"
Hiába próbálja leplezni David Pressman a valódi indítékait az igazságosztó szerep eljátszásával, nem sikerül. Most, hogy nagykövetként csúnyán leszerepelt a "Présember" minden testrészével – igen, azzal is – igyekszik megfelelni Soros György elvárásainak. Ahogy eddig is.Elon Muskot az év emberének!
Elon Musk még csak egy szép reményű gyakornok volt a Szilikon-völgyben, amikor Soros Györgyöt már 1994-ben azzal méltatta Morton Abramowitz, a Carnige Alapítvány a Békéért elnöke, hogy az egyetlen ember az Egyesült Államokban, akinek saját külpolitikája van. Ugyanezzel ünnepelte őt a Financial Times, amikor 2018-ban az év emberévé választották, finoman elhallgatva, hogy Soros és a Nemzetközi Valutaalap éles különversenyt vív azon, melyikük tudja több ország belső társadalmi rendjét felforgatni. A saját, személyes külpolitika és a különböző országok életébe beavatkozás tehát a globalista, liberális univerzumban egy elismerést érdemlő, szép dolog – amennyiben Soros csinálja. Ugyanez a liberális oldal viszont hetek óta hihetetlen derpegést művel azon, hogy Elon Musknak saját külpolitikája van, és beavatkozik egyes országok életébe.Biden még utoljára jól kitüntette Soros Györgyöt
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, az Elnöki Szabadság-érdemrenddel ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.Az igazi Press-man: milliókkal tömte ki az amerikai nagykövetség közvetítésével Soros a Magyar Pétert szárnyaira kapó sajtót
Pályázni szeretnél Soros-pénzre, de nem tudod, hogy hogyan állj neki? Elég, ha egyszerre viselkedsz Magyar Péter kampánykiadványaként, de közben függetlennek mondod magad, és máris érkezik a több milliós támogatás. A Mandiner gyűjtéséből kiderült, az összes elnyomásról regélő balos újság ott van az Open Society legfrissebb fizetési listáján, a források szétosztásáért pedig ezúttal Polyák Gábor, a Mérték Intézet vezetője felelt. Igen csak serény munkát végzett, tekintve, hogy még az elvileg legalább négyszer "megszüntetett" Klubrádió is milliókat kapott Soros György szervezetétől.Ajánljuk még

















