szánthó miklós
Szánthó Miklós: a világ erőegyensúlya megbomlott, Európa vezetői lakosságcserén dolgoznak
Immáron második alkalommal rendeztek olasz-magyar ún. "think-thank" találkozót, ahol több intézet is partnerségi megállapodást írt alá. Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint az egyik, ha nem a legjobb partnerek az olasz intézetek, amelyek segítségével vissza lehet vezetni Európát a helyes útra. Az igazgató kiemelte, a nyugati világ kulturális támadás alatt áll amelyet a woke-ideológia képviselői próbálnak megszervezni. Hangsúlyozta, megvan a képességünk, hogy az Európai Uniót visszavezessük a helyes útra, ugyanis fontos, hogy legyen egy erős EU, amelyet azonban erős nemzetállamok kell alkossanak.Magyar Levente: Ha veszít a PiS, Magyarország kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet az Európai Unióban
A Mathias Corvinus Collegium MCC Election Night: Lengyelország című választási rendezvényének második panelbeszélgetésén Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója, Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese vett részt. A beszélgetést Tóth Bálint, az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatója és oktatója moderálta. A szakértők azt elemezték, hogy a lengyelországi választások eredménye hogyan fogja befolyásolni az ország, a V4-együttműködés és egész Európa jövőjét. Kiemelten foglalkoztak az ukrajnai háború, valamint a migrációs válság kezelésének kérdésével.Szánthó Miklós: Magyarország válhat Izrael támogatásának európai központjává
Az Alapjogokért Központ által szervezett Nemzetközi Pro-Izrael konferenciának dermesztő aktualitást ad a szombat hajnal óta tartó brutális terrortámadás, amelynek több száz halottja és ezernyi sebesültje van - olvasható a központ által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben, amelyben leszögezték: Magyarország válhat Izrael támogatásának európai központjává.Szánthó Miklós: a magyar jobboldal Izrael legszorosabb szövetségese Európában
A magyar jobboldal Izrael legszorosabb, talán egyetlen szövetségese Európában - fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Mandiner honlapján vasárnap délelőtt közzétett interjúban. Annak kapcsán, hogy Izraelre szombat hajnal óta több ezer rakétát lőttek ki és Hámász szárazföldön is támadja, Szánthó Miklós úgy fogalmazott: "Izraelt alattomos, sunyi, rókalelkű terroristák támadták meg". Ám, ahogy korábban, úgy most is meg fogja tudni védeni magát, "és mi velük vagyunk szavakkal, imákkal és tettekkel is" - tette hozzá.A Newsmax szerint Amerikának át kellene vennie a magyar és lengyel bevándorlási modellt
Amerikának át kellene vennie Lengyelország és Magyarország szigorú bevándorlási modelljét – állítja az USA vezető konzervatív hírcsatornája, amit az Alapjogokért Központ főigazgatója szúrt ki. Szánthó Miklós a Facebookon közzétett bejegyzésben hangsúlyozta: ő maga is volt már többször is a csatorna vendége, és örömmel konstatálta, hogy a magyar jobboldal következetes nemzetközi építkezése nyomán az amerikai sajtó józan része már valósághűen mutatja be hazánkat.Szánthó Miklós: a XXI. századi politika törésvonala a globalisták és a szuverenisták között húzódik
A XXI. század politikájának új törésvonala már nem a baloldali–jobboldali, illetve a liberális–konzervatív ellentét, hanem a globalisták és a szuverenisták között húzódik, és nemzetközileg Magyarország lehet az az "ajánlat" a konzervatív oldalnak, amellyel le lehet győzni a "liberális ármánykodást" – mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán, kedden.Szánthó Miklós: a határvédelem az illegális migráció ellenszere
Szánthó Miklós a The Washington Times újságírójának, Tim Constantine-nak a Capitol Hill Show c. műsorában nyilatkozott arról, hogy a migrációt a nem kormányzati szervezetek, NGO-k segítségével szervezik az Egyesült Államok déli határainál és Európában egyaránt, annak érdekében, hogy egyre több és több illegális bevándorlót juttassanak be az országokba. Az ellenszer szerinte erre a határvédelem, mert „határok nélkül nemzet sem létezik”."Példaértékű a magyar jobboldal története" - Amerika egyik legnézettebb csatornájának nyilatkozott Szánthó Miklós
„A magyar sikertörténet a bátorságon, a stratégián és a jövőképen alapul, mert Magyarország az Isten, haza, család hármas egység igazi értékeit védi” - emelte ki Szánthó Miklós Amerika egyik legnézettebb csatornáján, az OANN-en. Az Alapjogokért Központ főigazgatója az interjúban azt is hangsúlyozta, hogy példaértékű a magyar jobboldal története, ne dőljünk be a Soros-hálózat szirén hangjainak, mely szerint nincs Magyarországon demokrácia.Szánthó Miklós: Magyarország a normalitás és a józan ész hazája
A Nyugat részei vagyunk, csak mi megmaradtunk normálisnak - mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai Newsmax-nek nyilatkozva. Az Alapjogokért Központ közlése szerint az Egyesült Államok egyik legnézettebb hírcsatornáján a főigazgató hangsúlyozta, a magyar jobboldal kiáll az "Isten, haza, család" értékei mellett, és bízik abban, hogy vissza fog térni Donald Trump, aki megteremtheti a békét Ukrajnában.Ajánljuk még

















