szánthó miklós
Informátor: Olyan kompetenciákat kell a cigány gyerekeknek adni, amelyekkel képesek a társadalomba integrálódni
Gyöngyöspata már 2011-ben országos, sőt, nemzetközi hírnévre tett szert. A cigányok által elkövetett egyre gyakoribb bűncselekmények miatt a településen a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vonulásokat tartott. A romák és a radikálisok közti konfliktus elviselhetetlenné vált. Politikai haszonszerzés céljából az eseményekre felkapaszkodott az akkor még radikális, Vona Gábor vezette Jobbik is. A szélsőjobbosok után természetesen jöttek a jogvédőnek nevezett szélsőbaloldaliak is, meg a balos pártok, akik ekkor még szemben álltak a Jobbikkal. A két oldal olyan etnikai feszültségeket okozott Gyöngyöspatának, amelyek kiheverése évekbe telt. Aztán elérkezett 2019 szeptembere, amikor a Debreceni Ítélőtábla döntött, vagyis összesen 100 millió forint kártérítést kell kifizetni 62 roma gyereknek, akiket az ítélet szerint szegregáltan, elkülönítve oktattak 2004 és 2017 között.Szánthó Miklós szerint ez a néppárt már se nem keresztény, se nem szövetség
Hosszú írásban fejtegeti a Mandiner című hetilapban az Alapjogokért Központ igazgatója, hogyan jutott el az Európai Néppárt rögös útja a kereszt(y)én(y) alapoktól az iszlám tiszteletéig. A szerző arra keresi a választ, érdemes-e egyáltalán ebben a megváltozott néppártban keresnie az európai kereszténydemokrácia jövőjét a Fidesznek, vagy a változások visszafordíthatatlanok.Szánthó Miklós szerint a legnagyobb környezetszennyező a globális liberalizmus (PS-interjú!)
Bonyolult téma a jobboldalon a „klímavédelem”. Úgy tűnik, hogy a globális liberális erők világszerte átvették a téma fölötti irányítást, miközben a teremtett környezet tisztelete valójában alapvetően konzervatív erény. Sajnos azonban a liberális „látványpolitizálás” marketingje erőteljesebb, és a jobboldal híján van a saját narratívának és nyelvi eszköztárnak. Többek között ezekről a problémákról beszélgetünk Szánthó Miklóssal. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a jobboldal előtt kettős feladat áll: egyfelől le kell rántani a leplet a liberálisok ármánykodásáról; rá kell mutatni, hogy korunk súlyos környezetterhelésében kiemelkedő szerepe van a multinacionális vállalatok túlfogyasztói kultúrájával kéz a kézben járó progresszív életmódtrendeknek. Másfelől pedig el kell tudni mesélni az igazságot, azt, hogy saját, helyi környezetünk óvása bibliai parancs, a klímahiszterizálók szókészletével szemben pedig önálló kerettörténetet kell építeni.Szánthó Miklós: Nem jogállamiság-, hanem egy demokrácia- meg egy szuverenitásvita zajlik
A Hír TV Bayer Show című műsorának Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója volt a vendége. Ha bárki feltenné azt a kérdést, tényleg bárkinek az Európai Unió képviselői közül, hogy „összefoglalná három percben, hogy mi az a jogállam”, születnének értelmezhető válaszok? – tette fel a kérdést Bayer Zsolt, műsorvezető.Kormányszóvivő: A szuverenitás megléte egyet jelent a magyar nemzet gyarapodásával
A szuverenitás megléte egyet jelent a magyar nemzet gyarapodásával – hangsúlyozta Hollik István kormányszóvivő az Alapjogokért Központ (AK) konferenciáján, kedden, Budapesten.Ki veri szét az Európai Uniót? A föderalisták vagy a szuverenisták?
Konferenciát szervezett az Európai Unióval folytatott viták köré a Polgári Magyarországért Alapítvány a Petőfi Irodalmi Múzeum épületében. A kerekasztal-beszélgetés során olyan nehézsúlyú közéleti atléták mérték össze tudásukat Földi-Kovács Andrea felügyeletével, mint Puzsér Róbert, Schiffer András, Orbán Balázs és Szánthó Miklós. Abban egyetértettek, hogy történelmi szakadék van az alapító és az új tagállamok között, és abban is, hogy meg kell reformálni az Európai Uniót, de a múltban, a jövőben, a célban és az eszközökben már nem.Médiajogi konferencián elemezték a magyarországi helyzetet
Médiajogi konferenciát szervezett a Pest Megyei Kormányhivatal. A Sajtó és média a jog tükrében elnevezésű rendezvényen Horváth Attila alkotmánybíró, Koltay András rektor, Szánthó Miklós médiaalapítványi elnök, valamint Buczkó Péter ügyvéd elemezték a magyar és a nemzetközi média helyzetét, valamint az aktuális joggyakorlatot.Szánthó Miklós: A jogállamisági vita sosem aludt ki
A CEU három korábbi oktatója hosszú cikkben reagált Varga Judit igazságügyi miniszter jogállamisággal kapcsolatos írására: válaszukban párhuzamot vonnak Magyarország megregulázása és a társadalomra veszélyes bűnözők megbüntetése között. Hogy egy újra kibontakozó „jogállamiság-vitáról” van-e szó, vagy valami egészen másról, arról Szánthó Miklóst, az Alapjogokért Központ igazgatóját kérdezte a Mandiner.Kié a hatalom? – A szuverenitás kérdését vizsgálja az Alapjogokért Központ új kutatási projektje
"Kié a hatalom?" címmel indít kutatási projektet az Alapjogokért Központ. Az állami szuverenitással kapcsolatos tanulmány célja rávilágítani, hogy milyen behatások érik egy-egy adott területen a hatalmat, és ezekre az adott államok milyen válaszokat adnak. A projekt egyik legérdekesebb része, hogy ezúttal a központ az IT-óriásokat is nagyító alá veszi, és részletesen foglalkozik majd a Szilícium-völgy tech-cégei által kiépített intézményi és virtuális hatalommal, hiszen ezek a vállalatok néha már többet tudnak a polgárokról, mint maga az állam.Ajánljuk még
















