sport exkluzív
Így szurkol a legkisebb korosztály a vizes VB versenyzőinek (VIDEÓ)
Sok gyermek példaképei azok a élsportolók, akik a 17. FINA Világbajnokságon is indulnak. Ennek apropóján az Összefogás XI. Sportegyesület Nem vagyunk mi kispályások című szurkolói pályázatot hirdetett kicsik számára, amelynek eredményhirdetésére a vizes VB jegyében szervezett Újbudai Vízimajálison a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban vasárnap került sor. A pályaművekben a maximum 10 fős csapatoknak be kellett mutatni azt, hogyan fognak szurkolni a hazai sportolóknak az idei Vizes Világbajnokságon.Nincs csúszás, sem jelentős túlárazás – Budapest és Magyarország nagyon sokat nyer a vizes vébével
„Mindennek működnie kell, és az a jó hírem, hogy minden működni is fog” – mondta a Pesti Srácoknak Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes, amikor a vizes világbajnokságról kérdeztük. Biztos abban, hogy a reneszánszát élő Budapest és a társrendező Balatonfüred bizonyítani fog a világnak. „Remélem, most megtanuljuk végre, hogy igenis érdemes lelkesedni nagy ügyekért. Nem szabad hagyni, hogy az ismeretlentől való félelem, meg néhány cinikus hang állandóan lelombozzon minket” – mondta.Virtuális játékokkal és élsportolókkal felvértezve indul a vizes VB-t népszerűsítő roadshow
Hetek múlva kezdődik hazánk valaha volt legnagyobb sporteseménye. Annak érdekében, hogy kicsit és nagyot egyaránt elérjen a VB láz a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. tíz állomásos országos roadshow-t indított pénteken délután. Az öt fővárosi és öt vidéki helyszínt érintő akció célja, hogy ismert sportolókkal és modern, interaktív játékokkal népszerűsítse a vizes világbajnokságot és az ehhez kapcsolódó vízi sportokat.Nézzen be a világ egyik legkorszerűbb uszodájának rejtett zugaiba!
Gőzerővel folynak a júliusi vizes világbajnokság előkészületei, ami sok helyszínen, nagyon szerteágazó munkálatokat jelent, de az esemény ékköve mégiscsak a Dagály fürdő mellett felhúzott Duna Aréna lesz. A korszerű uszodát már a következő világbajnokságot rendező dél-koreaiak és a következő olimpiát rendező japánok is megcsodálták, most pedig a PestiSrácok.hu is végigjárhatta az épület külvilág elől rejtett részeit.7500 tő virággal, hátrányos helyzetű gyermekek közreműködésével épült meg a FINA VB logója a Margit- szigeten
Gőzerővel készül hazánk a FINA VB-re, már csak két hónap van hátra Magyarország sporttörténetének legnagyobban eseményéig. A helyszínek a véghajrában folyamatosan épülnek, szépülnek, így a Margit- sziget rekonstrukciója is az utolsó simításoknál tart. Hétfőn délelőtt például az Őrangyalok Ligája közreműködésével hátrányos helyzetű családok ültették be virágokkal - a FINA VB logóját megformálva - a Centenáriumi emlékmű tövében elterülő óriási virágágyást.„A sport nem lehet politikai hadszíntér” – Vári Attiláék gőzerővel dolgoznak a vizes vb sikeréért
Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázónk az egyre közeledő hazai vizes világbajnokság masters részlegének koordinátoraként gőzerővel dolgozik a hatalmas sportesemény sikeréért. Nagyon sajnálja az olimpiai pályázat „meglékelését”, de biztos abban, hogy a vizes vébével az egész világnak bizonyítunk. Kásás Tamásékkal együtt ő is a medencébe ugrik a masters vébén, ahol újra szurkolhatunk a legendás vízilabda-válogatottnak.Többek mellett a vizes vébén is induló sportolókat és sportért dolgozókat díjazott a kormány
A Magyar Sport Napja alkalmából sportedzőknek, valamint nevelőedzőknek és testnevelő tanároknak adott át tevékenységükért szakmai elismerést Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, valamint aktív sportolók nyújtott át ösztöndíjat. A magyar sport napját annak tiszteletére ünnepeljük 2000 óta, hogy 1875. május 6-án a magyar fővárosban rendezték meg a kontinentális Európa első szabadtéri sportversenyét. A díjátadón számos magyar sportvezető és sportoló vett részt, az úszó Cseh Lászlót, valamint az egykori vívóklasszis, ma mesteredző Pézsa Tibort a PestiSrácok.hu meg is szólaltatta.BP2017- Kűrök, orrcsipesz és kemény karmunka a víz alatt: így készülnek a szinkronúszók a VB-re (VIDEÓ)
Hatvanöt nap van vissza hazánk eddigi legnagyobb sporteseményéig, a FINA világbajnokságig. A vizes sportok hazai képviselői már gőzerővel készülnek a megmérettetésekre. A VB egyik legkülönlegesebb sportága a szinkronúszás, amely akrobatikus elemeivel, látványos dresszeivel és lélegzetelállító koreográfiáival egyfajta vízi cirkuszra emlékeztet. Ember legyen a talpán, aki a víz alatt kalimpálva, a levegő benntartása mellett a kecsességre, a pontosságra, a zenére és még száz dologra tud egyszerre figyelni.Ajánljuk még