szavazás
Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a hiteltörlesztési moratórium meghosszabbítását
Az Országgyűlés keddi ülésén egyhangúlag szavazta meg, hogy 2021 nyaráig meghosszabbíthatják a koronavírus-járvány miatt elrendelt hiteltörlesztési moratóriumot. A kormány célja, hogy egyes kiemelt társadalmi csoportoknak fennmaradjon a hitel- és kölcsönszerződésre, illetve pénzügyi lízingszerződésre vonatkozó törlesztési, fizetési moratórium 2021. június 30-ig.Bátyja helyét vette át az új polgármester Cserdiben
Bogdán Gyula független képviselő nyerte a vasárnapi időközi választást a Baranya megyei Cserdiben – közölte a bicsérdi közös hivatalhoz tartozó település jegyzője. A megboldogult Bogdán László, néhai polgármester testvére száztizenegy szavazatot kapott.Ma szavaz Oroszország a régiók kormányzóiról
Ma tartják Oroszországban az év legfontosabb szavazását; az orosz választók az ország 85 föderatív egységéből 83-ban dönthetnek a jelöltekről. Ezen az úgynevezett egységes választási napon a helyi és regionális törvényhozó szervek képviselőire leadott voksok mellett a legnagyobb tétje a kormányzók választásának lesz: ők irányítják az adott régiókat és vannak közvetlen kapcsolatban a Kremllel. A mai nap a kisebb helyi szavazások mellett 11 regionális parlamentet, 18 kormányzót és 22 helyi törvényhozó szervet választanak. A RIA Novosztyi adatai szerint 171 ezer ember indul a megméretésen 36 párt színeiben és függetlenként. Bár a szavazást tulajdonképpen vasárnapra írták ki, valójában a voksolás már pénteken elkezdődött, és három napig tart – írta a Magyar Nemzet.Öt településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást
Öt településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást. A választások között több is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.Nem szavaznak szeptemberben a Fidesz néppárti tagságáról
Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában tett ma bejelentést Donald Tusk, a pártcsalád elnöke. Ebben megerősítette, hogy a szeptember 28-án esedékes ülésen a párt politikai közgyűlése nem szavaz a Fidesz néppárti tagságáról. A Magyar Nemzet friss cikke szerint Tusk a halasztást azzal indokolta, hogy mivel online kerül sor az ülésre, így nem lehetne biztosítani a Fidesz ügyében leadott szavazatok titkosságát.Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap. A választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására.Egy demokrata szerint megnyerhetik a csatát, de elveszítik a "háborút" Trump ellen
Az asszimilált második generációs spanyol texasiak Bidennel szemben Donald Trumpot részesítik előnyben. Egy új felmérés megállapítja, hogy a texasi második generációs spanyolok sokkal inkább Trump elnökre szavaznának, mint Joe Biden demokratikus jelöltre – írja a Breitbart egy online felmérésre hivatkozva.Miért szavaznak a cigányok a Fideszre?
Krumpliért? Bablevesért? A Farkas Flórián parancsára? Ja, hát a zorbán is valójában Orsós... hangzanak el rendre az ellenzéki toposzok, és ilyenkor iszonyatosan frappánsnak érzik magukat. Két jogvédés és rasszistázás között a teli pofával cigányozás simán megfér a baloldalon, nincs itt semmi látnivaló, haladjunk tovább...Bizalmi szavazást kezdeményez saját magával szemben a szlovák parlament elnöke
Saját magával szemben kezdeményez bizalmi szavazást Boris Kollár, a szlovák parlament elnöke, akinek lemondását a koalíció liberális pártjai kezdték követelni "plágiumgyanús" diplomamunkája miatt - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kormányközeli forrásokra hivatkozva kedden.Ajánljuk még

















