sport exkluzív
Az új Ali! Az új Tyson! Valójában egy felfújt mérlegű, amerikai „hurkatöltő” a KO-király
Ha valaki megkérdezné, mi a baj a modern boksszal, azt mondanám, nézze meg a WBC veretlen nehézsúlyú bajnokát, Deontay Wildert. A magas, brutálisan erős, hihetetlenül szálkás amerikai félelmetes mérleggel bír, 39 meccsből 39-szer győzött, ebből 38-szor kiütéssel. Most szombaton (magyar idő szerint vasárnap hajnalban) egy korábbi világbajnokot söpört ki a szorítóból, már az első menetben brutálisan kiütötte Bermane Stiverne-t. Hatalmas teljesítmény! Vagy mégsem?Futballmeccs volt Magyarországon! Hangorkánban, telt ház előtt győzte le a Fradi a Debrecent (videókkal)
Sokat vártunk egy ilyen mérkőzésre, olyan hangulat volt a Ferencváros Debrecen elleni bajnokiján, amilyen csak a Fradi–Újpesten tapasztalunk – jobb időkben. A tábor vezetésével végig énekelt, szurkolt a hazai nézősereg, és ezt a játékosok lelkes játékkal, és egy remek második félidőben hálálták meg. Győzött a Fradi, úgy tűnik, visszatalált egymáshoz a csapat és a szurkolósereg. A sok jogos kritika után ismerjük el: összességében ez most egy európai színvonalú előadás volt.Örülnek a Fradi-szurkolók? Dollnak esze ágában sincs otthagyni a Ferencvárost
Megírta a magyar sajtó, hogy egykori klubjánál, a német Hamburgnál ismét felmerült Thomas Doll neve. A Ferencváros német edzője szerint esze ágában sincs elhagyni Magyarországot. Doll a tényekre hivatkozva ismét a túl kemény kritikákra panaszkodott, pedig nehéz letagadni, hogy az európai kupa-selejtezőkben újra és újra leszerepelt a csapattal.Lefutballozta a Roma az angol bajnokot, az Atlético ismét égett az azeri Qarabag ellen
Simán, 3 –0-ra nyert az AS Roma az angol bajnok Chelsea ellen a Bajnokok Ligája keddi csoportmeccseinek legnagyobb rangadóján. A legkomolyabb meglepetés is ebben a kvartettben történt: az Atlético hazai pályán sem tudta legyőzni az azeri bajnokot. A Barcelona sem büszkélkedhet keddi teljesítményével, sovány 0–0-át játszott Görögországban.Gulácsi a Chelsea-ben? Állítólag az angol címvédő és az Arsenal is figyeli
Gulácsi Péter bombaformában véd az elmúlt hetekben – már ami a klubfutballt illeti. A kapus a két Bayern elleni rangadón a Leipzig legjobbja volt, állítólag az Arsenal és a Chelsea is figyeli. Reméljük, a Svájc elleni rangadót nem látták, ott ugyanis pocsékul védett. Egy rossz meccse persze mindenkinek lehet, és tény, hogy a német csapatban nem lehet rá panasz.A bécsi sajtó szerint Szabics Imre az osztrák válogatott másodedzője lesz, neve a Leekenst választó mieinknél is felmerült
A belga Leekens itt, a magyar Szabics ott. Az ausztriai sajtó szerint a magyar válogatott visszavonult csatára az osztrák nemzeti csapat másodedzője lesz. Szintén ma, hétfőn jelentették be, hogy a mienket a belga Georges Leekens fogja vezetni.Egy nyomorúságos vereség nyomában: húsz éve jöttek egy-hétre a jugoszlávok
Pontosan húsz évvel ezelőtt történt futballtörténelmünk egyik legnyomorúságosabb veresége. Van néhány gyászos meccs ebben a kosárban, és teljes magabiztossággal rangsorolni őket lehetetlen. A jugoszlávok elleni zakó(k) különösen fájdalmas eleme, hogy tizennyolc nap reménykedés után úgy taglózott le minket, hogy nem maradt más, mint a saját kínunkon röhögni. Végülis egy kicsit most is ezt tesszük.Babos Tímea az első magyar teniszvilágbajnok!
Babos Tímea megcsinálta: első magyarként világbajnok lett teniszben! Partnerével, Andrea Hlavackovával hatalmas küzdelemben nyerték meg a döntőt, miután bátor, agresszív teniszre váltottak.Végleg bezárult az Aranycsapat könyve: elbúcsúztatták Tóth II Józsefet
Elment az Aranycsapat utolsó játékosa is, kicsit belőlünk is elveszett egy "darab". Csepelen vettek végső búcsút Tóth II Józseftől, a klub és a válogatott egykori klasszisától. A csepeli egyesület szép soraival búcsúzunk a végtelenül szerény sportembertől, aki a klubhűség egyik mintaképe volt.Ajánljuk még