szavazati jog
Az Együtt is a határon túliak szavazati jogának megnyirbálását fontolgatja?
A határon túli magyarok szavazati jogának megnyirbálását fontolgathatja az Együtt, legalábbis erre enged következtetni a párt miniszterelnök-jelöltjének csütörtöki közleménye. Szigetvári Viktor Vajdaságban tett csütörtöki látogatása kapcsán fogalmazott úgy, „nem támogatjuk a jogfosztást, de a választójog tisztességesebb szabályozására van szükség”.Trócsányi: A nyugat-európai országokban is szavaznak a kettős állampolgárok
Nem lehet különbséget tenni az állampolgárok között, sok nyugat-európai országban is szavazhatnak a külföldön élő kettős állampolgárok - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az M1-nek adott interjújában. A magyarok nagy része ráadásul nem is önszántából, hanem békediktátumok folytán került a határokon kívülre.Gyurcsányék leprostizták a határon túli magyarokat (Frissítve!)
Tovább folytatja a külhoni magyarok gyalázását, sértegetését Gyurcsány szektapártja. A Demokratikus Koalíció szerdán ismét elővette slágertémáját, amely szerint ne szavazhasson magyarországi választásokon az, aki soha nem élt itt. Gyurcsányék bizonyára sok külhoni magyar szívét megdobogtatták azzal, hogy lekurvázták őket.Népszavazást kezdeményezett Gyurcsány szavazati jogáról Bencsik András, akit emiatt megfenyegettek
„Egyetért-e Ön azzal, hogy ne szavazhasson az, aki Magyarország miniszterelnökeként a magyar állampolgárokat megverette, a határon túli magyarok ellen buzdított, és nem viselte ennek következményét?” – ezt kérdést nyújtotta be Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője nemrégiben a Nemzeti Választási Bizottsághoz. Az Echo TV Sajtóklub című műsorának megmondóembere a Facebook-on arról írt, ezzel kívánt üzenni a „szektapártnak”, amely a jelenleg a határon túli magyarok kirekesztésével kampányol. Ahogy az várható volt, Bencsik posztja után beindult a liberális henger és agresszívan, nyílt levélben uszítanak Bencsik ellen.A határontúliak számára magyarságuk egyik szimbóluma a szavazati jog
A határon túliak úgy érzik, koloncok csupán a budapesti balliberális politikum elitje szempontjából. Érzékelik a határon túliak szavazat megvonását célzó szándékot, ugyanakkor számukra a szavazati jog inkább az önazonosság-tudatuk szimbóluma – írja elemzésében a Híradó.hu. Hozzáteszik, a határon túliak tehát érzelmileg motiváltak a szavazásban, és ez a jövőre nézve nem jó hír azoknak, akik most fölbőszítették őket.Mind a DK, mind a "demokratikus összellenzék" rá fog fizetni Gyurcsány rögeszméjére
Visszafelé sülhet el a Demokratikus Koalíció (DK) javaslata, hogy vegyék el a külhoni magyarok szavazati jogát - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában a Nemzetpolitikai Kutató Intézet igazgatója.Telefonon is uszít a DK a határon túli magyarok ellen
A Demokratikus Koalíció (DK) telefonos kampánnyal hívja a fel figyelmet aláírásgyűjtő akciójára, amelynek lényege, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt Magyarországon, így nem viseli szavazata következményeit – közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.A pofátlanság stációi: erdélyi politikus nevével visszaélve kampányol Gyurcsány
Egy ismert erdélyi politikus arcát, nyilatkozatát felhasználva kampányol a Facebookon Gyurcsány Ferenc, követelve, vonják meg a határon túliak szavazati jogát – írta a Magyar Idők. Az érintett, Tamás Sándor a lapnak elmondta: Romániában nem volt példa rá, hogy egy párt kétségbe vonja a külhoni román állampolgárok jogát a választásokon való részvételre.Így köpik szembe a DK-sok a határon túli magyarokat: „Miért akarnak szavazni, hát pénzért?!”
Elképesztő ámokfutásba kezdtek Gyurcsány Ferenc hívei a Facebookon. A Demokratikus Koalíció győri elnökségi tagja tette fel a kérdést a közösségi portálon: „Miért akar szavazni az, aki soha nem élt itt Magyarországon?”. A provokatív kérdésre fél napja özönlenek az „ötletes” válaszok, amelyek közül jó néhány szimpla nemzetárulás, a határon túliak arcon köpése. Ez, persze, bizonyos értelemben nem újdonság: 2004. december 5-e óta az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyarok ismerik a gyurcsányisták „szolidaritását”, „magyarságtudatát”. Mégis: minden egyes újabb árulásuk tőrdöfés a szívbe.Ajánljuk még