Pesti Srácok

szaniszló sándor

"Sokszínű" nevelés várható a veszélyhelyzet leple alatt sunyi módon egybeszervezett XVIII. kerületi óvodákban

Magyar ugar 2020 május 13.
Diktatórikus döntésre panaszkodnak és létszámleépítésre számítanak a XVIII. kerületi óvodákat féltő helyi lakosok a városvezetés legújabb tervei miatt. A kerületet vezetése ma már abszolút gyurcsányista, hiszen Szaniszló Sándor 2010 előtt ugyan még az MSZP színeiben volt alpolgármestere a XVIII. kerületnek, majd 2019. október 13-án a szocialisták színeiben jutott fel a csúcsra, és választották polgármesterré Pestszentimrén és Pestszentlőrincen, de ma már a DK oszlopos tagja. Úgy látszik, a városvezetői poszt igen gyorsan átvedlésre késztette a szocialista politikust, hiszen 2020 februárjában Gyurcsány Ferenc ölelő karjaiba szaladt és DK-s polgármesterként folytatta pályafutását. Szaniszlóék először azzal kerültek a fókuszba, hogy 100 százalékkal emelték a képviselői tiszteletdíjakat, majd 50 százalékkal az építményadót is, most pedig az óvodák következnek a veszélyhelyzet leple alatt, amelyeket a városvezetés egybeszervezne és központosítana. Érdemes azonban figyelembe venni, hogy az óvodák átszervezését a régi, megbízható DK-s káder, Ferencz István alpolgármester terjesztette elő, aki Gyurcsány utasításait követve nyilvánvalóan nem hibázhat. A PestiSrácok.hu-t felháborodott szülők keresték meg, akik elmondták, hogy érthetetlennek és értelmetlennek tartják az átszervezést, ami rendkívül negatívan hathat az eddig jól működő rendszert követően az ágazatban dolgozók, valamint a családok életére egyaránt.

Vége a titkolózásnak, elárulta a két renegát MSZP-s, miért csatlakoztak Gyurcsányékhoz (VIDEÓ)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2020 február 26.
Ma sem tekintették magukra nézve kötelezőnek a DK frakció régi és új tagjai azt a baloldali mantrát, miszerint a sajtó munkája elé nem szabad akadályt gördíteni, hiszen az a szólás- és információszabadság elvét sértené. Egyenesen annyira komolyan vették a DK-sok a szerdai fővárosi közgyűlés ideje alatt a frakciócsendet, hogy Niedermüller Péter például háromszor tért ki stábunk kamerája elől, mikor azt kérdeztük volna tőle, hogy vajon milyen nemzetbiztonsági megfontolásból titkosította a Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződéseket. Ő azonban legalább nem produkált klinikai tüneteket, Dr. Kiss László III. kerületi polgármester egészségéért azonban már kissé aggódni kezdtünk, mikor portálunk többszöri kérdésére sem reagált. Bár elképzelhetőnek tartottuk, hogy teljes katatóniába esett, mikor ráeszmélt, hogy ismét Gyurcsány Ferenc lett a főnöke, mindenkit megnyugtatott a DK rögtönzött sajtótájékoztatóján, ahol Szaniszló Sándorral közösen elmondták, egyszerűen azért léptek át a DK-ba, mert az MSZP gyakorlatilag képtelenné vált bármilyen politikai támogatást nyújtani számukra. Mindezek ellenére a nap sajtószabadsági különdíjazottja Gy. Németh Erzsébet volt, aki rendkívül diplomatikusan egyszerűen annyival intézte el a DK frakciójához kérdést intéző HírTV-s riportert, hogy nem válaszol a csatorna kérdéseire, majd a baloldali abszolút liebling RTL tehette fel kérdését az információszabadság jegyében.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.