szánthó miklós
Szánthó Miklós: Az ellenzék Budapestet akarja ugródeszkaként használni
Politikai versenyre számít a bal- és a jobboldal között a következő években az Alapjogokért Központ vezetője. A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Szánthó Miklós beszélgetett Földi-Kovács Andreával, aki szerint az ellenzék a 2022-es választásra való felkészülésre fogja felhasználni az önkormányzati infrastruktúrát.Kényelmes többség és idegenben rúgott gól – így értékeltek az Alapjogokért Központ konferenciáján
Idegenben gólt szerzett, és végül három-kettőre győzött a Fidesz. Így foglalható össze a vasárnapi önkormányzati választásokat követő nagy kibeszélőshow második napja, amit ezúttal az Alapjogokért Központ szervezett. A házigazda mellett Gulyás Gergely és Kósa Lajos értékelt.Gulyás Gergely: A Borkai-botrány 3-5 aranyérmet jelentett a szocialistáknak
A Borkai-botrány 3-5 aranyérmet jelentett a szocialistáknak – mondta Gulyás Gergely az Alapjogokért Központ konferenciáján. A Miniszterelnökség vezetője szerint a választás egyik tanulsága az is, hogy aki nem szerez 50 százalék plusz egy szavazatot, az nem tud nyerni, így pedig 47-48 százalékkal el lehet veszíteni választásokat – írta meg az Origo.Szánthó Miklós: Azt akarjuk, hogy tovább erősödjön az ország, vagy Gyurcsánnyal a háttérben az alkalmatlanság üljön tort?
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is nyilatkozott az Origónak a mai választásról. Az igazgató elmondta, hogy az önkormányzati választás tétje csak részben helyi, részben azon túlnyúló: azt akarjuk-e, hogy tovább erősödjön az ország politikai stabilitása, vagy hogy az alkalmatlanság – Gyurcsány Ferenc vészjósló kontúrjával a háttérben – üljön tort mindezek felett – tette fel a kérdést az igazgató. Szánthó Miklós gondolatait a portál változtatás nélkül közölte.Szánthó Miklós a PS-nek: Egy hosszúra nyúló háború közepén vagyunk (interjú)
Az Európai Unió Tanácsában hallgatták meg hétfőn a magyar kormány képviselőjét, Varga Judit igazságügyi minisztert a magyar jogállamiság helyzetéről, szinte pontosan egy évvel azután, hogy az Európai Parlament a hazugságoktól hemzsegő Sargentini-jelentés alapján elindította a 7. cikk szerinti eljárást hazánk ellen. A bevándorláspártiak bosszúhadjárata kapcsán Szánthó Miklós portálunknak arról beszélt, hogy valójában a „liberális ármánykodás Európa-méretű mestertervével állunk szemben”, annak ellenére, hogy úgy tűnhetett, a kozmopolita technokraták megunták a jogállamisággal kapcsolatos vitát. Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli, a mérsékelt hangvételben szerepe lehet annak is, hogy az uniós politikusok rájöttek: mégsem akarnak muníciót szolgáltatni a magyarországi választási kampányhoz.Az Alapjogokért Központ szerint Trócsányi László kiváló jelölt az Európai Bizottságba
Trócsányi László volt igazságügyi miniszter kiválóan alkalmas jelölt az európai bizottsági tagságra – jelentette ki Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden reggel.Hamis adatokat közölt, lebukott Soros egyik magyar álcivil szervezete
Manipulált és hamis tartalmakat közölt az úgynevezett Korrupciókutató Központ. A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Közbeszerzési Hatóság által indított perben a Fővárosi Törvényszék végzését. A szervezet elnöke azt mondta, hogy nemcsak az intézményi rendszer hírnevét csorbították, hanem támadást intéztek Magyarország ellen. Ezért az ügy Brüsszelben folytatódik – számolt be a Hirado.hu.Szánthó Miklós: A GRECO-jelentés beavatkozási kísérlet Magyarország belügyeibe, olyan, mint a Sargentini-jelentés
A Belügyminisztérium tegnap közzétette az úgynevezett GRECO-jelentéseket, amely az Európa Tanács korrupcióellenes intézménye. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója lapunk kérdésére ennek kapcsán elmondta: az a probléma a GRECO-jelentéssel és a hasonló dokumentumokkal, hogy azok egy „felsőbb” politikai célt szolgálnak: hogy adott esetben politikai csatáknál legyen egy szakmainak tűnő hivatkozási alap. A dokumentumnak célja, hogy ismét beavatkozzanak egy szuverén állam belügyeibe, nevezetesen most Magyarországéba.Szánthó Miklós: Átfogó támadást indítottak uniós szervek a magyar szuverenitás ellen
Az Európai Bizottság szintet lépett a szuverenitás-sértések sorozatában azzal, hogy bejelentette: a „Stop, Soros!” törvénycsomag részét képező büntetőjogi és menekültügyi módosítások mellett az azok alapját képező alaptörvény-módosítást is megtámadják az Európai Unió Bíróságán – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzetnek Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Szavai szerint a bizottság lépése nyilvánvalóan jogi nonszensz, hiszen egy állam szuverenitásának alapköve, hogy alkotmányos szabályait szabadon állapítja meg – írja a Magyar Nemzet.Ajánljuk még
















