szávay istván
A Jobbik állítja, csak jogtechnikai kérdés a zsidó nő megütésével büszkélkedő Szávay lemondatása
Jogtechnikai kérdésnek nevezte a Jobbik frakciójának szóvivője, hogy hét eleji bejelentése dacára képviselőtársa, Szávay István még nem nyújtotta be lemondását parlamenti mandátumáról. Ismert, a Hír TV közölt egy videoriportot arról, hogy a képviselő a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította, hogy lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen.Posztbolseviknek nevezte a Fideszt a Jobbik frakcióvezetője, aki szerint Orbán Viktor elszigetelődött
Az európai parlamenti választásokra készül a Jobbik, amely ma sajtótájékoztatót tartott a párt programjáról, amellyel az egyre inkább ingadozó, illetve a Jobbiktól eltávolodó választókat próbálják megszólítani. Gyöngyösi Márton elnökhelyettes, frakcióvezető és Bana Tibor, a párt alelnöke állt az újságírók elé és beszélt az elképzelésekről. A néppártosodást hirdető, de folyamatosan botrányokba keveredő Jobbik hitelességéről megkérdezte Gyöngyösit a PestiSrácok.hu stábja, azonban az elnökhelyettes rendkívül élesen és kitérően válaszolt, majd további kérdéseinket már nem engedte feltenni. Csupán a sajtótájékoztató legvégén volt lehetőségünk újból szót kérni és érdeklődni a frakcióvezető véleményéről a migráció kérdésében. Gyöngyösi Márton eközben posztbolseviknek nevezte a jelenlegi kormányt, valamint kitért arra is, hogy jelenleg nem élünk szabad országban.Lakását eladta, és inkább az állammal béreltetett magának a zsidózásba belebukott Szávay István
Az antiszemitizmusa miatt az Országgyűlésből kibukott jobbikos Szávay István - kihasználva az országgyűlési törvénynek a képiviselők budapesti lakhatásának feltételeit szabályozó rész gyenge pontjait - azért is adhatott túl fővárosi ingatlanán, hogy aztán az állam pénzéből béreltessen magának lakást. Szávay egyrészt több millió forinttal megtömte a zsebét, másrészt ugyanezzel a lendülettel alaposan megcsapolta a magyar költségvetést. Úgy látszik, az antiszemitizmus mellé pitiánerség is jár a Jobbikban – írta az Origo.Képviselők a Parlamentben: Szávay jól tippelt, a CEU félrekommunikált (PS-videó!)
Szávay István – a jobbikosokat hivatalosan meglepő – lemondásáról, a Jobbik tisztújításának meghekkelésében történt részvételéről, illetve a CEU immár hivatalosan is – az intézmény által félrekommunikált – Bécsbe költözéséről kérdezte a PestiSrácok.hu stábja a képviselőket az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A Jobbikból eltávolított Dúró Dórát nem lepte meg, hogy Szávayék trükköztek Vona Gábor lemondása után, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szerint a zsidózás után Szávay Istvánnak azonnal le kellett volna mondania parlamenti mandátumáról is. Követendő példának tartja Szávay bölcs, férfias döntését a lemondásáról Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője ugyanakkor visszautasította azokat a – szerinte – feltételezéseket, hogy a párt jelenlegi vezetése manipulációk eredményeképpen került a helyére. Mirkóczki úgy látja, Szávay mindössze jól tippelt, amikor tű-, illetve százalékpontosan megjósolta a következő elnökség összetételét. Mirkóczki Ádám szerint a jobbikosokat is meglepte Szávay István döntése, aminek semmi köze ahhoz, hogy a lelépő képviselő hétfőn, közvetlenül bejelentése előtt Szabó Gáborral egyeztetett. Portálunk információi szerint az egyeztetés úgy történt, hogy Szabó magához rendelte Szávayt, aki hirtelen megvilágosodott, és belátta: zsidózni és elnökségi választást manipulálni mégsem tisztességes dolog.Az egész Jobbikot kompromittálja az újabb hangfelvétel, Szávay lemondott
A pénzügyeknél olajozottabban intézik a belső hatalmi harcokat a Jobbikban – derült ki egy Szávay Istvánról kiszivárgott újabb hangfelvételből. A gazdálkodása során számos törvénysértést elkövetett pártban nemcsak az volt előre lezsírozva a május 12-i tisztújítás előtt, hogy Sneider Tamás lesz az elnök, hanem az is, hogy kik lesznek az alelnökök. Ráadásul azt is tudták előre, hogy melyik jelölt nagyjából mennyi szavazatot fog kapni. Mindezt ugyanúgy az alapszervezetek körbetelefonálásával érhették el, ahogy Sneider megválasztását is Toroczkai Lászlóval szemben. Közben Szávay István a Facebookon bejelentette, hogy országgyűlési mandátumáról is lemond.Visszaadja képviselői mandátumát Szávay István
Lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István; a jobbikos politikus ezt hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán. A Hír TV szerdán közölt egy videoriportot arról, hogy Szávay István a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van. A Jobbik Szávay István bejelentése előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen Jakab Péter szóvivő ugyan szinte semmilyen kérdésre nem válaszolt az üggyel kapcsolatban, de szombati nyilatkozataira utalva éreztette, hogy a párt megbocsátott zsidózó képviselőjének, és lezártnak tekinti a botrányt. Egyelőre nem tudni, hogy Jakabot tájékoztatták-e időben Szávay döntéséről, vagy a Jobbikban már teljes a kommunikációs káosz.A Jobbik elnöke mosdatni próbálja a zsidó nő leütésével hencegő Szávay Istvánt
A Jobbik elnöke szerint nagy szükség van a zsidó nő leütésével hencegő Szávay István munkájára a magyar parlamentben. Sneider Tamás a közösségi oldalán vette védelmébe képviselőtársát – írta meg a Magyar Idők. Volner János, a Mi Hazánk politikusa szerint a Jobbik vezetése így hálálja meg Szávay Sneider melletti elkötelezettségét.Sneider rájött, hogy Orbán és Gyurcsány tehetnek Szávay zsidózásáról
Figyejjé, haver, nincs itt semmi gond – üzente a szavak, sorok között a bejegyzésében a Jobbik elnöke a zsidózó botrányával befürdött Szávay Istvánnak, akinek kijelentései Sneider Tamás szerint a pártban is megdöbbenést váltottak ki, de a jelek szerint azért nem döbbenték túl a dolgot. A felelőst legalább megtalálták Orbán és Gyurcsány személyében, akik addig-addig ásták a lövészárkokat, amíg Szávay egy rossz pillanatában kőbunkóvá vált. A szégyenletes ámokfutás azonban felkeltette a reményt a Jobbikban: ideje átvezetni Magyarországot a XXI. századba, ez pedig csak nekik sikerülhet. Csak a nagy megerősödésben el ne fogyjanak addigra.Demeter Márta szerint a magyar külügy bűncselekmények elkövetésére használja a külképviseleti hálózatot
Az LMP társelnöke szerint "a magyar külügy bűnözők utazási irodájává vált". Demeter Márta pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a külképviseletek nem a magyar embereket és a magyar államot képviselik, hanem Orbán Viktor miniszterelnök személyes döntéseit hajtják végre. A hálózatot bűncselekmények elkövetésére használják, diplomáciai fedésben - jelentette ki, az egyik legnagyobb biztonsági kockázatnak ítélve mindezt.Ajánljuk még